8 családi program, hogy tartalmasan teljen a téli szünet

A téli szünidőre olyan programokat válogattunk össze, amelyeket jó eséllyel a család minden tagja szeretni fog.

Ahogy beköszönt a rossz idő, úgy válik egye nagyobb kihívássá, hogy ne a tévé előtt üssük el az üres óráinkat. Adunk néhány tippet, hogy ne csak a téli szünet, a hűvös hétvégék is tartalmas programokkal teljenek.

Élmény az egész családnak

Ha a tudatos tervezés elkötelezett híve vagy, és még az ünnepek alatt is törekszel arra, hogy rendszert vigyél a napjaidba, vásárolj előre jegyet egy izgalmas előadásra. 

Remind magazin

Recirquel: Kristály a Millenárison – a Müpa kihelyezett előadása

A Kristály varázsvilága felnőtteket és gyermekeket egyaránt vár, ezúttal a Millenárison, ahol a csillogó jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára és közreműködésével kelnek életre.
A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott alkotás klasszikus meséket megidéző története szerint Kristály-világ úrnője elvesztette hitét az emberi érzelmekben, ezért befagyasztja a világot, és csillogó, ám jeges falak közé zárkózik. A közönség és a fellépő művészek együtt keresik a szeretet melegségét, a fény reményét ebben a lenyűgöző illúziókkal és mutatványokkal teli térben.

A nemzetközi hírű, magyar újcirkusz társulat ünnepi hangulatot teremtő előadásában a közönség megcsodálhatja a Recirquel más produkcióiból a hazai közönség körében már jól ismert artisták mutatványait, akik ezúttal is hazai vendégművészekkel, köztük Magyarország legbravúrosabb hiphop táncosaival lépnek a jeges porondra. Az előadás 6 éves kortól ajánlott. 

Mikor?

2023. január 15 -ig több alkalommal

További információk

A Recirquel honlapján

Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes

A nézők a karácsonyi időszak örömteli pillanatait élhetik át a hótündérek hajnali hóvarázslatától a hóemberek titkos találkozóján és a karácsonyi mézillatú, mágikus ételek elkészítésén át egészen a karácsonyfa-állítás és -díszítés meghitt ceremóniájáig. A Magyar Állami Népi Együttes hét képben megfogalmazott adventi táncjátéka (Karácsony hajnala; Téli játékok; Hóember-találkozó; Száncsengő; Süssünk, süssünk valamit; Betlehemesek; Szép karácsony) igazi ünnepi hangulatot teremt, közel hozza a karácsony titkát, felidézi a várakozás gyermeki örömét.

Az előadásban részlet hangzik el Szabó T. Anna Hóhullásban című verséből, Michael Praetorius Terpsichore, musarum aoniarum quinta című gyűjteményének 21-es számú tételéből, a Suite de Gran Ballet-ból, valamint elhangzik Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! című verse is.

Mikor?

December 28-án 18:00 órakor és december 29-én 18:00 órakor

További információk

A Müpa honlapján

Diótörő

A történet kezdetén megismerhetjük Masát, Mását és Lujzát, a három testvért, akik a szeretet ünnepén kiosonnak a nevelőintézetből és az utcán az embereket nézik, ahogy készülődnek karácsony ünnepére. A klasszikus mesét és Csajkovszkij zeneművét a felnőtteknek nem kell bemutatni, de a gyerekeknek hatalmas élmény lehet egy ilyen látványos színpadi előadás.

A klasszikus történetet a 4 for One dolgozta át és alkalmazta színpadra, és a Sárközi Gyula Társulat tagjai, valamint a Madách Musical Tánc- és Színművészeti Iskola és Szakgimnázium növendékei adják elő.

Mikor?

2022. december 29-én 15:00 és 19:00 órakor, valamint december 30-án 15:00 és 19:00 órakor

További információk

A RaM Színház by Freelusion honlapján

Ha esik, ha fúj

Nem lehet mindig előre tervezni, ezért szerencse, hogy vannak olyan helyek, ahová egy hirtelen ötlettől vezérelve is elindulhatunk. 

Remind magazin

Csodák Palotája

A Csodák Palotája remek program kisebb vagy nagyobb gyerekekkel is, ráadásul még a szülők is maradéktalanul élvezni fogják. Rengeteg tudományos attrakcióval, több mint 250 interaktív játékkal, állandó kiállításokkal, ügyességi játékokkal, szabadulószobával vár a fizika, a kémia és a biológia tudományos vívmányait is megismertető intézmény. Itt tényleg értelmesen szórakozva lehet eltölteni egy egész napot is.

További információ

A Csodák Palotája honlapján

Álmok álmodói – Világraszóló magyarok 

A közel hatezer négyzetméteres területen a tudományos mérföldkövekhez kapcsolódó magyar hozzájárulásokat ismerhetjük megA tárlat hat plusz egy tudományterületet dolgoz fel, ezek a mobilitás, az orvoslás, az ipar, az agrárium, az infokommunikáció, a tér tudománya és a hely szelleme. A kiállítás legfőbb célja a tudomány világának népszerűsítése és a fiatalok inspirálása közérthető, látványos, szórakoztató formában.

A kiállítás közel másfél kilométernyi látogatói útvonalán folyamatosan váltják egymást az interaktív elemek: sétálhatunk egy óriási agyban, ahol játékosan ismerkedhetünk meg az idegrendszer működésével, repülőgépbe szállhatunk, ahol a felhők között tanulmányozhatjuk a legjelentősebb hazai repülőmérnökök történetét, a Marson kalandozhatunk VR-szemüvegben, vagy éppen a Hold felszínéről csodálhatjuk meg a Földet, ami egy izgalmas dómvetítést rejt magában.

További információk

A Millennáris honlapján

Céltalan lődörgés helyett

A friss levegőre télen is szükség van. Ha a sétához túl fázósak vagyunk, remek közös program lehet egy korcsolyázás, szánkózás vagy túrázás.

Remind magazin

Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó

A műjég egy olyan klasszikus, ami sosem lesz elcsépelt vagy ciki. Tavaly télen ráadásul meg is újult, így mindenképpen el kell ide látogatni. Akkor is, ha még sohasem húztunk korcsolyát a lábunkra: ezt ugyanis alapszinten nagyon könnyű megtanulni. A jégtánc után egy jó forralt bor vagy meleg tea úgyszintén kötelező klasszikusok. 

További információk

A Városligeti Műjégpálya és Csónakázótó honlapján

Szánkózás a Normafán

A Normafa télen-nyáron jó program a tiszta levegő és a gyönyörű kilátás miatt. Ráadásul ide a kutyánkat is vihetjük magunkkal. Ha gyerekekkel megyünk, akkor vigyünk szánkót, és csússzunk néhányat – ennél tényleg nincs egyszerűbb és jobb szórakozás, ha esik a hó. Az Anna-rét lankás dombjairól pedig a legkisebbek is biztonsággal csúszhatnak. 

Kirándulás és bobozás Sástón

A Mátrában található Sástó Magyarország legmagasabb helyén fekvő tava. A gyönyörű kilátásért és a különböző hosszúságú – akár óvodás gyerekekkel is végig járható – túraútvonalakért érdemes jól felöltöznünk és kirándulnunk egyet a környéken.

Fotók: Mohai Balázs, Álmok Álmodói, Bao Menglong / Unsplash

Ha a szünidőben szívesen kirándulnál Budapest környékén, ebben a cikkünkben adunk néhány tippet, hogy merre indulj!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?