7 last minute karácsonyi ajándékötlet könyvmolyoknak

Egy jó könyvvel nem lőhetünk mellé, ha olyan ismerősünknek, barátunknak adjuk, aki szeret olvasni. Jöjjön most néhány olvasmány, amit mi is szívesen olvasgatnánk a fa alatt.

Claire Keegan: Már későn

Július 29. pont ugyanolyan napnak tűnt Dublinban, mint a többi: nyári napfény ragyogta be a várost, Cathal pedig mindennapi teendőinek végére érve hazaindult – azonban július 29. korántsem úgy telt, ahogyan az év többi napja. Heinrich Böll, a német író háza halála után a nyomdokaiba lépő írókra szállt alkotóházként; ide, a tenger partjára érkezik a nő is, aki regényén dolgozik magányos elvonultságában. A boldog házasságban élő asszony csupán egyetlen napra vágyott, amikor megtapasztalhatja, milyen egy másik férfival, milyen egy másik élet – még azelőtt, hogy nyomot hagynának a testén a felette eltelt évek. Claire Keegan kötetében három különböző sorsot jár körbe, és bár elsőre talán semmi közös nincs ezekben a történetekben, őket olvasva egyre az az jár a fejünkben: már későn… 

Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Református Egyház

21. Század Kiadó, 3690 forint

karacsony

Egyszer Lent – 13 igaz történet a felemelkedésről

Aki egyszer is belehallgatott az Egyszer lent című podcast sorozat bármelyik epizódjába, függővé vált. A Betone egyik első podcastjeként indult és 2019 óta több mint hetven ember történetét mutatta be eddig. A műsorban ismert és kevésbé ismert emberek vallanak krízisekről, bukásokról, küzdelemről, elfogadásról és megbékélésről. Olyan emberek a főszereplők, akik nem adták fel, és megtalálták a visszautat az életbe. Ezek az erőt adó, inspiráló történetek könyv formájában is elérhetőek: 13 példa arra, hogy a legnehezebb helyzetből is fel lehet állni. Erről mesél Bajzáth Sándor, Bánlaki D. Stella, Blatnyák Zoltán, Dani Gyöngyi, Karafiáth Orsolya, Kovácsovics Fruzsina, Mazzag Izabella, Mózes Zsófi, Néder Panni, Sárospataki Albert, Szilágyi Gábor, Varju Péter és Zsiga Melinda.

Betone, 6490 forint

Remind magazin

Finy Petra: Ultramarin

A 60-as évek Budapestjén járunk. Hódít a miniszoknya, a Coca Cola, a farmer és a Beetles, pár száz kilométerrel távolabb pedig tankok vonulnak Prágába. Ebben az időszakban hoz össze a sors öt érettségi előtt álló barátot, akiket – bár más és más a viszonyuk a fennálló rendszerhez – utolér a lázadás szele. Vajon hagyhat-e nyomot néhány tizenéves a történelem által rajzolt térképen? Elég-e a barátság ereje, hogy a nehéz időkben is összetartsa őket? Vagy a saját terheik elválasztják őket egymástól? Finy Petra letehetetlen könyve nemcsak azokhoz szól, akik megélték a 60-as évek zűrzavarát, hanem azokhoz is, akik értik a szerelem és a barátság súlyát. 

21. Század Kiadó, 5990 forint

Remind magazin

Mörk Leonóra: Cukrászbolt a narancsfához

Finom humor, a múlt hiteles ábrázolása, romantikus szerelmi történet. Kell ennél több, ha szeretnénk néhány órára kiszállni a modern, pörgős életünkből és a fantáziánk szárnyán elrepülni a 17. századi Hollandiába, ahol Mörk Leonóra legújabb könyve játszódik? Egy tésztaműves lány és egy súlyos beteg hajóorvos kalandos találkozásának története a pestisjárvány sújtotta Amszterdamban, amiből aztán szerelem lesz. A kötet különlegessége, hogy a holland aranykor ma is elkészíthető, kedvenc süteményreceptjei egészítik ki az almás pitétől a marcipángyümölcsön és a palacsintán át a szirupos ostyáig. 

Jaffa Kiadó, 4999 forint

Remind magazin

Pápa Gyöngyvér Gerinc jóga – Gyakorolj, a többi jön magától!

Hasznos könyv azoknak, akik most szeretnének elkezdeni ismerkedni a jógával és haladóknak is, akik mélyíteni akarják az ismereteiket a jóga világában. A jóga gyakorlása messze túlmutat a jógaszőnyeg határain, számos területen támogat mindekt a mindennapi élet kihívásaiban. A szerző húsz éve jógázik, 15 év óta tanul anatómiát, modern mozgásterápiát, beleásta magát ezek felfedezésébe. A gerincjóga ötvözi a tradíciót és az innovációt, őrzi a jóga testhez és elméhez fűződő gondolkodásmódját, ugyanakkor integrálja a modern anatómia, a modern tudomány eredményeit. A tradicionális gyakorlatokon apró dalokat változtat, a középpontban nem a gyakorlatok, hanem maga a gyakorló ember áll.

