Ingyenes online kurzussal a nemi diszkrimináció és erőszak ellen

„A nők feladata a házimunka.” „A férfiak jobb vezetők.” „A lányok rosszabbak matekból.” „A fiúk nem sírnak.” Ki ne hallotta volna már ezeket a mondatokat? De vajon azt is tudjuk, hogy mennyire károsak ezek? Az Amnesty International Magyarország kutatása szerint már az óvodai nevelésben megjelennek a nemi sztereotípiák, amik az iskolai oktatást is végig kísérik. Többek között ez vezet ahhoz, hogy az uniós tagállamok közül ma Magyarországon az egyik legnagyobb a bérkülönbség a férfiak és a nők között. A nemi alapú megkülönböztetés és erőszak felszámolásáért és megelőzéséért vívott harchoz első lépésként mostantól elérhető az Amnesty Magyarország ingyenes, online kurzusa.

Havonta 100 ezer forint. Átlagosan ennyivel keres kevesebbet egy nő ma Magyarországon az Európai Unió Statisztikai Hivatalának legfrissebb adatai alapján. Ez az egyik legnagyobb bérkülönbség a nemek között az uniós tagállamokon belül. A nők ráadásul sokkal nehezebben érnek el vezető beosztást, mint a férfiak. Egy szintén uniós kutatás szerint az egyik legnagyobb arányban Magyarországon értenek egyet azzal a sztereotípiával, hogy a nők feladata a háztartás vezetése, míg a férfiaké, hogy pénzt keressenek. Mindez annak köszönhető, hogy már az óvodai nevelésben előkerülnek a nemi sztereotípiák, amelyek jelen vannak az általános iskolai és középiskolai oktatásban is – derül ki az Amnesty International Magyarország tavalyi kutatásából.

Felszámolni a nemi sztereotípiákat

Ki ne hallotta volna a cikk elején idézett mondatokat vagy ehhez hasonlókat a családjában, környezetében? Az Amnesty International Magyarország új, ingyenes, online kurzusának célja az ilyen sztereotípiák felszámolása.

A képzés bemutatja a nemi alapú előítéletek hatását a mindennapjainkra. Célja, hogy minél többen megértsék: a fentiekhez hasonló mondatokkal egészen fiatalon olyan nemi sztereotípiákat tanulnak meg a gyerekek, amelyek később a nemek közötti egyenlőtlenségekhez, hátrányos megkülönböztetéshez és erőszakhoz vezethetnek.

Nyari Remind banner desktop

A kurzus nemcsak a problémát és a nők és lányok elleni erőszak hátterében álló okokat mutatja be, hanem a megoldásban is segít. A képzésben résztvevők megismerhetik a nemi alapú erőszak elleni fellépés módjait a megelőzéstől a segítségnyújtásig, valamint a megoldási lehetőségeket a szükséges törvényi változásoktól a prevenciós programokig. Sőt a képzés során konkrét tanácsokat kap mindenki arra, hogy mit tehet a nemi sztereotípiák felszámolásáért a saját környezetében.

A kurzus csak a küzdelem első, de nagyon fontos lépése. Aki elvégzi, megérti és képes lesz másokkal is megértetni, hogy a sztereotípiák nincsenek kőbe vésve, el lehet őket törölni. Ehhez arra van szükség, hogy felismerjük a problémát. Az Amnesty Magyarország képzése ebben nyújt segítséget, és a beletörődés helyett rámutat arra, hogy lépéseket kell tennünk a nemi alapú diszkrimináció lebontásáért.

További információkért kattints, és látogasd meg az Amnesty International Magyarország honlapját!

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: kattints, és el cikkünket, amelyben megkérdőjelezzük a párkapcsolati hiedelmeket!

Fotó: Amnesty Magyarország

A fenti írás támogatói tartalom!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében