Mediterrán strandtól a vadnyugati élményekig: Csongrád, az ezerarcú város

Gyógyvizek, koncertek, remek borok, skanzen hangulatú óváros és tengerpart az Alföldön: hogy mindezt átéljük, elég Csongrádra látogatnunk.

Szecesszió és nádtető, állatsimogató és rock-koncert, borvidék és alföldi „tengerpart”. Elsőre talán kicsit ellentmondásosnak tűnik ez a felsorolás, mégis megvan benne a közös nevező: Csongrád. Budapesttől mindössze másfél órányira találjuk meg azt a várost, ahol jól megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a nádfedeles házak és az üvegbeton.

Remind magazin

Időutazás a macskaköveken

Nyáron két dologra vágyunk igazán: árnyas, romantikus utcákon sétálgatni és vízparton barnulni. Csongrádon mindkét lehetőség adott, de napozás előtt mindenképpen ugorjunk be a régi belvárosba! A város egykori központja, ahol egykor leginkább a vízhez kötődő mesterségek művelői, halászok, hajóácsok vagy hajósok éltek, többé-kevésbé érintetlenül megőrizte eredeti képét és hangulatát: az Alföld egyetlen település méretű műemléki együttesében az ember egy pillanatra úgy érzi, megállt az idő. Az egyedi hangulatú, két-háromszáz éves nádfedeles házak között a macskaköves utcákon bolyongva még az sem baj, ha eltéved az ember.

Ilyen az alföldi tengerpart

Ha nekünk a Balaton a Riviéra, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a Körös-torok meg a mi kis folyóparti „tengerpartunk”. A régi belvárostól csak pár perc séta a Tisza és a Körös találkozásánál kialakult strand, az „Alföld tengerpartja”: a 700 méter szélesen elhúzódó homokpad és a napernyők teszik teljessé a beach hangulatot.

Csongrádon az egyik legmagasabb a napsütötte órák száma, így nem kell aggódnunk a barnulás miatt a kellemes, 25-27 fokos víz mellett. A Körös-torokban a bringásokra is gondoltak: a kibővített kerékpártároló mellett csomagmegőrző szekrény és egy szervizpont is adott. Ha a családot is hozzuk, akkor van egy jó hírünk: nemrég készült el több családbarát vizesblokk, de játszótérből sincs hiány a Körös-torokban.

Ha megéheztünk, akkor csakis a csongrádi beachfoodot ajánljuk: Pici bácsi óriáslángosával mindenki jól lakik, az édesszájúaknak pedig Szabi eredeti erdélyi recept alapján készülő kürtőskalácsa fog leginkább bejönni.

Kóstoljuk meg Csongrádot

A nádtetős régi belváros után ismerkedjünk meg Csongrád jelenlegi központjával. A Fő utcát díszítő platánsoron végigsétálva a városközpontban a kétszázötven éves Nagyboldogasszony-templom, az 1934 után épített városháza és a szecessziós stílusban épült gimnázium és egykori leányiskola épülete varázsolja el a látogatókat.

A sok séta után térjünk be valamelyik hangulatos étterembe! A városban járók semmiképpen se hagyják ki a helyi finomságok közül a csongrádi csípős tekercset, desszertként pedig érdemes kipróbálni az édes csíramálét. Az italválasztás nem lehet kérdés a szőlő és a bor nemzetközi városában. Egyre több fiatal foglalkozik borászattal, Bodor László, Gutpintér Tamás, Bodor Martin vagy Losonczi Áron borait vétek lenne kihagyni az erre járóknak. Utóbbi nem csak a borászként alkot maradandót, építészként az ő nevéhez fűződik a fényáteresztő beton, azaz üvegbeton feltalálása is.

Ha leszáll az éj

De mit lehet csinálni egy kisvárosban este? Nyugi, Csongrád méretéhez képest bőséges kulturális programokat kínál. A nyári szezon kezdete hagyományosan a Csongrádi Napokkal indul júliusban. Szintén július a levendula-virágzás hónapja, a város szélén egy levendulafarm várja a színek és illatok szerelmeseit. Augusztusban a boré a főszerep a városban: a hónap végén ünneplik a Borfesztivált remek italokkal, finom harapnivalókkal és színvonalas koncertekkel.

