Olasz tervezőt igazolt az egyik legvagányabb hazai divatmárka

Lucia Grande Poprádi Flórát váltja a Cukovy tervezői pozíciójában. Az olasz divattervező korábban olyan márkák kollekcióin dolgozott, mint a Diesel vagy a Palm Angels, valamint számos európai brand tanácsadójaként is megfordult.
 

Grande, habár gyerekkora óta rajongott a művészettörténetért, szobrászatért és a divatért, az iparral az egyetemen ismerkedett meg igazán Nápolyban és Milánóban. Az itt zajló tanulmányi versenyek (köztük a Milano Moda Graduate) során a divatházak hamar felfigyeltek tehetségére.

„A tervezés számomra nem csak az alkotásról szól: ez egy közösségi élmény, egy folyamatos párbeszéd. Ebben három dolog inspirál: az állandó fejlődés, a magával ragadó vizualitás, és a kihívások” – meséli Lucia.

 
Remind magazin
 

„Mindig is úgy tekintettem a divatra, mint egy kommunikációs eszköz: kapcsolódunk és reflektálunk. Elmesélünk egy ötletet, átadunk egy érzést, megalkotunk egy személyiséget.  A Cukovyval pontosan ezt a kapcsolódást éreztem – hatalmas szükség van a márka által képviselt merész karakterre és játékosságra, főleg a jelenlegi piaci helyzetben. A következő kollekciótól szeretném ezt az egyedülálló megközelítést a teljes potenciáljában kihasználni, és még inkább a textúrákat és a funkcionalitást hangsúlyozni.”

A Cukovy az ikonikus szétcsatolható és variálható pufi kabátok mellett praktikus pufi kiegészítőket is felvonultat – többféle nadrág, szoknya, sál, sapka, és aláöltözet is megtalálható a márka darabjai között.

 
Remind magazin
 

Az Európa-szerte egyre népszerűbb márka márciusban St. Moritz divatkedvelőinek mutatta be moduláris kínálatát, legutolsó kampányát pedig Crans Montanaban, a Svájci-Alpokban fotózta. Az elmúlt hónapokban a brand azonban nem csak havas csúcsokat hódított meg: egyéni aktivitással is bemutatkozott Koppenhága lakosainak a Copenhagen Fashion Week alatt, visszatérő látogató Milánóban, ahol legutóbb a híres Rinascente Áruházban találkozhattak a termékekkel az érdeklődők, valamint Párizsban is, ahol szezonális popup-pal és designaktivitásokkal várják a francia közönséget. 

 

A divatfotókon Poprádi Flóra FW2025-ös kollekciójának darabjai láthatók. 

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog! 

„Szeretnék elővarázsolni magukból az összes nőt, aki bennük lakozik” – A nagy Artista sztori

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

EZ IS ÉRDEKELHET

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób