A tízéves múltra visszatekintő Operabeavató sorozat két életre hívója – Dinyés Dániel zeneszerző, karmester és Göttinger Pál színész, színházi rendező – ezúttal arra vállalkoznak a Magyar Zene Házában, hogy a Varázsfuvola rejtelmeibe nyújtsanak betekintést. A zenés ismeretterjesztés ráadásul azoknak is szolgálhat tanulságokkal, élményekkel, akik eddig is a szerencsés beavatottak közé tartoztak.
Mozart mindenkié
Dinyés és Göttinger egyetértenek a mondással, hogy a zene – és persze a színház is – mindenkié. Vélhetően Mozart is így gondolta ezt, hiszen számos, a plebsznek szánt altesti és vulgáris viccet vagy kifejezést helyezett el a darabjaiban (itt például ilyen a „bájsíp”), ugyanakkor magyarázatokat is mellékel a cselekmény értelmezéséhez – többek közt ezekre is felhívja figyelmünket a páros. Az Operabeavatók célja, hogy azok is közelebb kerüljenek az opera műfajához, akik még nem „kattantak rá”. Dinyésék humorral operálnak – kvázi két fős stand upos produkcióknak lehetünk tanúi –, miközben ízekre szedik az időtlen remekműveket.
Ezen az estén – a Varázsfuvola beavatójának első részében – a darab nyitányát és az egyik leghíresebb jelenetét, a Kép-áriát (egyiket az első, másikat a második felvonásban) veszik górcső alá. Mindkét rész további két, jól elkülöníthető passzusból áll: a felvonás első felében Dinyés a zenei világot ecseteli, utána Göttinger a mű színpadra állításához, dramatizálásához nyújt szórakoztató kisokost.
A Varázsfuvola titkai
Az eseményen megtudjuk, hogy Mozart a nyitánnyal még két nappal a bemutató előtt sem volt készen, hogy a történet szempontjából egy C-moll biztosan jelent jót, és azt is, hogy a darab melyik zenei részletére mondják, hogy abban a szabadkőművesek titkos hármas kopogása rejtezik („vajon Mozartnak emiatt kellett meghalnia?”, veti fel a kérdést Dinyés).
A nyitány egyébként francia, igen erőteljes. Plusz zseniális. Dinyés szerint a dallamok egyszerűsége az egyik titok, és ennek hangot is ad zongoráján, ami mögött egész este ül, és hol játszik rajta, hol a publikumnak magyaráz. A zenész leüt három-négy hangot, hogy mutassa, milyen egyszerű is lehet a „szépség”, annak felismerésébe pedig, hogy a csodához akár két ütem között egy jól megválasztott szünet is elég, végképp beleborzongunk.
Végigzongorázott jelenetek
Az első és második felvonásban tárgyalt jelenetek megelevenednek: Dinyés lezongorázza azokat, míg a közreműködő színészek – a három dáma (Kolonits Klára, Herczenik Anita, Szolnoki Apollónia) és a Taminót alakító Tötös Roland – az adott epizódba pikk-pakk belehelyezkedve és karakterükké átlényegülve illusztrálják az elhangzott információkat. Göttinger mint rendező instruálja a színészeket, de időnként kiszól a közönség felé is, mert vagy magyarázni valója van, vagy mert annak segítségét kéri, mindezzel nagyban hozzájárulva az interaktivitáshoz. A rendezés kifejezetten az estéhez lett „komponálva”; modern, humoros és a helyzetkomikumokra épít. Láthatóan a szereplők nincsenek beavatva a koncepcióba, meglepődésük egyik-másik beállításnál őszintének hat, mi több, van, hogy ők is elnevetik magukat. Göttinger szintén számos érdekességet megoszt, és még Halász Péter szellemét is megidézi, amikor felhozza annak ismert véleményét, miszerint színész és rendezője között jó, ha mindig van egy kis félreértés.
Az alkotók a beszélgetős koncertsorozat végére minden bizonnyal eljutnak majd a Varázsfuvola utolsó jelentéig, közben pedig bőven lesz módjuk bizonyítani, hogy az opera világa kicsit sem olyan nehéz, száraz és poros, mint amilyennek manapság sokan elképzelik. És gondoljunk csak bele: mily felemelő Mozarttal együtt dolgozni!
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: a csillagos ég alatt láthattuk Verdi Aidáját!
Fotó: Gordon Eszter
