Az egyik legárulkodóbb testrészünk: a kézfejünk

Miközben arcunk ápolására külön rituálékat alakítunk ki, a kezünkről sokszor megfeledkezünk, pedig ez a testrészünk folyamatosan szem előtt van, és nap mint nap környezeti hatásoknak van kitéve. Nem véletlen, hogy a bőr öregedésének első, igazán látványos jelei gyakran itt jelennek meg: elvékonyodó bőr, pigmentfoltok, ráncok, kiemelkedő erek. Mit tehetünk ellene? Szerző: László Krisztina

Szappan és kézkrém

Fiatalabb koromban sok időt töltöttem Párizsban, emlékszem, az egyik nagy felfedezésem az volt, hogy a francia nők a mosogatáshoz és a takarításhoz is gumikesztyűt húznak, és a szappan mellett ott van a kézkrém is a fürdőszobájukban, amit minden kézmosás után használnak. Ettől aztán minden életkorban ápolt a kezük, nem feltétlenül szükséges színes körömlakkal elterelni a figyelmet a kiszáradt, vagy éppen ráncosodásnak indult bőrről a kézfejükön.

Remind magazin

Merthogy a tudományos kézápolás első fejezete ott kezdődik, hogy védjük és megfelelő kézkrémmel rendszeresen ápoljuk kézfejünkön a bőrt. Érdemes olyan kézkrémet választani, amely nemcsak nedvességet pótol, hanem a bőr lipidrétegét is segít helyreállítani, amelynek az a szerepe, hogy megtartsa a bőrben a nedvességet, védje a külső hatásoktól, ellenállóvá tegye a baktériumokkal, irritációval szemben. A hialuronsav, a glicerin, a sheavaj vagy a ceramidok mind hatékony összetevők a lipidréted erősítésében. És akkor még nem beszéltünk a napsugárzás, különösen az UVA-sugarak káros hatásáról, amelyek komoly szerepet játszanak a pigmentfoltok kialakulásában és a bőr idő előtti öregedésében. Őszintén, ki az, aki reggel nemcsak az arcát, de kézfejét is bekeni fényvédővel, mielőtt kimenne az utcára? Nem sokan vannak, pedig nagyon kellene.
A rendszeres kézkrémezést időnként megéri kiegészíteni intenzívebb kezelésekkel is. Az otthon is elvégezhető gyengéd hámlasztás segít eltávolítani az elhalt hámsejteket, míg egy gazdag pakolás vagy éjszakai kézmaszk mélyen táplálja és regenerálja a bőrt.

Parafinos kézápolás: gyorssegély a bőrnek

A kézápolás esetében is kérhetünk segítséget a kozmetikusunktól, a parafinos kézápolás valóban igazi gyorssegély kezünk bőrének. „A parafinos kézápolást általában nem önálló kezelésként szoktuk felajánlani a vendégeknek, hanem az arckezelés részeként, a parafinos pakolás az arcmasszázs ideje alatt fejti ki a jótékony hatását a kezeken, meséli Gáspár Ágnes mesterkozmetikus, akinek a szalonjában a téli időszakban nagyon népszerű ez a kezelés. Miután fertőtlenítjük a vendég kezét, mechanikai peelinggel leradírozzuk a bőrről az elszarusodott hámréteget.

Remind magazin

Ezután a kézfejet, a karokat egészen a vállig egy hatóanyagokban, növényi olajokban, ásványi anyagokban gazdag, finom masszázskrémmel 5-10 percig megmasszírozzuk. A kézfejet ezután meleg, folyékony paraffinba mártjuk, majd egy nejlon fóliával burkoljuk be, amire egy meleg kesztyű kerül. A paraffin hőhatása kitágítja a pórusokat, fokozza a vérkeringést, és „bezárja” a kézkrém hatóanyagait a bőrbe. 10-15 perc után levesszük a pakolást, nemcsak a kéz bőre lesz látványosan puhább tőle, de a kezelés az ujjbegyekre, a körömágyra, a körömfelszínre is jótékony hatással van.”

Arról, hogy milyen orvos-esztétikai megoldások léteznek a kézfej célzott fiatalítására, a Remind Bookazine tavaszi lapszámában olvashatsz.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?