Valóban megéri? 3 befektetési formát vizsgáltunk meg

Az üzleti életben gyakran halljuk, hogy az anyagi biztonság kulcsa a diverzifikáció. De mi történik, ha már elegendő vagyon csücsül a tőzsdén kereskedett alapokban, egyéni részvényekben, ingatlanokban, állampapírokban és társaiban ahhoz, hogy életünket megrengető, valós kockázat nélkül merjünk más, tárgyi alapú javak után nézni? Szalóky Bálint írása.
 


Összeállításunkban konkrét befektetési tanácsadás nélkül igyekeztünk olyan lehetőségeket számba venni, amelyek túllépnek az értéknövelő potenciálon. Gyűjtésük vagy a velük való foglalkozás már lehet ­hobbi vagy valamilyen örömszerzés forrása, így a befektetés és a kikapcsolódás találkozhat egymással. Magától értetődően minden alternatív, tárgyi alapú befektetésnek is megvannak a kockázatai és járulékos költségei, és a gyűjtemény kiépítésekor ezeket éppúgy meg kell fontolnunk, mint az erre rendszeresen fordítandó időt. 

 

Luxusórák mint befektetés

A Covid éveiben pörgött fel igazán az órapiac, ami egészen extrém méreteket ölt. Egy „nulla kilométeres”, tehát új, dobozos és minden kiegészítőt tartalmazó, de másodkézből piacra kerülő Rolex nagy valószínűséggel többért eladható, mint a bolti ára, ugyanis az üzletbe besétálva tényleges óravásárlás helyett sok hónapos, vagy akár többéves várólistára iratkozhatunk fel. A nagy ­múltú svájci órakészítő műhelyek – például a még mindig családi tulajdonban lévő Patek Philippe – ugyanis rendkívül vigyáznak arra, hogy a termékeik iránti érdeklődést a minőség garantálásával tartsák fenn. Ezért nem építenek új gyárakat az igények kiszolgálására, hanem a tradíciókat szem előtt tartva dolgoznak, akár évszázados órakészítő hagyományok szerint. És ha már a Patek ­Philippe-et említettük: a világ tíz, legnagyobb értékben aukción eladott óráiból kilenc tőlük került ki, de azért az olyan gyártók órái is komoly értéket képviselnek, mint például az Arnold & Son, Bulgari, Girard-Perregaux, H. Moser & Cie. és az Omega. A piacra némi árnyékot vet, hogy az órák (és ékszerek) az alvilág körében is népszerűek: azért tartják „gengsztervalutának”, mivel akár saját testen hordva, könnyedén mozgatható nagy érték, ha valamiért menekülőre kellene fogni.

 

Oldtimer és youngtimer autók

Minimum igazi autómániásnak kell lenni ahhoz, hogy valaki veterán autók gyűjtésébe kezdjen, hiszen azok folyamatos karbantartást igényelnek. Egy aggkorú autónál nemcsak az a szempont, hogy jól nézzen ki, hanem hogy valós értéket képviseljen, ezért kívül-belül eredeti, olykor rendkívül nehezen beszerezhető és önmagában méregdrága alkatrészekkel kell pótolni azt, amelyek bennük esetlegesen elhasználódtak. Rendkívül hely-, idő- és pénzigényes hobbi, de azért meghálálhatja magát: egy 1963-as Aston Martin DP215 például több mint 21 millió dollárért kelt el a Sotheby’s aukcióján, az 1964-os Ferrari 275 GTB/C Speciale-ért valaki 26,4 milliót fizetett 2014-ben, és akkor ez még korántsem a jéghegy csúcsa: az 1955-ös, valóban ­csodaszép Mercedes-Benz 300 SLR Uhlenhaut ­Coupe három évvel ezelőtt 142 millió dollárért – csak az arányok érzékeltetése végett: jelenlegi árfolyamon több mint 52 milliárd forintért! – cserélt gazdát.

 

Sneakersek és más dízájner ruhadarabok

Talán ezt az alcímet olvasva minden ­komolytalannak tűnhet, amit eddig leírtunk. Pénzügyi ­ismeretekben jártasabbaknak akár a ’90-es évek amerikai Beanie plüss­baba­láza ugorhat be mint a pénzügyi lufik nem is annyira távoli iskolapéldája. Hogyan lehet tehát értékes egy több millió példányban, futószalagon készülő tömegtermék? Természetesen sehogy: aminek értéke van, azok a különleges, valóban limitált vagy más miatt rendkívül egyedi darabok. Ilyen például a Nike „Moon Shoes”-a 1972-ből, ami a Sotheby’s aukcióján 437 ezer dollárért kelt el. Az pedig, hogy nem az eladó ­egyszeri szerencséjéről van szó, hamar bebizonyosodott: egy különleges, dedikált Air Jordan 1S 560 ezer dollárét ­talált gazdára. És a lista még hosszan folytatható, újabb és újabb rekordok dőlnek, tavaly például Michael Jordan vált meg saját gyűjteményétől 8 millió dollárért. ­Mindenesetre a ­Sotheby’st nem véletlenül említettük név szerint: az, hogy már a legnagyobb múltú és méretű aukciósházak is foglalkoznak vele, pozitív visszaigazolás lehet annak, aki komolyabban elmerülne a sneakerek világában.

Te szabod meg a határaidat

Megjelent a Remind Bookzaine nyári lapszáma, amely arra emlékeztet, hogy a harátok nem korlátok közé szorítanak, hanem felszabadítanak. Hiszen nemet mondani annyit jelent, mint tudni, mi az, amire szükségünk van – és mi az, amire nincs. Ha még több izgalmas tartalmat olvasnál a témában, kattints, és rendeld meg a tizenegyedik Remind Bookazine-t.

bookazine_11

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Vajon a nők vagy a férfiak tudatosabbak a pénzügyi kérdésekben?

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

EZ IS ÉRDEKELHET

„Úgy emlékezzenek rám, hogy nem ártottam senkinek” – a Tudatos döntések vendége Kürti Tom

Kürti Tom, a KÜRT Consulting tulajdonosa szerint a jó vezető nem attól jó, hogy mindenre tudja a választ, hanem attól,...

„A dalok mögött mindig emberi történetek vannak, nem csak algoritmusok” – interjú a The Script ír zenekarral

A több mint húsz éve működő ír zenekar, a The Script idén a temesvári City Celebration fő fellépőjeként lépett színpadra....

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik