Öt termelői piac, ahová ősszel is érdemes ellátogatni

A borsos élelmiszerárak mellett még mindig van igény a termelői árura. Digitális piactereken szinte bármihez hozzájuthatunk, ám körülnézni egy piacon páratlan élmény.

Miért érdemes termelői piacra járni?

Elöljáróban még csak annyit érdemes tisztázni, hogy az élményen kívül miért is jó termelői piacon vásárolni. Mindenekelőtt azért, mert ha helyi termelőktől veszünk idénytermékeket, azzal máris csökkentettük valamelyest az ökológiai lábnyomunkat. A nagyüzemi hús- és tejtermelés vagy mezőgazdasági munkák túlzottan sok energiafelhasználással és károsanyag-kibocsátással járnak. Sőt a húsiparban és a tejiparban köztudottan szenvedésnek vannak kitéve az állatok. No és ott van még a szállítás is, és a vele járó szén-dioxid-kibocsátás. Ahhoz, hogy tudatos vásárlóvá váljunk, mindezen szempontokat figyelembe kell vennünk. Újabb előnyt jelent, hogy tudod, milyen forrásból származik az áru. Ha kistermelőtől vásárolsz, akkor abban is biztos lehetsz, hogy hétről hétre azonos minőséget kapsz a szupermarketek kínálatával szemben. Jó dolog továbbá, hogy tagja leszel egy közösségnek is.

1. Szimpla Termelői Piac

Budapest egyik legismertebb termelői piaca, mely több mint 10 éve van már jelen a főváros életében. A kedvelt romkocsma hétvégente profilt vált, és piaccá avanzsál. Ahogy írják: „termelőinket szigorú szabályrendszer alapján, hosszú távra választjuk, ügyelve arra, hogy minél szélesebb termékskála jelenhessen meg. Kapható is sokféle sajt, méz, lekvár, szörp, zöldség-gyümölcs, valamint hústermékek, mangalica- és vadhús, frissen szedett és szárított gombák és szarvasgomba-különlegességek, fűszerek, szendvicskrémek – a közös bennük, hogy minden vegyszermentesen, közelről, termelőktől kerül a piacra, majd a kosarakba.”

2. Czakó Termelői Piacz

Buda egyik legszebb kerületében, az első kerületben található ez a kis piactér. A Gellért-hegy, a Naphegy és a Tabán találkozóhelye, közvetlenül a Hegyalja út mellett. A Tabán legöregebb fennmaradt épülete, a Naphegy egykori vincellérháza szőlőskerttel, borospincével, cukrászattal, a kertben Szombat&Vasárnap Czakó Termelői Piaczcal, az egykori pajtában a piac bisztrójával. Magyarország minden részéről összegyűlnek itt a termelők, hogy megvehesd a legjobb portékákat.

3. Római parti Piac

2017 tavaszán indult útjára a Római parti Piac, egy termelői piac, élmény és közösség Budapest egyik közkedvelt részén. Hetente, szombat délelőttönként várják a kicsiket, nagyokat, helyieket és távolabbról érkezőket egyaránt a Római-part melletti Nánási udvarban. Ez a piac több, mint bevásárlási lehetőség, hiszen minőségi, hazai élelemmel, kóstolókkal, kézműves termékekkel, változatos programokkal és jó kis beszélgetésekkel várnak mindenkit.

4. Nagymarosi Termelői Piac

Kicsit távolabb van ugyan a fővárostól, de mindenképpen megéri legalább egyszer ellátogatni Nagymaros főterére szombat délelőtt. Ha valaki túrázni indul, akkor feltétlenül tegyen egy kitérőt, és nézzen szét ezen a piacon. Biztos, hogy nem fog üres gyomorral és üres hátizsákkal távozni. Házi kolbászt és friss kenyeret feltétlenül érdemes itt venni.

5. Szadai Községi Piac

A Szadai Községi Piac péntekenként 16 és 18 óra között várja a lelkes piacozókat az Ősz utca 4. szám alatt. A pultok közt sétálva elsősorban az „Én kosaram” termelői közösség tagjainak termékeit vásárolhatjuk meg. Elsőrangú sajtok, kolbászok, galgamácsai kézműves sütik, friss zöldségek-gyümölcsök, füstölt áruk, Szabi, a pék termékei, joghurtok, tej, túró, frissen vágott csirke, kistermelői homoktövis és ajándéktárgyak széles választéka vár minket, ha kinézünk.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik