5 tipp, amiért érdemes Csongrádra utaznod tavasszal

Mindegy, hogy két keréken vagy két lábon, fürdőben vagy belvárosban, garantáltan élvezni fogjuk a tavaszt is ebben a dél-alföldi kisvárosban.

Csongrád városának sokan csak a nyári oldalát ismerik, pedig a homokfövenyéről méltán ismert turisztikai látványosság már most tavasszal is izgalmas lehetőségeket rejt magában. Fürdőzni ugyan még nem érdemes, de a folyóparti strandon túl itt az ideje, hogy felfedezzük a város többi részét. Szecessziós stílusú monumentális épületek vagy éppen a skanzen hangulatú Belváros, finom borok, vagy akár édes csíramálé, gyógyvíz vagy Körös-torok és ártéri erdők színpompás látképe. Mindez gyalogosan vagy két keréken, Budapesttől csupán másfél órányira. 

Gömbölyded formák és színpompa

A város telis-tele van fákkal és parkokkal. Platánsorok, fűzfák és gesztenyék sorai között haladunk a központ felé, amely tavasszal igazán különleges hatást nyújt. Az épületeket górcső alá véve észrevehetjük, hogy itt jól megférnek együtt a századforduló és a modern kor hozta stílusirányzatok. Tegyünk is egy körsétát!

Remind magazin

A főtérre érve tekintélyesen magasodik fölénk a több mint 250 évvel ezelőtt épült Nagyboldogasszony-templom, vele szemben pedig az 1934 után épült Városháza. El sem kell mozdulnunk ahhoz, hogy máris észrevegyük mindezek mellett a szecessziós építészet egyik remekművét, a Batsányi János Gimnázium épületét. Nem véletlen, hogy 2023-ban Csongrád is csatlakozott az Art Nouveau European Route-hoz, azaz az európai szecessziós útvonalhoz, ezzel is elősegítve a szecessziós építészet örökségvédelmét.

Az 1913-1914 között épült Batsányi János Gimnázium (volt Polgári Fiúiskola) ékes remekműve a bontakozó új stílusnak, amely Ybl Lajos tervezését dicséri. Érdemes hát részleteiben megtekinteni. Az építészet kedvelői további rejtett kincsekre bukkanhatnak a most már nemzetközi szinten is elismert szecessziós kisvárosban.

Remind magazin

Ahol megáll az idő 

Tavasszal talán mindenki szeretné egy kicsit megállítani az időt és élvezni a forró nyár előtti vékonypulcsis időt és a simogató napsugarakat. Belvárosban – Csongrád történelmi városrészében – mondhatni ez lehetséges, no persze nem a szó szoros értelmében.

A bazaltköves, fésűs szerkezetű utcákat nádfedeles, fehérre meszelt házikók szegélyezik. Képzeletben megpihenhetünk a tövükben és hallgathatjuk miről is mesélnek. Van nekik mit, hiszen a 37 házból álló népi műemlék együttes Magyarország egyik legrégebbi műemlékileg védett területe. Valamikor halászok, hajósok, kubikosok laktak itt. A házak külső falát fehérre meszelték, alját venyige feketére mázolták be, a deszkaoromzatot, a kaput és a kerítést pedig díszítették.

Sétálás közben úgy érezhetjük, egy vidéki skanzen közepébe csöppentünk. Így nem csoda, ha kedvet kapunk kipróbálni néhányat a régi kubikus mesterségek közül. Jó hír, hogy ezt meg is tehetjük, hiszen a csaknem 300 éves halászházak nagyrészt vendégházaknak, és kézműves házaknak adnak otthont, ahol a rendszeres workshopoknak köszönhetően van lehetőségünk belekóstolni a halászat, kovácsolás, fazekasság, sőt a kosárfonás, horgolás és tojásfestés mesterségébe is. 

Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak hogyan is élhettek az itteni emberek és miként rendezték be otthonukat semmiképp ne feledkezzünk meg a Tájházról sem, amely a városi Tari László Múzeum részét képezi. Berendezésével korhű képet alkot a korabeli élet mindennapjairól.

Remind magazin

Ha Belvárosban vagyunk és kellőképpen megéheztünk, ne hagyjuk ki a helyiek egyik kedvencét, a belvárosi kis pékséget. Itt mindig hagyományos módon, kemencében sült, adalékmentes, friss, gyakran még meleg kovászos kenyeret, házi lekvárral töltött péksüteményeket kapunk, ami ősszel különösen átmelegíthet. 

Ha édességre vágyunk inkább, akkor válasszuk a környék egyik jellegzetes és legrégebbi édességét, a csíramálét. A vitaminnal teli természetes alapanyagokból készült finomság nem más, mint csírázott búzából készült lepény. A süteményt azért is lehet annyira szeretni mert édes, viszont nem tartalmaz cukrot. Hogyan lehetséges? Egyszerűen sütéskor a búzában lévő keményítő szőlőcukorrá és malátacukorrá alakul. Szerencsére a környékben szinte bármelyik zöldségesben beszerezhető, így nem kell sokat várni rá, hogy megkóstolhassuk.