G-Adam Stúdió Könyv- és Lapkiadó, 7990 forint

Remind magazin

Feller Adrienne: Ezerarcú szépség

Feller Adrienne nemzetközi okleveles aromaterapeuta, természetgyógyász, mentálhigiénés segítő szakember és kozmetikus szaktanár első könyvében nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy segítsen ráhangolódni a mindennapokra, megőrizni a belső békét és megtalálni a válaszokat az élet kihívásaira. A szerző a rituálék, az illóolajok, a meditáció, a jóga és a valódi szépségápolás erejéről mesél, miközben praktikus receptekkel, tanácsokkal és személyes történetekkel gazdagítja a kötetet. Ez a könyv nemcsak tanít, hanem erőt is ad, felemel, és megmutatja, hogy a szépség nem egyetlen arcban rejlik, hanem ezer különböző formában ragyog.

21. Század Kiadó, 8690 forint

Remind magazin

Makoto Shinkai – Naruki Nagakawa: Ő és a macskája

Mit tanulhatunk a minket körülvevő háziállatoktól? Feltétlen szeretetet, örök kíváncsiságot és – amire talán a legnagyobb szükségünk van – a pillanat megélését: akár egy gondoskodó gazdit, akár egy barát elvesztését hozza a nap. Az Ő és a macskája című kötetben a világot a macskák szemén keresztül láthatjuk, akik ösztöneiket követve élik az életüket egy japán város utcáin. Nem csak macska imádóknak kötelező olvasmány!  

21. Század Kiadó, 4990 forint

Remind magazin

Kiemelt kép: Canva; további képek: 21. Század Kiadó, Betone, Jaffa Kiadó, G-Adam Stúdió Könyv- és Lapkiadó

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Légy boldog, rajongj vagy borzongj! – 5 + 2 könyv minden élethelyzetre

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...
LMBTQ

Önmagunknak lenni felszabadító – az LMBTQ+ nehézségei

Sok ember számára az önazonos élet egyet jelent azzal, hogy viszonylag szabadon kifejezheti a világnak, hogy ki is ő: kit...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Az intim egészség kérdése ma már egyre inkább a női jóllét természetes része – mégis sokan bizonytalanok, amikor megoldást keresnek...
Kris_Jenner_Hollywood

Mi történik Hollywoodban?

Azt már megszoktuk, hogy a celebvilág örökké fiatal akar maradni, ennek érdekében pedig bármilyen eljárásnak, műtétnek alávetik magukat. Az utóbbi...
medencefenek_foto_pexels

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

A medencefenékre sokáig a testünk „láthatatlan, rejtélyes rendszereként” gondoltunk, laikusként nem feltétlenül tudatosítottuk, hogy pontosan hol és hogyan működik. Az...

EZ IS ÉRDEKELHET

utitars_utazas_egyedul_foto_pexels

Egyedül, ám nem magányosan – a kiruccanások útitárs nélkül is élményeket tartogatnak

Néhány éve kerek évfordulós születésnapot ünnepeltem, és eldöntöttem, hogy egész évben minden lehetséges módon megajándékozom magamat. Voltam thai főzőkurzuson, gasztrotúrákon,...

Az ördög Pradát visel 2 arról szól, amiről a sikeres nők ritkán beszélnek

Vannak filmek, amelyek nemcsak sikeresek voltak, hanem egy egész korszak hangulatát is magukban hordozzák. A ’90-es és 2000-es évek kultfilmjei...
majalis

Tavaszi pezsgés és majálisok, nemcsak Budapesten

Ahogy beköszönt a május, egymást érik a jobbnál jobb programok: szabadtéri bulik, vidámparki forgatag, nemzetközi táncelőadás és még repülős majális...

„Ne átvészelni akarjuk a menopauzát, hanem megélni” – interjú Iványi Orsolyával

Hőhullámok, alvászavar, hízás – a menopauzáról legtöbbször még mindig csak suttogva, félmondatokban beszélünk. Pedig ez az életszakasz a nők több...

„Nem az számít, mi történt veled, hanem az, hogy mit kezdesz vele” – Edith Eva Eger hosszú életének valódi titka

Van, aki túléli a történelmet. És van, aki közben megtanul élni is. Edith Eva Eger neve nemcsak a túlélésről szól,...
parkapcsolat

A párkapcsolatok hóhérja – az önfeladás

Rengeteg módon lehet tönkretenni még a jól működő, ígéretes kapcsolatokat is. Mégis van egy különösen sunyi, nehezen észrevehető „hóhér”, amiről...

Intim megújulás műtét nélkül: amit a lézeres hüvelykezelésekről tudni érdemes

Mi történik Hollywoodban?

5 módszer a medencefenék támogatására – tudatos gondoskodás minden életszakaszban

„A nőiség nem szerep, hanem felfedezés” – Krizsó Szilvia vendége Kriston Andrea

Amikor a kényelem életérzéssé válik – interjú Vágó Rékával

5 film, amivel elmerülhetünk New York végtelen sármjában