Blaskó Nikolett pontosan érkezik, és úgy köszönünk egymásnak, ahogy régi ismerősök teszik, pedig ez az első igazi beszélgetésünk. Törzsvendég a hegyvidéki Bagatelle-ben, nem is kérdezik, hogyan kéri a kávét. Mire elhelyezkedik a székében, már le is tették elé.
Sikerült felsorolnunk számtalan szerepedet az életben, munkádban. Most pedig itt egy új: főszerkesztőként jegyzed a Twenty Magazint.
A Twenty egy 160 oldalas, csodaszép, több mint 40 figyelemre méltó, hazai kortárs művészt, alkotót bemutató bookazine, amire iszonyúan büszke vagyok. Az ACG 20. születésnapjára adtuk ki 1000 példányban, de már most sokan biztatnak, hogy legyen folytatása. Ez bennem volt még. Kipróbálni, milyen, amikor te szerkeszted a magazint, kompromisszumok nélkül olyat, amit a legszívesebben olvasnál. A sokféle szerep, amit felsoroltatok, mind olyan területek, ügyek, amik fontosak nekem, amik együtt jól kiegyensúlyoznak. Ami viszont néha nem segít, hogy megvert vagy megáldott a sors azzal, hogy nem tudok kicsiben gondolkodni. (Nevet.) Ha csinálok valamit, az látsszon, legyen hatása, ne lehessen elsiklani fölötte. Mindenbe beleteszek apait-anyait.
Elsősorban apait, ugye? Szinte nincsen olyan interjúd, amiben az édesapád ne szerepelne. Vagy úgy, mint aki a maximalizmusod kialakítója volt, vagy úgy, mint az, akinek nagyon sokáig meg akartál felelni.
Édesapám a példaképem, akinek sokat köszönhetek. Rengeteget tanultam tőle, mindenben támogatott, még az első befektetésemet is tőle kaptam. Főiskolásként folyton a lovardában lógtam. Ott is tanultam délutánonként, így akkor is szemmel tartottam lovakat, amikor az istállóban dolgozók nem. Heteken keresztül néztem, hogy az egyik fiatal csődör ki-be ugrál könnyedén a 1,5 m magas karámból. Kiderítettem, hogy igen jó származású, de még senki sem lovagolta. Megmutattam az akkori edzőmnek. Ő kipróbálta, de elsőre nem tudott megmaradni rajta. Több métert repült a nyeregből, mégis érezte a lóban rejlő tehetséget. Elhatároztam, hogy megveszem, de egymillió forintba került, nekem pedig nem volt ennyi pénzem.
Édesapád segített ki?
Minden spórolt pénzem beletettem az üzletbe, de csak a felére volt elég, ezért befektetést ajánlottam neki: legyen ötven százalékban a társam! Belement, és talán élete legjobb üzletét kötötte, velem mindenképp! (Nevet.) A ló tényleg fantasztikus volt, de kiderült, hogy nem nekem való. Hamarosan jelentkezett érte egy olasz vevő, aki az eredeti vételár közel hússzorosát adta érte. Később pedig már a világ legjobb ugró lovai közt szerepelt, akit én a makroökonómia vizsgákra készülve fedeztem fel.
A cikket elolvashatod a Remind Bookazine tizedik lapszámában! Keresd az újságárusoknál, a Libri és a Butlers üzleteiben, vagy kattints, és rendeld meg most!
Fotó: Pejkó Gergő
Tovább olvasnál? Ez tetszeni fog!
„A Sarolta szalon a mi találkozásunk leképezése” – A kulisszák mögött a Sarolta szalon alapítóival
