Neurokozmetika – Krémbe zárt terápia

A neuro- vagy pszichokozmetikumok a bőr hatékony, fizikai ápolásán túl az idegrendszerre is hatást kívánnak gyakorolni. De hogyan képes hidratálónk elérni az agyunk régióiba? Az év legnagyobb bőrápolási trendjét vettük nagyító alá. Gurics Krisztina írása.

Ha jobban belegondolunk, az agy-bőr kapcsolatát születésünk óta napi szinten tapasztaljuk, hiszen számos érzelem valamilyen mértékben érezhető a bőrfelszínen. Például, amikor valami nagyon megérint és lesápadunk, vagy egy történetet hallgatva végigfut rajtunk a libabőr. Vagy az ijedtségtől leizzadunk, netán elpirulunk a szégyenérzet hatására.

Mindeközben nem szabad elfelejtenünk, hogy a bőr valójában az ember legnagyobb kiterjedésű szerve, így a felfedezés, miszerint nagyon szoros a kapcsolat a bőr és az idegrendszer között, még nagyobb figyelmet összpontosít arra, hogy valójában mit is kenünk magunkra. Ahogy mára az agy és a bélrendszer kapcsolata általánosan elfogadott ténnyé vált, a neurokozmetika – az agy és a bőr kapcsolatát alapul véve – azt a tudományos felfedezést „lovagolja meg”, hogy a bőrre kerülő termékek érintkezve a bőrrel és a dermiszben (a középső, irharéteg) lévő idegvégződésekkel, a bennük lévő egyes aktív hatóanyagokkal képesek befolyásolni hangulatunkat. Mindezeket figyelembe véve alakult ki a trend, olyan kozmetikai termékek megalkotását inspirálva, melyek bioaktív összetevői képesek a neurobiológiai (az idegrendszerhez kapcsolódó) szinten működni.

Bőrünkön érezzük

A bőrön érzett érzések – például egy testápoló krém használatakor – olyan ingereket hoznak létre, amelyek neurotranszmitterek közvetítésével kerülnek az idegrendszerbe. Az idegsejtek közötti kommunikációban szerepet játszó neuromediátorokból jelenleg mintegy kétszázat ismer a tudomány, ebből huszonöt a bőrben található meg.  

A neurokozmetikumok felvitelekor az történik, hogy a bőr irha rétegének idegvégződései érzékelik az érzékszervi információkat, és átadják ezt az információt az idegrendszernek, amelyre az idegrendszer reagál.

A gyártók mostanság nagy hangsúlyt fektetnek olyan kozmetikai termékek fejlesztésére, melyek felvitelkor olyan érzékszervi élményt nyújtanak, ami hatással lehet a felhasználó mentális állapotára. Olyan paraméterekkel, mint a textúra, a termék megjelenése és illata igyekeznek különböző érzelmeket és bizonyos percepciókat kiváltani a termékkel kapcsolatosan, illetve annak hatékonyságáról. Jó tudni, hogy ez azonban csupán az érzékszervi stimuláción keresztül gyakorolt hatás, vagyis nem a szó valódi értelmében vett neurokozmetika, ahol az agy és a bőr kapcsolatát kiaknázó, olyan aktív hatóanyagok alkalmazása a cél, melyek képesek aktiválni az idegrendszert és a bőrön keresztül elérve az agyat, specifikus érzéseket, érzelmeket váltanak ki. Röviden összefoglalva, a neurokozmetikát az különbözteti meg ezektől a készítményektől, hogy általános célja a terápia, az idegrendszerre gyakorolt pozitív hatás.

A teljes cikket a Remind Bookazine hetedik számában olvashatod! Kattints, és rendeld meg most!

Fotó: Julia Kuzenkov / Pexels

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében