Ferenc pápa 12 emlékezetes gondolata – hitről, reményről, szeretetről

Ferenc pápa tanításaiban a szeretet, a remény, a béke és a hit központi szerepet töltöttek be. Az alábbiakban az ő szavaiból válogattunk néhány olyan idézetet, amelyek segítenek elgondolkodni, erőt meríteni vagy épp megnyugodni.

Bár a földi léttől elbúcsúzott, Ferenc pápa szavai ma is élnek, és segíthetnek eligazodni a világ dolgaiban. E gondolatok nemcsak idézetek – útmutatások is arra, hogyan élhetünk méltósággal, alázattal és nyitott szívvel a világban.

Hitről

Ferenc pápa mindig a személyes istenkapcsolatot helyezte a hit középpontjába, erről így beszélt:  A keresztény öröm nem abból fakad, hogy sok mindenünk van, hanem abból, hogy találkoztunk egy Személlyel: Jézussal.

Isten mindig megbocsát, mindig. Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe. Ez volt egyik legszemélyesebb azok számára, akik kételkednek abban, hogy méltók lehetnek a kegyelemre.

Az imádság az a kulcs, amely megnyitja a szívünket Isten előtt. Az ima nem mechanikus gyakorlat, hanem élő kapcsolat, amely minden hívő számára elérhető.

Reményről

Ferenc pápa a tanításaiban sokszor kiemelte a reményt és az együttérzést, mint az újjászületés zálogait.

Élesszük fel a reményt egy új, igazságosabb, testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát! 

A remény nem naivitás, hanem a szeretet gyümölcse. A hit és a remény elválaszthatatlanok a szeretettől.

Ne engedj a pesszimizmusnak, ne add át magad a csüggedésnek!  Ezen szavai azt üzenik: a remény nem gyengeség, hanem lelki erőforrás.

Remind magazin

Szeretetről

A pápa a szeretetet mindig cselekvő, önzetlen formában hirdette. Az adás örömét és a mások iránti figyelem fontosságát hangsúlyozta.

A szeretet lényege az, hogy adunk, nem pedig az, hogy kapunk.

A szeretet és az együttérzés erősebb a halálnál.

A tevékeny szeretet nyelvét beszélő egyházra van szükség. Nem elég beszélni a szeretetről, azt meg is kell élni – az utcán, a családban, a társadalomban.

Békéről

Ferenc pápa többször hangsúlyozta, hogy a béke nem egy passzív állapot, hanem cselekvő igazságkeresés, amely mindenkitől felelősséget kíván.

Az igazságosságban való béke keresése nem tűr semmi halasztást.

A béke nemcsak a háború hiánya, hanem az igazságosság és a szeretet jelenléte. Mindenkinek feladata a béke megteremtése. 

A háború mindig vereség – az emberiség veresége.

Fotók: Mazur/catholicnews.org.uk

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

A hit akkor erősödik fel az emberben, amikor sok kérdése van – Interjú Csatári Bíborka református lelkésszel

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?