„Nem csodát mutatok, hanem megtanítalak hinni benne” – Krizsó Szilvia vendége Hajnóczy Soma

Kétszeres bűvészvilágbajnok, humorista, előadó, tréner, tartalomkészítő – Hajnóczy Soma életútja kívülről egy tökéletes sikertörténetnek tűnhet. A Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! című podcastjében azonban arról beszélt, hogy a színpad mögött mennyi munka, önismeret, kudarc és belső út vezetett oda, hogy ma emberek ezreit képes elvarázsolni. Szerző: Juhász Marianna

Vannak emberek, akikre ránézünk, és azt gondoljuk: nekik egyszerűen minden sikerül. Tehetség, humor, magabiztosság, kreativitás – mintha egyetlen emberbe sűrűsödött volna minden, ami egy izgalmas pályához szükséges. Hajnóczy Soma története azonban ennél jóval árnyaltabb. A kétszeres bűvészvilágbajnok, stand-up humorista és előadó szerint a siker nem egyetlen nagy pillanat eredménye, hanem sok apró döntés, gyakorlás és újrakezdés következménye.

Egy kis Amerika, ami átírta a lehetőségekről alkotott képét

Soma számára meghatározó élmény volt, hogy gyerekként és fiatalként Amerikában is élt. Ahogy fogalmazott, ott kapott egy olyan szemléletet, amely később mélyen beépült a személyiségébe.
„Amerikáról sok rosszat el lehet mondani, de egyet nagyon tudnak: tudják és el is hiszik magukról, hogy ők mindenben a legjobbak” – mesélte. Szerinte ez a gondolkodásmód sok magyar számára is inspiráló lehet, hiszen itthon gyakran hajlamosak vagyunk inkább azt keresni, miért nem működik valami.

A bűvészet nem csoda, hanem tudás

Bár a nézők számára a bűvészet sokszor valódi csodának tűnik, Hajnóczy Soma szerint a háttérben egészen más történik. Hangsúlyozta, ő nem tud csodát tenni, de egy bűvészek nem is az a feladata, hogy valódi lehetetlent teremtsen. A bűvész dolga az, a kommunikáció, a pszichológia, a kézügyesség és a figyelem segítségével elhitesse a közönséggel, hogy valami olyat lát, ami nem történhetne meg.
Krizsó Szilvia azon kérdésére, hogy mitől lesz valakiből jó bűvész, Hajnóczy Soma egy egyszerű képlettel válaszolt. Ő úgy látja, nagyjából hetven százalék munka, húsz százalék tehetség és tíz százalék szerencse kell hozzá. Majd hozzátette: a tehetség önmagában kevés ahhoz, hogy valaki megvillantsa bűvészi képességeit. A kívülről könnyednek tűnő produkció mögött ugyanis rengeteg gyakorlás és láthatatlan munka van.

A színpad mögötti csendesebb oldal

A podcastbeszélgetés során nemcsak bűvészként, hanem magánemberként is megismerhetjük Hajnóczy Somát, akinek érdekes kettőssége, hogy miközben a színpadon a figyelem középpontjában érzi jól magát, a magánéletben nagyon fontos számára az egyedüllét.
„Nem a magányt, hanem az egyedüllétet szeretem” – fogalmazott, hiszen alkotó emberként szüksége van arra, hogy egyedül feldolgozza az élményeket, az ingereket, és legyen tere új dolgokat létrehozni.
A bűvészet számára nemcsak szakma lett, hanem önismereti út is. Egy eszköz arra, hogy megtapasztalja: van értéke annak, amit csinál, képes hatni másokra, és megtalálhatja a saját helyét a világban.

A siker mögött mindig vannak kudarcok

A közösségi média korában könnyű azt hinni, hogy a siker gyorsan és látványosan érkezik. Soma szerint azonban ez az egyik legnagyobb tévhit, hiszen valódi eredményeket nem lehet megúszni befektetett idő és energia nélkül. A sikerhez vezető út sokszor tele van bizonytalansággal, próbálkozásokkal és olyan pillanatokkal, amikor az ember megkérdőjelezi önmagát.
Ráadásul, aki színpadra áll, előbb-utóbb találkozik a kritikával is. Soma őszintén beszélt arról, hogy számára sem volt mindig könnyű kezelni a negatív visszajelzéseket. Sokáig nagyon fontos volt számára, hogy szeressék az emberek, de idővel meg kellett tanulnia elfogadni, hogy amikor több százezer vagy akár millió emberhez jut el, lehetetlen mindenkinek megfelelni.
Ez a felismerés nem azt jelenti, hogy ne akarna fejlődni. Éppen ellenkezőleg: a mai napig keresi, hogyan lehet jobb előadó, hogyan lehet finomítani egy trükkön vagy még erősebbé tenni a színpadi jelenlétét.

A hosszú távú boldogság egyensúly kérdése

Bár sok fiatal keresi meg azzal, hogy bűvészként szeretne továbbtanulás nélkül karriert építeni, Soma óvatosságra inti őket, mert pontosan tudja, mennyi áldozat kell ahhoz, hogy egy előadóművészi pálya stabilan működjön. Saját sikere mögött több mint egy évtizednyi munka áll.
Szerinte a hosszú távú elégedettség azon múlik, hogy képesek vagyunk-e egyensúlyt teremteni a munka, a magánélet, a fejlődés és a feltöltődés között. Mert végső soron talán nem az a legnagyobb varázslat, hogy valaki képes elkápráztatni másokat, hanem az, amikor megtanulja felismerni a saját lehetőségeit és a boldogsága kulcsát.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Boldogság, mint közös ügy: mit mutat az ország lelkiállapota 2026-ban

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Sok nő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerekek már nem kérik minden percben a kezünket. Nem kell őket...

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Bár a nyári szabadság célja a teljes regenerálódás, a zsúfolt programok és a napi rutin felborulása miatt sokan kimerültebben térnek...

EZ IS ÉRDEKELHET

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?

„A törzs hiánya ma is ott dolgozik bennünk” – interjú Karafiáth Balázzsal

Mesevilág a betonrengetegben – milyen kincsekre bukkanhatunk a budapesti Füvészkertben?