Egy nap a KKV-szektor fejlesztésért – Érkezik a Business Bistro és a Remind Business Brunch

Napjaink gazdasági helyzete a kis- és középvállalkozások életét is megnehezíti. Az inflációs környezet, a nemzetközi versenytársak és a változó fogyasztói igények folyamatos kihívásokat jelentenek a piaci résztvevőknek. A Business Bistro konferencia sorozata azért jött létre, hogy felkészítse és segítse a KKV-szektor tagjait. A rendezvény főszervezőjével, Barathi Tamással beszélgettünk.

Fókuszban a cégutódlás

Április 10-én és 11-én kerülnek megrendezésre a Connect Konferencia és Business Bistro események Budapesten, az Eiffel Műhelyházban.

A Connect Konfereciát négy évvel ezelőtt rendeztük meg először- mondja Barathi Tamás főszervező, a Blue Colibri ügyvezetője. A folyamat közben keletkezett igény arra, hogy kifejezetten a KKV-szektor részére készült tartalmaknak nagyobb teret adjunk. Kevés volt, hogy a konferencia alatt csak egy termet szenteltünk ennek az ágazatnak, így jött létre a Business Bistro egész napos esemény, melynek keretein belül olyan ügyekkel foglalkozunk, amik a kis-és középvállalkozások tulajdonosait érintik. A cégutódlás, a generációváltás, a cégépítés, a menedzsmentfejlesztés, HR-témák ebbe mind beletartoznak.

Idén április 11-én célozottan a KKV-vezetőknek, cégtulajdonosoknak szól a rendezvény, és meginvitáltuk az összes olyan szereplőt aki ezen terület fejlesztéséért dolgozik.

A Busines Bistro 2025 by OTP Bank két fő téma köré szerveződik, az egyik ezekből a cégutódlás, generációváltás a vállalkozáson belül. Egyre többeket foglalkoztat ez a témakör, a rendezvényen pedig olyan hiteles előadókat hallhatunk erről beszélni, akik saját bőrükön tapasztalták már meg a folyamatot, mint Dr. Béres József, a Béres Csoport tulajdonosa vagy Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómiai Kft. ügyvezető tulajdonosa.

A másik topik, amivel kiemelten foglalkozunk, a cégépítés és a folyamatfejlesztés. Szó lesz majd arról hogyan kell menedzsmentet építeni, miként lehet az operatív működési folyamatokat a legideálisabban kialakítani. De azt is kielemezzük milyen szerepe van HR- funkcióknak a kis-és középvállalkozások életében, hiszen egy sikeres vállalati brand ma már sokszor a cégvezető személyes szakmai brandjére épül. Egyre több cégvezetővel találkozhatunk a social felületeken, akik aktív szerepet vállalnak konferenciákon, szakmai eseményeken is. Ez nagyban hozzájárul a vállalat megítéléséhez és a vállalati brand építéséhez is, amely fontos szempont akár a toborzásban, akár a munkavállalók elkötelezésében.”

business

Bemutatkozik az AI

Az egynapos konferencia számos érdekes panelbeszélgetést ígér ezeken kívül, a részletes programról a businessbistro.hu oldalon minden információt megtalálnak az érdeklődők, akár jegyeiket is megvehetik.

Igyekeztünk egy nagyon gyakorlatorientált szekciót is összerakni” – folytatja Barathi Tamás. Több előadással is készülnek a cégek digitális működéséről, arról hogy a mesterséges intelligencia, vagyis az AI miként tudja a KKV-tulajdonosok, ügyvezetők vagy éppen munkavállalók mindennapi munkáját támogatni.

Sokan nem tudják még, hogy ez az új technika nemcsak szövegírásra, képalkotásra használható, hanem akár komplett működési folyamatokban, például a pénzügyi adminisztrációban, a számlák feldolgozásában, az egyszerűbb pénzügyi riportokban vagy üzleti tervek elkészítésében is hasznos lehet.

Az AI titkaiba Filó Angéla Katalin generatív AI szakértő avatja majd be az érdeklődőket a Remind Business Brunch keretében.

A konferencia egész napos programját és a rengeteg előadót tekintve felmerül a kérdés, vajon mennyi időbe telik míg egy ilyen nagy szabásokon konferenciát összehozni? Gyakorlatilag az elmúlt négy-öt hónapban folyamatosan dolgozott ezen a szervezői csapat” – válaszolja meg a kérdést Tamás. De nézzük a számokat: a két nap alatt közel 2200 ember fordul meg nálunk és 230 előadót kértünk fel ahhoz, hogy minden igényt ki tudjunk szolgálni ugyanakkor újat, érdekeset is tudjunk mutatni. Úgy szervezzük meg ezeket az eseményeket, hogy egyrészt tudás alapúak másrészt pedig, szórakoztatóak legyenek az előadások. A tavalyi esemény után kapott visszajelzések azt mutatják, hogy a résztvevők nagyon jól tudtak inspirálódni, konkrét tanácsokat, hasznos kapcsolatokat vittek haza és közben még jól is érezték magukat.”

business

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

EZ IS ÉRDEKELHET

Mit veszít egy férfi, ha soha nem tanul meg érezni? – interjú Németh Kornéllal

Sikeres cégvezető, karizmatikus férfi, aki mindent irányít - egészen addig, amíg rá nem jön, hogy önmagához nincs hozzáférése. A Fele...

„Boldogan lettem ötvenéves!” – interjú Nagy Zsolttal

Nagy Zsolt nem az a színész, aki kész válaszokkal érkezik egy interjúra. Ő inkább hangosan gondolkodik, mélyen belemegy az érzésekbe,...

Budapest egy hétvégére a Formula–1 és a Moët & Chandon fővárosa lesz

A Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéjén, július 24. és 26. között, nemcsak a Hungaroringen pörögnek fel az események, hanem Budapest számos...

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália