Énidő – Jogod van hozzá: Így ünnepeltük a Remind Bookazine harmadik lapszámát

A Remind Bookazine harmadik lapszámának lauch partyján az énidő fontossága került reflektorfénybe.

Május 17-én egy jó hangulatú estével ünnepeltük a Remind Bookazine legújabb számának megjelenést a magazin alkotói, támogatói és meghívott vendégeink körében a Várkert Bazár Öntőház udvarában található Monkey Bistróban.

Egy este az énidő jegyében

– Ha lehet, a harmadik lapszám még a másodiknál is jobban sikerült – nyitotta meg az estét Szilágyi Gábor, a Remind Bookazine alapító-tulajdonosa nyitotta, aki büszkén beszélt a Remind Bookazine harmadik lapszámáról és a mögötte álló csapat munkájáról.

Az énidő témája köré szerveződött magazint ezután a lap főszerkesztőjével, László Krisztinával együtt leplezte le, aki először az új címlap két szereplőjével, Oltai Katával és Geszti Péterrel, majd a bookazine oldalain szintén feltűnő Rost Andreával beszélgetett a tudatosságról és tudatos életmódtól elválaszthatatlan énidőről.  

Énidő – Jogod van hozzá

„Ahogy felnőttél, és az idő múlása felgyorsult számodra, az unatkozás szó kitörlődött a szótáradból. Megjelent helyette az énidő fogalma, amit a gyerekek egyáltalán nem értenek, és amin a kamaszok jót tudnak nevetni” – írja László Krisztina a lapszám beköszönőjében felhívva rá a figyelmet, hogy felnőttként milyen nehezen engedjük meg magunknak a kikapcsolódást, a semmittevéssel töltött időt.

Pedig ahhoz, hogy megteremtsük a lelki egyensúlyunkat, fontos, hogy néha lelassuljunk, befelé figyeljünk, kipihenjük a munkával és a hétköznapi feladataink kergetésével időt. A Remind Bookazine harmadik lapszámában olyan témákat érintettünk, amik az énidőhöz köthetők.

Szakértőket, véleményformáló embereket és inspiráló történeteket hívtunk segítségül, hogy jobban megérthessük, miért olyan fontos visszatérnünk a gyermeki énünkhöz, aki még örömét lelte a bárányfelhőkben vagy a nyakába zúduló nyári záporban.

Ezúton is szeretnénk kifejezni a hálánkat azok felé, akik segítettek abban, hogy megünnepelhessük a Remind Bookazine harmadik lapszámának a megjelenését és megoszthassuk másokkal a tudatosságról és a testi-lelki egészség fontosságáról vallott filozófiánkat. 

Köszönjük, FreyWille, Tectona Grandis, Calvin Klein Euphoria, Chocolate Jam Hungary és Furla!

Fotók: Schumy Csaba

Kattints, és rendeld meg a Remind Bookazine harmadik lapszámát online!

Ha kíváncsi vagy, hogyan ünnepeltük a Remind Bookazine második lapszámának a megjelenését, és olvasd el a cikkünket!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

„A hibázásra tanulási pontként is tekinthetünk” – interjú dr. Dura Mónikával, a Mindwell alapítójával

Miközben egyre többet beszélünk mentális egészségről és önismeretről, egyre több ingerrel, elvárással és összehasonlítással is meg kell küzdenünk. dr. Dura...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

Mi történik, ha egy Michelin-csillagos étterem, egy belvárosi találkozóhely, egy szentendrei-szigeti farm és több évtizednyi rendezvényes tapasztalat tudása összeér? Hlatky-Schlichter...

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

Egy illat képes felidézni egy helyet, előhívni egy régi emléket, vagy éppen megváltoztatni egy tér hangulatát. Julia Velcheva tartalomkészítőként milliókhoz...

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Hallo! Szereted Berlint, de megismernéd a német metropolis ismeretlen arcát? Ne keress tovább, megérkeztél a megfelelő tipptárhoz. A 102 éves...

EZ IS ÉRDEKELHET

„A szabadság az, hogy azzal töltöm a napjaimat, amitől csillog a szemem” – interjú Vigh Borival

Mit jelent ma szabadon élni? Vigh Bori több mint tíz éve keresi erre a saját válaszait: bejárta a világot, helyfüggetlen...

„Örülök, hogy az identitásom már nem ahhoz kötődik, hogy milyen családból származom” – interjú Nelio Biedermann íróval

Nelio Biedermann mindössze 23 éves, Lázár című regényét mégis már 34 nyelvre fordították le, és jelentős nemzetközi sikert aratott. A...

Pubertástól a menopauzáig: így változik a nők egészsége

A serdülőkor hormonális változásaitól a reproduktív éveken és a várandósságon át egészen a menopauzáig minden életszakasznak megvannak a maga kérdései,...

A reggel saját ritmusa – megérkezett az IZIPIZI Morning Express kollekciója

Nem minden reggel ugyanolyan. Egyik pillanatban még a kávénkat kortyoljuk, a következőben már a metró után rohanunk, biciklire pattanunk, vagy...

Padlógáz a sötétben, a Rabanne legújabb férfi illata nem ismer sebességkorlátozást

Igen kevés olyan jelenség van a szépségiparban, amely hosszú évek múltán is képes megőrizni nyers, lázadó energiáját. A Rabanne 2008-ban...

A legendák otthona – Ruttkai Éva és a magyar film nagy alakjai előtt tiszteleg a Gundel Bál

Ruttkai Éva centenáriuma, Latinovits Zoltán és Bujtor István emléke, ikonikus magyar filmek és személyes művészcsaládi relikviák adják a 2027-es Gundel...

27 év, három étterem és egy gólya – bemutatkozott a HUBERT

„Az illatokkal felerősíthetjük azt, amit éppen érzünk” – interjú Julia Velcheva parfümőrrel

8+1 titkos látnivaló Berlinben

Mit veszítünk el a digitális világban? – A Libri Kiadó új könyvsorozata, a Brain Bar Books első 3 könyve megadja a választ

7 program, amiért szeretni fogjuk az októbert

A szavanna világa a gyerekszobától az állatkertig – megérkezett a Kinder Natoons új kollekciója