Remind magazin

Két keréken a természetbe!

Pattanjunk két kerékre, hogy felfedezzük a Tisza menti kisváros varázslatos vidékét! Magyarország csodálatos tájai közül Csongrád is ideális arra, hogy kerékpárral járjuk körbe. Tekerjünk a főutcát végigkísérő kiépített bicikliúton, pihenjünk meg az árnyas platánok tövében vagy igyunk egy frissítőt a kávéházak egyikében. Érdemes ellátogatni a Holt-Tiszához, ahol akár a lábunkat is belelógathatjuk a vízbe és mintegy 54 védett állatfajjal találkozhatunk. Fészkel itt barna rétihéja, vörösgém, törpegém, nádi tücsökmadár és a jellegzetes hangú nádirigó. 

Remind magazin

Akár elkerülhetjük a főutcát, hiszen biciklizhetünk közvetlenül a folyópart mellett húzódó gát tetején, miközben az ártéri erdők színpompás látványa gyönyörködtet bennünket. Érdemes érinteni a Hármas-Körös és Tisza folyók torkolatát és a műemlékvédelem alatt álló Fahidat, amely Csongrád városát köti össze a folyó túloldalán lévő nagyréti tanyavilággal. Ha már itt vagyunk, mindenképpen tekerjünk át rajta bármennyire is félelmetesnek tűnik. Garantáltan megéri, hiszen pár kilométeres tekerés után az ártéri erdőben találhatóak az Ellésmonostor maradványai. A monostorrom egyike az ezen a tájon megmaradt kevés középkori műemléknek, amely a 11. századtól a 16. század közepéig állhatott fent.

Nem kell aggódnunk, ha nem hoztunk magunkkal biciklinket, ez az alföldi kisváros erre is gondolt. A központban található Csemegi Károly Könyvtárban lehetőség van kerékpárok kölcsönzésére. Felnőtt mellett gyermek biciklikhez, sőt gyereküléssel felszerelt kerékpárokhoz is hozzájuthatunk.

Aktív sportos programok

Töltsük aktívan az őszi napokat! Kerékpározás mellett számos más sportolási lehetőség közül is válogathatunk. Kezdjük azzal, amihez semmilyen eszközre nincs szükség, csak egy jó cipőre. Csongrádon a Tisza folyót végigkísérő gát ugyanis tökéletes hely a futáshoz, kocogáshoz. A várost hosszában lekövető útvonal nagyjából 10 km hosszú, és az őszi hajnali látkép biztosan segít a meditációban. 

Ha kevésbé intenzív mozgásra vágyunk, akkor csatlakozhatunk a nordic walking csongrádi csapatához. A botos gyaloglás szinte mindenkinek ajánlott és mivel fő terepe a természet, így kiszakít a rohanó világból. A Holt-Tisza, az élő folyó és a horgász tavak is lehetőséget nyújtanak a horgászat szerelmeseinek. Gazdag halállományával garantáltan élményben lesz részünk és akár egy méretes csuka is a horgunkra akadhat.

Remind magazin

Biztosan kevesen tudják, talán csak a sportág szerelmesei, hogy Csongrádon lőni is lehet. A Cseh István lőtér a hazai korongvadász sport igazi fellegvára. A versenysport mellett a kikapcsolódni vágyó látogatókat is szívesen fogadja.

Gyógyvíz és pihenés

Kényeztessük magunkat tavasszal is a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda forró medencéiben. Az idő még néha hűvösebb tavasz elején, ezért ilyenkor még nagyon jól esik átmelegíteni magunkat és ellazulni ebben családias hangulatú fürdőben. 

Az épület 1950-ben nyitotta meg először a kapuit, csupán egy medencével. A komplexum azóta új, impozáns külsőt kapott és három medence közül is válogathatunk, amelyből kettő ebben az évszakban is gyógyvízzel üzemel. A fürdő fedett részében kihasználhatjuk a szolárium, a szauna és az infraszauna lehetőségeit is, továbbá egy sószoba és egy aromakabin szolgálja kényelmünket. Gyermekeink pedig belemerülhetnek a játszóház által kínált felhőtlen játékba, miközben mi belecsobbanunk a kültéren lévő új sportmedencébe, amely évszaktól függetlenül lehetőséget nyújt az úszás szerelmeseinek.

Remind magazin

Kellőképpen és kellemesen elfáradtunk, nincs más dolgunk, mint beülni egy csongrádi étterembe és egy pohár helyi bor mellett kifújni magunkat. 

Fotók: Révész Gábor, Palásti Márta, Ötvös Sándor

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el, mivel tölthetsz egy izgalmas hosszú hétvégét a Tisza-tó körül!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?