Neked egy virág, nekik a világ! – Adományozz az állami gondoskodásban élő gyerekek táboroztatására

Harmadik alkalommal szeretné összegyűjteni 36, állami gondoskodásban élő gyerek egyhetes táborozásának költségeit az Élményakadémia Egyesület csapata.

A horányi vakáció megvalósításához 3 millió forintra lenne szükség, az adományozók – a tavalyi Sorsfordító Sorok kampányhoz hasonlóan – idén is meglepetésben részesülnek. A támogatásokat online várják az egyesület weboldalán, ám aki inkább személyesen adná át adományát, megteheti a kijelölt budapesti pontokon és az egyesület által a Városligetben szervezett támogatói eseményen.

Életre szóló élmény az állami gondoskodásban élő gyerekek számára

Az idén immáron harmadik alkalommal szervezné meg állami gondoskodásban élő gyerekek számára az Alap!Tábort az Élményakadémia Egyesület, hogy a fiatalok ezúttal is életre szóló élményeket gyűjthessenek. Mint minden évben, a tábor költségeit 2023-ban is adományok segítségével tudják fedezni, ezért a szervezők több elemből álló kampányt indítottak.

Remind magazin

Jó tett helyébe…

„Idén egy meglehetősen komplex adománygyűjtő kampányt találtunk ki, hogy mindenki választani tudjon, számára mi a legszimpatikusabb megoldás. Online is és személyes programokon is várjuk a támogatásokat. Ráadásul nemcsak a gyerekek gazdagodhatnak majd élményekkel, de adományozóinknak is szeretnénk valami maradandót nyújtani. Minden 3000 forint feletti támogatónk megkapja Klement Csaba illusztrátor, animátor nyomtatható, növényt ábrázoló alkotását online, de még ezen is túlmentünk, és aki személyesen nyújt számunkra segítséget adományával vagy bemutatja az online visszaigazolást, egy élő növényt vagy egy egyedi, A/5-ös méretű Klement Csaba nyomatot is választhat a kijelölt pontokon” – foglalta össze az adománygyűjtés lényegét Gyöngyösi Krisztina, az ALAP!Tábor megálmodója és az Élményakadémia szakmai vezetője.

Hol adományozhatsz?

Az Egyesület idén nyáron több személyes programon is várja az adományozókat. Volt már közös társasjáték est és jóga óra a rakparton, július 19-én 14 és 20 óra között pedig a Városligetben szerveznek közös családi délutáni programot az érdeklődők számára. Itt személyesen is meg lehet tapasztalni az egyesület munkamódszereit és számos játékkal készülnek a kilátogató felnőttek és gyerekek számára egyaránt.

Remind magazin

Az év legboldogabb eseménye

A családon kívül nevelkedő gyerekeknél, ahol nincs meg a szülők adta védőháló és biztonság, kiemelten fontos, hogy pozitív élményeket gyűjthessenek. Pusztán az a tény, hogy valamilyen okból kiemelték őket a családjukból, vagy a szüleik nem kívántak róluk gondoskodni, traumához vezet, mellyel aztán nehezített körülmények között kell megbirkózniuk. Számukra ez a nyári tábor jelentheti az év legboldogabb eseményét, ahol az élménypedagógiai és fejlesztő foglalkozásokkal tarkított programok közben ők is megtapasztalhatják, hogy értékesek, fontosak, és ugyanúgy megérdemlik a szeretetet, az odafigyelést és a pozitív visszajelzéseket, mint egészséges családban felnövő társaik.

Az adományokat a júliusi horányi táborra 2023. július 30-ig várja az egyesület, a részletek és a személyes adományozói pontok listája megtalálható a weboldalukon.

Fotó: Pexels

Infografika: Élményakadémia Egyesület

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvass az UNICEF és a Világszép Alapítvány közös pop-up store-járól, amivel a traumatizált gyerekeket szeretnék segíteni!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?