Mentális felkészülés az iskolára – Így segíthetjük gyermekeinket!

Még tart a nyári szünet, de már vészesen közeleg az évnyitó napja, és egyre több szülő és gyerek készül gondolatban az iskolakezdésre. A felkészülés azonban elsősorban nem azt jelenti, hogy megvásároljuk a következő évi tanszereket, sokkal inkább arra kell időt és energiát fordítani, hogy a gyermekek lelkileg és mentálisan is felkészüljenek az új kihívásokra.

De jó is volt a nyaralás, a gondtalan szabadság, amikor együtt volt a család, akadt idő egymásra. Nem könnyű visszatérni a hétköznapokba, a gyerekeknél pedig nem ritka, hogy szorongás, félelem jelentkezik, különösen a leendő elősöknél, akik még nem tudják, mi vár rájuk, de a nagyobbaknál sem biztos, hogy zökkenőmentes a váltás.

Dr. Bohács Krisztina, a kognitív képességek fejlesztésével foglalkozó intelligenciakutató, a GEM tanulási központ szakmai vezetője ad tippeket ahhoz, hogyan könnyíthetik meg a családok a tanévkezdést a gyerekek számára, milyen módszerekkel oldható fel az esetlegesen tanulási nehézséggel küzdő gyermekeknek is a tanévkezdés okozta stressz.

Tartsuk formában az agyat!

„Ismerős helyzet lehet a legtöbb szülő számára, hogy mintha a szeptemberi iskolakezdésre a nyári szellő az összes megszerzett tudást kifújta volna a csemete fejéből” – fogalmaz az intelligenciakutató. De egy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni a nyári agyleszívást.

„Természetesen senki nem szeretné gyermekét a szünidő alatt naponta elvégzendő iskolai feladatokkal terhelni, hiszen a nyár a jól megérdemelt pihenés ideje, de néhány hasznos, mégis szórakoztató ötlettel, formában tartható az agy.

Egy erdőben vagy parkban tett séta serkenti a vérkeringést, ami javítja a gondolkodási folyamatot, mivel több oxigén jut az agyba. A természetben fedezzük fel a színeket, a levelekben, csigaházakban, virágfejekben rejlő geometriát!

Naplóírással a tudatosságot, az IQ-t is növeljük, fokozzuk az érzelmi intelligenciát, javítjuk a memóriát és a koncentrációt, serkentjük a kreativitást és a kommunikációs készséget.

A sütés-főzés is rengeteg fontos információra tanítja a gyerekeket, a táplálkozástól, a mértékegységek használatán keresztül az időbeosztásig, sőt a művészi tálalásig. Ha sikerül megkedveltetnünk velük ezt a kreatív alkotótevékenységet, az a gyerekek önállóságának növekedését eredményezheti.

Az okostelefon sem mindig átok, megkérhetjük gyermekünket, hogy dokumentálja a nyarat, készítsen fényképeket, videókat, vágjon filmet a családi nyaralásról. Tervezze meg az utazást online eszközök, költségvetési platformok segítségével.”

iskola

Ne az utolsó napokra időzítsük a nyaralást!

„Sokszor tapasztalom, hogy a családok igyekeznek kihasználni a szünidő minden pillanatát, és szinte a nyaralásból esnek be a gyerekek az iskolába. Ebben az esetben nincs idő arra, hogy elég figyelmet szenteljenek az iskolakezdés lelki folyamataira, a felhőtlen családi együttlét utáni, átmenet nélküli, hirtelen jelentkező kötöttségek nagy mértékben megnehezíthetik az indulást, a visszaszokást a hétköznapok rutinjába” – hívja fel a figyelmet a szakértő. „Az utolsó hétnek már mindenképp érdemes az átállásról szólnia. Akár ilyenkor is be lehet szerezni a tanszereket, hagyjuk, hogy a gyerek válassza ki azt, ami tetszik neki, a gyerekszoba, a ruhatár felfrissítése is segítheti a ráhangolódást.

Villanyoltás!

Szinte minden családban jellemző, hogy nyáron kitolódik a lefekvés ideje. „Ez természetesen nem probléma, ha nem kell reggel korán kelni, de az utolsó hetekben már érdemes fokozatosan visszaállni a tanév közbeni alvási rendre, hiszen az iskolakezdés fárasztó lehet a kisgyerekeknek. Augusztus 20-a után már mindenképpen ragaszkodjuk a 9 órás villanyoltáshoz” – mondja Dr. Bohács Krisztina.

iskola

Iskolakezdés akadályok nélkül?

„Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke problémamentesen vegye a megmérettetéseket, boldogan és felszabadultan járjon iskolába. Sokszor abban bíznak a szülők, hogy a figyelem területén észlelt problémákat, a barátkozásnál észlelt kudarcokat, a nehézkesebb számlálási képességet, a nem megfelelő ceruzafogást, a hallott szöveg nehézkes megértését vagy az instrukciók, kérések nehézkes kivitelezését a gyermek majd »kinövi«. De a legtöbb esetben ez nem így történik!” – figyelmeztet a GEM tanulási központ szakmai vezetője.

„Az iskolaéretlenségnek valós oka van, ezeket alapos méréssel fel kell tárni! Az eredmények alapján ma már pontosan megállapítható, hogy egy kisgyermeknél melyek azok az alap kognitív képességek, amelyek fejlesztésre, megerősítésre szorulnak. Egy jó program ráadásul a kisgyermeknek sem teher, hanem játék, felfedezés és a végén pedig hatalmas sikerélmény ” – hívja fel a figyelmet az iskolérettségi vizsgálatok és az iskolaelőkészítő programok fontosságára Dr. Bohács Krisztina. „Bárhogy is alakul az indulás, a legfontosabb a szülő támogató jelenléte!”

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: ezek a támogatások segíthetik az iskolakezdést!

Fotó: Pexels / Julia M Cameron

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?