hirdetés
Ridley Scott 2006-os klasszikusát két-három évente biztosan újranézem, annyira utaztató, szép, humoros és tanulságos mozi. Miután évekig nem tartotta a kapcsolatot Provence-ban élő nagybátyjával, Henryvel, Max Skinner (Russell Crowe), a londoni bankár és dörzsölt kötvénykereskedő értesül Henry haláláról, valamint arról, hogy nagybátyja végrendelete alapján megörökölte azt a provence-i kastélyt és szőlőbirtokot, ahol gyermekkora legszebb időszakait töltötte.
Max itt sajátította el a legfontosabb életelveket: megismerte a győzelem és a vereség mikéntjét, és kialakította „gyilkos ösztönét”, amelyet a sakkban és felnőttként a pénzügyekben egyaránt alkalmazott.
Max azért utazik Franciaországba, hogy eladja a birtokot, és néhány napot ott tölt, hogy előkészítse az ingatlant az eladásra: viszont ebben a néhány napban átjárják az emlékek és egy új szerelem: felismeri, milyen emberré lett észrevétlenül, és azt is, hogy igazából nem az életet éli, hanem az élet éli őt. Csodálatos mozi, tele humorral, felismerésekkel, varázslatos provence-i tájjal, csodás zenékkel és azzal az életigenléssel, melyet csak az előző életünk hátrahagyásával lehet megvalósítani.
Nem tipikusan újrakezdős film, de a végére mégis azzá válik a Walter Mitty titkos élete, amit szintén párévente újranézek, annyira feltöltő és kedves film. A 2013-as vígjáték-dráma főszereplője Walter Mitty (Ben Stiller) egy átlagos, szürke hivatalnok, aki unalmas irodai munkáját végzi, miközben folyamatosan ábrándozik a kalandok, hősies tettek és egy izgalmas élet fantasztikus univerzumáról.
Egy nap Walter váratlan helyzetben találja magát: a híres fotóriporter, Sean O’Connell elküld neki egy fényképsorozatot, amiből a címlapra szánt 25. negatívot nem találják sehol. Mitty – a főnöke nyomására és Cheryl, vonzó kolléganője bátorítására – úgy dönt, hogy ezúttal nem gondolatban, hanem a valóságban lesz a tettek embere. Egzotikus tájakra indul (Grönland, Izland, Himalája, Afganisztán), hogy felkutassa O’Connellt, s kiderítse, mi lett a kérdéses negatívval. Az utazás során Walter valóban olyan kalandokat él át, amelyek meghaladják a legvadabb álmait, és fokozatosan elkezdi felfedezni a világot, miközben önállóságra és bátorságra talál.
A film rengeteg humorral és szépséggel mutatja meg, hogyan léphetünk ki a komfortzónánkból, hogyan vállalhatunk kockázatokat, és hogyan találhatjuk meg az élet valódi értelmét, ha készen állunk szembenézni az ismeretlennel.
Nem véletlenül lett már a megjelenése pillanatában könyvként és filmként is kultklasszikus a Vadon: ez a lírai önfelfedező történet egyszerre szól a veszteségről, az újrakezdésről, az emberi kitartásról és mindezeken keresztül az újrakezdésről, amit néha csak brutálisan sok legyalogolt (és a saját lelkünkből kigyalogolt) mérföldön át érhet el az ember.
A történet Cheryl Strayedről (Reese Witherspoon) szól, akit édesanyja halála, majd a gyászból drog- és szexfüggőségbe való menekülés teljes padlótérése késztet arra, hogy hátrahagyja eddigi életét és egyedül túrázzon végig a Pacific Crest Trail (PCT) 2650 mérföldes (4260 km) útvonalán 1100 mérföldet (1800 km), hogy a külső ösvény végigjárása közben azt a belső ösvényt is végigjárja, ahol újra felfedezheti azt a nőt, akinek az anyja nevelte.
A film a fizikai kihívásokon túl Cheryl belső utazását is bemutatja: miközben küzd a természeti elemekkel, a saját démonaival is szembe kell néznie. A hosszú út során emlékfoszlányok formájában újraéli élete fontos eseményeit, a gyászt, a fájdalmat, és végül eljut az önelfogadás és megbékélés katartikus állapotába. Elképesztően inspiráló és a kemény részeivel együtt gyönyörűen elmesélt, igaz történet ez, amit mindenképp érdemes (legalább egyszer) megnézni.
Az Út a vadonba szintén könyves és filmes megjelenésének percében klasszikus lett, és ugyanúgy valós eseményeken alapul, mint a Vadon. Ebben az egyszerre megrázó és végtelenül inspiráló újrakezdő filmben Christopher McCandless (Emile Hirsch) életét követjük végig, aki ígéretes jövőjét, és úgy a civilizációt és mindenét hátrahagyva (a bankszámláján lévő 24 ezer dollárnyi teljes megtakarítását jótékony célra ajánlja, maradék pénzét pedig elégeti) nekivág a vadonnak, hogy szabadon és függetlenül éljen.
Útjának célja, hogy eljusson Alaszkába, ahol teljesen önellátó életet akar élni a vadonban. Útközben gyalog, stoppal, vonatra felugrással bejárja az Egyesült Államokat, és utazása közben különböző emberekkel találkozik, akik formálják a gondolkodását: egy hippipárral, egy farmertulajdonossal és egy idős férfival, aki szinte apjaként tekint rá. Mindannyian megpróbálják valamilyen módon visszatartani, de Chris makacsul tartja magát az elképzeléséhez, aztán végül el is jut Alaszkába, végzetének meseszép helyszínére.
A film gyönyörű és tragikus óda arról, hogyan követhetjük a vágyainkat a társadalmi nyomás ellenében, Eddie Vedder kifejezetten a filmhez írt, szívszorítóan szép, szabad és utaztató dalai pedig csak hab a tortán.
Egészen új szintre viszi az újrakezdést az Időről időre című szívmelengető brit romantikus dráma-vígjáték, amit szintén gyakran nézek újra, mióta 2017-ben megjelent. A történet főszereplője Tim Lake (Domhnall Gleeson), egy kedves, kissé esetlen srác, aki egy tengerparti házban él szerető családjával. 21. születésnapján az édesapja (Bill Nighy) elárulja neki a családjuk különleges titkát: a Lake család férfitagjai képesek visszautazni az időben. Ez nem azt jelenti, hogy változtathatnak a világon vagy történelmi eseményeken, de saját életük bizonyos pillanataiba visszatérhetnek, és újraélhetik vagy javíthatják azokat.
A humorral, szerelemmel és szépséggel elmesélt történet végül gyönyörű tanulságot kínál: azt, hogy igazából nem is kell időutazónak lennünk ahhoz, hogy minden napot a maga tökéletlenségeivel együtt tökéletesként élhessünk meg.
Kiemelt kép: IMDB
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
