Mit keres Beton.Hofi a tányéron?

Milyen lehet egy menüsor, amit egy színházi előadás inspirált? És az, amit Jane Goodall vagy Ónodi Eszter? A MADHOUSE bisztró pontos válaszokat tud adni a kérdésekre, hiszen különleges, chef ajánlataikat többek között nekik dedikálták. Balogh Edina írása.

Budapest belvárosának egyik legkedveltebb gasztrotere a MADHOUSE. Itt ugyanis mindig történik valami. Ez a hely nemcsak egyedi, hazai készítésű söreiről híres, hanem a rengeteg rendezvényről, eseményről, vacsoraestről is, melyekkel nyitásuk óta egyre gyakrabban és sokszínűbben jelentkeznek. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról beszéljen inkább Takács György general manager, társtulajdonos és Piszkor Norbert executive séf.

Őrültségek háza

„A MADHOUSE 2020-ban, a pandémia kellős közepén nyitott meg és három hét után be is zárt a második hullám miatt, de Norbival együtt nem sok időnk volt tétlenkedni, a kényszerszünetet arra használtuk fel, hogy tökéletesítsünk és kidolgozzunk minden olyan apró részletet, melyre nem volt időnk” – meséli hihetetlen lelkesedéssel Takács György. „Talán az elnevezésünk is jól tükrözi mindezt, hiszen mi bármilyen őrültséget komolyan veszünk. Én már előtte is itt dolgoztam, amikor még csak sörbárként működtünk, a bezárások alatt azonban volt időnk átgondolni a koncepciónkat, melynek eredményeként megkerestünk egy magyar sörfőzdét és megalkottuk a MADHOUSE Bistro és Craft Beer bar koncepciót. Az volt a célunk, hogy megismertessük ezt a craft világot az emberekkel, mellette pedig minőségi ételeket is kínáljunk.

Aztán ezen a ponton túllépve egyre több dolog került fel a palettánkra. Ilyen volt a különleges koktélválasztékunk vagy az, hogy csak biodinamikus és natúr borok és pezsgők kerültek fel az itallapra. De itt mindig történik valami, vasárnaponként piacot tartunk, vannak nálunk pszichodráma estek, jóga órák, kiállítások és workshopok is. Tulajdonképpen organikusan alakult ki az, hogy mára a MADHOUSE-ból egyfajta közösségi tér lett. És persze az is közrejátszott, hogy személyiségemből fakadóan egyszerűen nem tudok zárt közösségben dolgozni, szükségem van a befogadó oldalra.”

A hires-neves chef menü

Az már a MADHOUSE nyitásakor kiderült, hogy Takács György és Piszkor Norbert nem csupán kollégák, sokkal inkább alkotótársak, akiket örökösen hajt a szakma szeretete, az újabb és újabb lehetőségek kiaknázása.

„Gyurinak számtalan jó ötlete van, így jutottunk el a speciális chef menükhöz is, melyek kollaborációt jelentenek a MADHOUSE és egy személy, intézmény vagy alapítvány között” – folytatja Piszkor Norbert. „A menü összeállítása előtt mindig alaposan megismerem az adott partnert és utána, a kapott inspirációkat felhasználva alkotom meg a dedikált ételsort. Az első ilyen alkalomhoz Kásás Tamást kértük fel még 2021-ben, főként azért, mert akartunk egy jó vegán menüt, de persze Tamás munkásságára, elveire mi is felnézünk. A kollaboráció abszolút siker volt, ezért folytattuk, a következőhöz Beton.Hofi adta az inspirációt. Egy-egy chef menü létrehozása számomra is élvezetes kihívást, folyamatos fejlődést jelent, amellett, hogy mindig tanulok valami újat is. Az Irie Maffia tagjai, Sena és Élő Márton például ghánai ízeket hoztak magukkal, én pedig számomra teljesen ismeretlen alapanyagokkal, fűszerekkel, ízvilággal ismerkedtem meg általuk. De emlékezetes volt Borbás Robi grafikus és tetoválóművész menüsora is. Vele is hosszasan beszélgettem, igyekeztem minél jobban megismerni az ő különleges világát, így jött létre az a menüsor, mely stílusosan sötét színű ételekből állt. Őt követte az Ónodi Eszter nevével fémjelzett összeállítás, mely ennek pont az ellenkezőjét testesítette meg, a maga friss és színpompás megjelenésével. De összesen már 36 ilyen különleges együttműködésünk volt, és még nagyon sok van betervezve.”

A teljes cikket és a MADHOUSE ikonikus fogásainak receptjeit megtalálod a Remind Bookazine hetedik lapszámában! Kattints, és rendeld meg most!

Fotó: Szendeff Lőrinc

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében