Mikor cseréltél utoljára ágyneműt? Ezért figyelj oda rá

A friss ágynemű remekül hangzik, de nehezen vesszük rá magunkat a cserére. Pedig szó szerint több millió ok szól mellette. Szalóky Bálint írása.

Habár a kis szállodai szobák hosszabb ideig aligha komfortosak, egy vitathatatlan érv sokáig mellettük szólt: a Covid előtt teljesen természetes volt, hogy esténként friss törülköző és ágynemű fogadott bennünket. A járványidőszak és a klímaválság aztán arra ösztönözte a szállodákat, hogy különféle érvek mentén spóroljanak. Szerintük például leginkább azzal teszünk a bolygóért, ha nem várjuk el tőlük, hogy takarítsanak, vagy bármit lecseréljenek a tartózkodásunk alatt. Sőt újabban egyes helyeken külön összeget számolnak fel, ha sűrűbb takarítást szeretnénk, mint amennyit ők indokoltnak éreznek.

Pedig a szállodai komfortot leginkább az adja, hogy megszabadulunk a házimunkától. Szó se róla, az ágyneműcsere közülük az egyik legkellemetlenebb, a méretekből adódóan macerás a mosás és a cserefolyamat is. Az egészet nagyban egyszerűsítő szárítógép még mindig csak a háztartások töredékében hozzáférhető, ráadásul a költségén felül irtó sok helyet foglal. Igyekeztünk összeszedni az érveket, miért érdemes mégis hétről-hétre rászánni magunkat az ágyneműcserére.

Longevity nyeremenyjatek banner mobil

Társas lények vagyunk

Életünk egyharmadát töltjük az ágyban, a testünk ebben az időszakban gyakorlatilag folyamatosan az ágyneműhöz ér. Bár nem látjuk, de számos kéretlen vendég alszik velünk. Egészen pontosan milliók: aprónyi baktériumok, vírusok, atkák és gombák érzik úgy, hogy nincs kényelmesebb a sötét, meleg, izzadsággal és elhalt hámsejtekkel teli helyeknél.

Bármilyen hihetetlen, naponta 500 millió bőrsejttől válunk meg, ami folyamatos táptalajt jelent a poratkáknak. Sajnos azonban nem minden ember viseli őket jól, és az ekcémás és asztmás panaszok egy része nekik tudható be.

2013-ban az amerikai Amerisleep nevű, ágyak gyártására szakosodott cég kísérleti jelleggel egy héttel korábban mosott párnahuzatokról vett mintát. Az így kapott eredmény kiábrándító volt: közel tizenhétezerszer több baktériumot találtak, mint egy átlagos WC ülőkén. Sajnos a számokon túl az okok sem túl bizalomgerjesztőek, ugyanis lakótársaink az élet teljes körforgását produkálják. Például az ágyunkban található poratkák ürülékét vígan lakmározzák a gombák. Az éjszaka folyamán a párnára hajtott fejünk egyszerre kínálja az izzadságnak köszönhetően a nedvességet, a testünk hőmérsékletének köszönhetően pedig azt a meleget, ami ideális ezeknek az életformáknak. Ráadásul a gombák simán életben maradhatnak 50 fokig. Így a 40 fokos mosás nem öli meg őket, sőt a mosásnak köszönhető nedvesség további növekedési potenciált hordoz magában, és amikor felrázzuk a párnát, a gombák gond nélkül szórják szét a spóráikat. Így akár évekig képesek életben maradni, fittyet hányva a tisztaságért tett törekvéseinkre.

A vasalás segít

Az asztmában szenvedők legalább fele allergiás az ágyban megbúvó Aspergillus fumigatusra, és akik korábban valamilyen tüdőbetegségben szenvedtek, azoknál nagyobb eséllyel kialakulhat valamilyen új, szintén tüdőt érintő kór. A jó hír, hogy bár az Aspergillus fumigatus a legyengült immunrendszernek tényleg jelenthet problémát, de spóráival az egészséges emberek 99,9%-a megbirkózik.

A BBC-nek nyilatkozó szakértő szerint amennyiben egészségesek vagyunk, a párnát illene kétévente teljesen lecserélni. A fenti betegségekkel küzdők azonban azzal járnak jól, ha három-hathavonta új ágyneműt vásárolnak. Ami a mosást illeti, a szakértők úgy vélük, legalább hetente érdemes ezt megtennünk. A vasalásról se feledkezzünk meg: lehet, hogy a mosási hőmérséklet nem éri el azt a hőfokot, amivel elpusztíthatnánk a betolakodókat, de a vasalással már tehetünk azért, hogy legalább ideig-óráig kevesebben legyenek.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: 6 tipp a pihentetőbb alvásért!

Téged is foglalkoztat az önbecsülés, a stresszkezelés vagy a függőségek elkerülésének kérdése? Kíváncsi vagy, hogyan hat a közösségi média az önképünkre, vagy milyen kapcsolat van a külső megjelenés és a belső harmónia között? Találkozott velünk személyesen a Remind Connecten november 5-én! Kattits, és biztosítsd a helyedet a rendezvényen!

Fotó: Pexels / Mikhail Nilov, Anna Tarazevich, Burst

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

Lehet-e úgy élni, hogy ne a félelmeink, hanem a kíváncsiságunk vezessen? Kánya Kata szerint igen. A színésznő, televíziós műsorvezető és...

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

Az idén immár 35. alkalommal megrendezendő Művészetek Völgye Fesztivál a kortárs művészet bemutatásán túl a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, és...

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

A Tudatos Döntések EXTRA négyrészes podcastsorozata különleges utat járt be Erdélyi Zoltán hagyományos tibeti orvossal és buddhista tanítóval. A beszélgetés...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik

Tudatos vagy ösztönös? – villáminterjú Al Ghaoui Hesnával

Bőrfiatalító kezelések kisokos

Már nemcsak azért eszünk, hogy ne éhezzünk – Te tudod, mik azok a funkcionális élelmiszerek?