A koncert-élet egyébként is nagyon aktív Csongrádon: a Tisza Presszó kertjében idén többek között, a 30Y, a Budapest Bár, a Vad Fruttik és Hobo is megfordul idén nyáron. Még mindig nem elég a zenéből? Augusztusban jön a KTN Feszt, ahol többek közt a Halott Pénz, Azahriah, Dzsúdló és Manuel adják egymásnak a mikrofont.

Aki egy kicsit nyugisabb programra vágyik, annak a magyar kulturális élet egyik megkerülhetetlen pontját, a csongrádi Művésztelepet ajánljuk, ahol évről évre számos hazai és külföldi kortárs művész dolgozik.

Keleti Vadnyugat

Persze ha az egész család útra kel, akkor nem biztos, hogy az első sorban fogunk csápolni a koncerteken. (Bár egy-két pohár csongrádi bor után, ki tudja…) Gyerekszemmel talán még nyerőbb hely Csongrád: a várostól pár percre nemrég megnyílt Brunnbauer Állatsimogatóban a tevéktől kezdve mindenféle kisebb és nagyobb egzotikus állattal barátkozhatunk. Bónusz: a mini vadasparkba vonattal is utazhatunk, a „gőzös” épp az állatsimogató előtt áll meg.

A „vadnyugatra” már kocsival kell indulnunk, de kerékpárt is bérelhetünk, a bokrosi Vadnyugati Város ugyanis csak pár percre van Csongrádtól. Nem vicc, tényleg itt van egy kis szeletnyi vadnyugat: az aranymosástól kezdve a tomahawk dobáláson át a rodeóbikáig bármit kipróbálhatnak a gyerekek.

És ha már Csongrád környéki tanyavilág: érdemes bekukkantani a Pöttyös Tanyára is az ottani biogazdálkodásba és végigkóstolni az ottani finomságokat. A Várbirtok is várja a kicsiket, rendezvényeiken vadregényes környezetben „engedhetik ki a gőzt” a gyerekek.

A sok program után a helyi Gyógyfürdő- és Uszodában lazíthatunk. A komplexumot 2014-ben újították fel, az új, impozáns, fedett épületében három medence közül választhatunk, kültéren két úszómedence, gyermekpancsoló, valamint a 400 négyzetméter felületű élménymedence várja vendégeit.

A fürdő egyik masszázságyán aztán átgondolhatjuk, milyen város is Csongrád? Bulizós, gyerekbarát, strandolós vagy egy gasztro-élmény – a legjobb az lesz, ha mindenki maga fedezi fel ezt a várost. Irány Csongrád!

Fotók: Révész Gábor

Szívesen olvasol utazásról szóló cikkeket? Kattints, és less bele Gurics Krisztina lisszaboni úti naplójába!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

Miközben egyre többet beszélünk mentális egészségről és önismeretről, egyre több ingerrel, elvárással és összehasonlítással is meg kell küzdenünk. dr. Dura...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

Mi történik, ha egy Michelin-csillagos étterem, egy belvárosi találkozóhely, egy szentendrei-szigeti farm és több évtizednyi rendezvényes tapasztalat tudása összeér? Hlatky-Schlichter...

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

Egy illat képes felidézni egy helyet, előhívni egy régi emléket, vagy éppen megváltoztatni egy tér hangulatát. Julia Velcheva tartalomkészítőként milliókhoz...

EZ IS ÉRDEKELHET

A barátaink tényleg meghosszabbíthatják az életünket?

Ha hosszú és egészséges életre vágyunk, hajlamosak vagyunk arra gondolni, mit eszünk, mennyit mozgunk, hogyan alszunk, vagy éppen mit mutatnak...

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Mit veszítünk el a digitális világban? – A Libri Kiadó új könyvsorozata, a Brain Bar Books első 3 könyve megadja a választ

7 program, amiért szeretni fogjuk az októbert