Saját készítésű kerámiákat árverez el a Quimby együttes

Egyedi kerámiatányérokat bocsát árverésre a Quimby együttes, hogy így segítse a Vadaskert Gyermekpszichiátria munkáját.
Remind magazin
Forrás: Quimby

Az aukción 12 darab, a zenekar tagjai által készített, dedikált és sorszámozott alkotásra lehet licitálni. A bevétel teljes összege a Vadaskertet támogatja, ahol a koronavírus-járvány kitörése óta ugrásszerűen megnőtt a mentális problémákkal küzdő gyermekek száma.

Kiss Tibi, Varga Livius, Kárpáti József (Dódi), Balanyi Szilárd, Gerdesits Ferenc és Mikuli Ferenc (Fefe) bevonultak a műhelybe, és mindenki a saját ízlésvilágának megfelelően készítette el az egyedi kerámiákat. A csapatot megérintették azok a hírek, amelyek a gyerekek mentális állapotának rohamos romlásáról és a szakemberek heroikus küzdelméről szóltak, ezért úgy döntöttek, hogy karácsonykor az Apacuka kerámiával közösen jótékonysági árverést hirdetnek. A rajongók így teljesen egyedi Quimby-kreációkat szerezhetnek a fa alá, miközben egy jó ügyet is támogatnak.

 „Nem szakemberek vagyunk, hanem érzékeny művészek és édesapák” – mondta Kiss Tibor arról, hogy miért érzik fontosnak a gyermekek ügyét. „A közelmúlt, a jelen és előreláthatólag sajnos a jövő eseményei is rendkívüli nyomást gyakorolnak nemcsak ránk, felnőttekre, hanem az érzékeny korban lévő gyerekekre egyaránt. Ha idejében elcsípik a szakemberek a bajt, akkor sokkal nagyobb eséllyel lehet kezelni ezeket a pszichés állapotokat” – nyilatkozta a Quimby énekese. 

Kreatív emberként az agyagozás is nagy hatással volt a zenészekre. „Teljesen belefeledkeztünk. A szabad lelkű gyermeki, kreatív énünk indult el azonnal, amikor kezünkbe vettük az agyagot. Egymás után jöttek az újabb és újabb ötletek” – mondta Kiss Tibi. „Az agyag olyan, mint az agyad. Nemcsak halmazállapotra, hanem komoly figyelmet is igényel a szürkeállományodtól, hogy úgy alakuljon a készített tárgy, ahogy szeretnéd!” – tette hozzá Fefe, a csapat basszusgitárosa.  

Remind magazin
Forrás: Quimby

 „Őszintén meghatott bennünket a Quimby kreatív és önzetlen felajánlása. Hihetetlenül jó fejek, hogy ennyire szívükön viselik a gyermekek mentális egészségének ügyét. A kórház dolgozói között sok a Quimby- rajongó, így átérezzük, hogy micsoda öröm lehet megkaparintani egy ilyen személyes ereklyét” – mondta el Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány vezetője. A zenészek felajánlása a lehető legjobb pillanatban érkezett, mert a Vadaskertben drámai küzdelmet folytatnak a megnövekedett esetszámokkal.

A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia immáron évek óta telt házzal működik, a személyzet megfeszített munkában és új terápiás megoldásokkal igyekszik ellátni az ország különböző részeiből érkező, pszichés gondokkal küzdő gyermekeket és fiatalokat. A Covid-járvány kezdete óta a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 40%-kal emelkedett. Kiemelkedően sok az önsértő fiatal. 

„A helyzet normalizálódására nem számíthatunk, ezért svéd mintára átalakítjuk a működésünket. Új, dialektikus viselkedésterápiás részleget alakítunk ki a kórházban, egy terápiás központot. A cél az, hogy a gyerekeknek és a szüleiknek is segíteni tudjunk, és így jelentősen visszaszoríthassuk az önsértések számát. Az aukción befolyt összeget ezekre a fejlesztésekre, a kapacitásunk növelésére költjük” – mondta el Tárnok Zsanett. 

Az online aukció december 1-jén indul, és 15-éig tart. Licitálni itt lehet majd december 1-től:

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?