„Nem akartuk megúszni a sötét oldal bemutatását” – Till Attila új filmjéről

Becsült olvasási idő: 4 perc
Alkoholbeteg családtagja vagy ismerőse mindenkinek van, volt, lesz – talán nem túlzás kijelenteni. Till Attila magánemberként maga is megjárta a szeszpoklot, rendezőként ezért szeretett volna a témáról beszélni. Harmadik nagyjátékfilmjének címe: És mi van Tomival? Szederkényi Olga interjúja.
till_attila

hirdetés

Mivel koccintasz majd a premieren?

Nem alkohollal, mert nyolc éve nem iszom. Alma- vagy őszibaracklével, esetleg kólával fogok koccintani.

Sokan tudhatják, hiszen rengetegszer beszéltél róla nyilvánosan, hogy komoly problémáid voltak az alkohollal. A leszokással egyidőben megszületett az És mi van Tomival című filmed alapötlete?

Az biztos, hogy nem egyből jött a sugallat, hogy filmet szeretnék készíteni a témáról. Akkor még nem volt rálátásom az alkoholizmusra, hiszen nagyon közeliek voltak a saját élményeim. Dr. Rigó Péter, addiktológus-pszichiáter volt az orvosom, rajta keresztül ismertem meg Dr. Kapitány-Fövény Máté pszichológust, akivel rengeteget beszélgettünk és azután közösen elkezdtük írni a film forgatókönyvét. Thuróczy Szabolcs színész jó barátom, és az előző filmemben is játszott. Őt az alkohol, mint téma több szerepben is megtalálta a munkája során. Közösen kezdtünk el gondolkodni egy alkoholizmusról szóló filmen.

Amikor beültem a filmedre nem gondoltam, hogy ilyen hamar, ilyen mélyre rántod majd a nézőt. Ahogy régen feliratokon láthattuk a mozifilmek elején: „A film a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaz”.

Nem akartuk megúszni a sötét oldal bemutatását. Ezt a filmet alkoholisták írták alkoholistákról.

Nem csak az alkoholisták ábrázolása elképesztően hiteles. Nagyon árnyaltan mutatjátok be az áldozatok sorsát is. Ők mind nők.

Máté sokat találkozik a szerfüggők, így az alkoholisták családtagjaival. Kemény világ. Ez a vonal engem is nagyon érdekelt, mert fontos kérdést vet fel: mit tehet egy alkoholista felesége, lánya vagy új párja egy függővel?

Mi a véleményed a Még egy kört mindenkinek című filmről? (2020-ban bemutatott dán-svéd-norvég film, amely ugyancsak az alkoholizmusról szól és a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is elnyerte – a szerk.)

Megnéztük és tetszett. De nekünk más volt a célunk, ahhoz képest a Még egy kört mindenkinek lightos. A fájdalmat és a tragikumot mi nem szerettük volna kihagyni a filmünkből. Meg szerettük volna mutatni, hogy nem mindenki ihat, mert az életveszély. Célunk, hogy neveljük az alkoholisták rokonait, ismerőseit. Talán, aki megnézni a filmet rájön, hogy szólhat, léphet.

till_attila

Túl udvariasak vagyunk?

Túl megbocsátók.

És miért Tomi szerepel a címben?

Szerintem ez egy behelyettesíthető mondat: És mi van Tomival? És mi van veled?

A filmnek két karakter a főszereplője: egy művész-értelmiségi (Thuróczy Szabolcs) és egy liftszerelő (Polgár Tamás). Mindketten alkoholisták. Már az elején egy komplexebb képre törekedtetek két párhuzamos és más társadalmi rétegbe tartozó sors bemutatásával?

Igen, már a kezdetektől ez volt a cél. A művészethez több közöm van, belülről ismerem ezt az életet, tehát ez a szál kézenfekvő volt. A „nép”, a munkásréteg bemutatása pedig eltűnőben van a filmekben, ezért tudatosan szerettem volna, ha van egy „kétkezi munkás” szereplőnk. Az pedig egyértelmű, hogy mivel férfi vagyok és a férfiak működését jobban ismerem, férfiak a főszereplők és nem nők. Ez a két férfi vállalja, hogy iszik. A nők inkább zugivók, mert az, hogy például „anya iszik”, az egyik legnagyobb bűnnek számít a társadalom szemében.

Biztos sokan kérdezik, hogy a film rólad szól-e?

Nem rólam szól. (nevet)

Fontos a filmben a zene szerepe is.

Kerekes Gábor a film zeneszerzője, aki nagyon finoman tud atmoszférát teremteni. Hozza, amit szerettünk volna: a történetnek a brutális kezdet után szép is lehet a vége. Visszakaphatod a családodat – persze másként, de kiérdemelheted újra a bizalmat.

Remind

Tehát van remény.

Sok szerfüggő tapasztalatiból merítkeztünk. Ők mindannyian azt állították, hogy ezért éri meg: hogy például lehessen újra programod a gyermekeiddel.

A tragédia mellett a filmben, hál’ Istennek, megcsillan a humor is.

Igen, finoman kúszik végig a humor a filmen: néhol börleszk, néhol pedig szofisztikált viccelődés zajlik. A nevetés a tragédiával váltakozik, mint az életben.

Mesélj arról picit, hogy melyik színészt hogyan találtátok a szerepre?

Pintér Béla társulatának rajongója vagyok, ott játszik Fodor Annamária, aki az áldozat, a feleség szerepét alakítja a filmben. Thuróczy Szabolcs a társulatban partnere. Ők nagyon jól ismerik egymást és remekül működnek együtt a vásznon. A lányukat alakító Tóth Zsófi a Katona József Színház művésze – valahogy el tudtam hinni róla, hogy lehetne az ő lányuk. Sodró Eliza, aki az új feleség lesz a történetben, szerintem az egyik legjobb harmincas színésznő, ízig-vérig az.

Thuróczy Szabolcs tettestásra pedig „amatőr”.

Igen, ő Polgár Tomi, civilben egyébként kellékes, nagyon erős jelenléte van a vásznon. Ők Szabival ketten keresik a filmbeli Tomit, egy ugyancsak alkoholista haverjukat, aki napok óta eltűnt.

És megérkeztük a címben szereplő Tomihoz, akit Patkós Márton alakít.

till_attila

Ő pedig az a színész, aki előtt már a hangja megérkezik a színpadra és hihetetlenül érzékeny művész. Kitűnőt alakít az alkoholista Tomi szerepében.

Hamarosan itt a „száraz november”, mi a véleményed róla?

Sosem értettem ezt a kezdeményezést, mert a résztvevő emberek többsége egy hónapig nem iszik, majd jól megünnepli, hogy vége. De végülis, legalább közben lehetnek vonzó élményeik: „de jól vagyok”, „milyen friss az agyam”, „milyen más az arcom”.

És mi van Tillával? Te hogyan pihensz, vagy lazulsz le?

Nem tudok lelazulni és állandóan megyek, dolgozom. Olyan vagyok, mint egy ló, aki állva alszik. De azt hiszem, a belső békém megvan.

Tetszett, inspirált? Oszd meg másokkal is!

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn