Hogyan lehetünk boldogok? – Világmozgalom a stressz- és erőszakmentes életért

Magyarországra látogatott Gurudev Sri Sri Ravi Shankar spirituális vezető és békenagykövet, az Art of Living nemzetközi szervezet alapítója, szellemi atyja.

Stresszmentes élet, erőszakmentes társadalom, világbéke. Egymásból következő lehetőségek azért, hogy az emberiség végre nyugalomban éljen, ne tegye tönkre saját magát és élőhelyét, a Földet. Mert ha az egyén rendben van önmagával, ez társadalmi szinten is pozitív változást idézhet elő. Az Art Of Living, a világ egyik legnagyobb önkéntes alapú szervezetének hitvallása is ezen a filozófián alapul. Saját koncepció alapján kidolgozott oktatási programjukban légzéstechnikai és meditációs tanfolyam, stresszoldó foglalkozások, jóga és autentikus ájurvédikus oktatások, valamint a nemzetközi akkreditációval rendelkező Art Of Living tanárképzés is szerepel.

Remind magazin

A mester Magyarországon

Az Art of Living alapítója és szellemi vezetője Gurudev Sri Sri Ravi Shankar nemrégiben Budapestre látogatott és egy meditációval egybekötött előadáson ismertette tanait a magyar közönséggel. A mester varázsa abban rejlik, hogy az ősi védikus bölcsességet ötvözi a modern életérzéssel, olyan szellemi és lelki témákkal foglalkozik, amelyek oly aktuálisak mai világunkban.

Ki vagyok én? Mi a küldetésünk ezen a földön? Hogyan lehetünk boldogok, kiegyensúlyozottak, élhetünk békében társainkkal?

És persze megtanít helyesen lélegezni, meditálni. Legnagyobb amerikai egyetemek – a Stanford, a Yale, a Harvard és a UCLA – kutatásai arra jutottak Gurudev SKY légzésmeditációs technikájával kapcsolatban, hogy jótékony hatással van a mentális egészségre és jólétre, miközben csökkenti a stresszt, a szorongást, a depressziót, gyógyítja a traumát felülmúlva egyéb terápiás és meditációs technikákat.

Remind magazin

Nemcsak tanítanak, de cselekednek is

Az Art of Living helyi szervezetei ott segítenek, ahol tudnak szerte a világban. Természeti katasztrófák, háborús konfliktusok áldozatainak gyűjtenek ételre, ruhákra, megszervezik az adományok eljuttatását, szállást biztosítanak a rászorulóknak. Traumaelhárító programjaikkal több ezer emberrel tettek jót: háborús veteránoknak, foglyoknak, egészségügyi dolgozóknak, háborús bűnösök áldozatainak és azok családtagjainak. 1990 óta több mint 800.000 fogvatartott kapott lehetőséget a világban arra, hogy részt vegyenek Art Of Living programon, remélve, hogy ezáltal képesek lesznek kitörni a az erőszak, a bűntudat és a bűnösség körforgásából.

A holisztikusabb rehabilitáció érdekében Gurudev olyan szabadidős lehetőségeket is kezdeményezett számukra, mint például színházi, zenei és táncműhelyek, valamint szakképzések. A szervezet önkéntesei az alkohol- és drogrehabilitáció területén is jelen vannak, módszereikkel segítenek az érintetteknek kilépni a drog-, alkohol- és szerfüggőségből. Indiában pedig kiállnak a nők társadalmi szerepvállalásának erősítése mellett, ösztönzik a szülőket, hogy engedjék iskolába járni leány gyermekeiket, a nőket megtanítják a higiénia alapjaira, a betegségek megelőzésére, saját önbizalmuk fejlesztésére. Teszik ezt végtelen szelídséggel, kitartással és azzal a meggyőződéssel, hogy tanításuk és tetteik megértésre találnak.

Fotók: Art of Living

Kattints, ha még többet olvasnál Gurudevről!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?