Bernadett indulása jó példa lehet a képzőművészet és design iránt érdeklődő pályakezdőknek, de izgalmas darabjaira egyébként is érdemes odafigyelni. Interjúnkban a borotválkozó pamacsra hajazó puffról is kérdeztük a formatervező szakos hallgatót.
Milyen indíttatásból választottad annak idején a formatervezést? Egy tervező iránti lelkesedésed vagy egy bútordarab keltette fel az érdeklődésedet, esetleg a családodnak köszönhető, hogy művészeti egyetemre jelentkeztél?
Borsod megyében nőttem fel, egy szegény, komplikált családban. Nehéz rekonstruálni, hogy én találtam rá a Művészetre, vagy az talált rám. Édesanyám inkább támogatta az érdeklődésemet, mintsem ellenezte volna, aggódva, miből fogok majd megélni, apukám más nézőponton volt, sokáig nem is értette a rajongásomat. A kreativitásomnak nehéz anyagi helyzetem adott lendületet, szinte a semmiből kellett alkotnom valamit. Emlékszem, tíz-tizenkét éves korom körül, egy tévéműsorban láttam először függőágyat. Teljesen magával ragadott a tárgy egyszerűsége – fogtam egy lepedőt, két kötelet összekötöttem, és megcsináltam a felfüggesztést a garázsban. Az ilyen élmények tanítottak meg arra, hogy ha eleget gondolkodunk, bármi lehetséges. Ez a hozzáállás vezetett el a művészethez is: általános iskolában egy ingyenes szakkörre jártam péntekenként, ami mindent megváltoztatott. Rajzoltam, világokat teremtettem, ahová visszahúzódhattam. Kipróbáltam több területen is magam: egy ideig grafikusnak tanultam, belekóstoltam a fotózásba is, de kevésnek éreztem a kétdimenziós alkotást. Őszintén megvallva, kisebb függőségem alakult ki az asztalos YouTube videók iránt – azokat nézegetve ébredtem rá, mi mindenre vagyunk képesek.
Kit tekintesz szakmai példaképednek? Kiknek a munkái hatnak erősen a tiédre?
A olyan klasszikus tervezők mindenképp, mint Charles és Ray Eames, Hans J. Wegner, Dieter Rams és Philippe Starck, akiknek a munkáival gyakran találkozunk. Leginkább a dánok kifinomultsága keltette fel az érdeklődésemet, különösen a gondolkodásmódjuk egy-egy tárgy kapcsán. Kezdetben a minimalista dolgok vonzottak, mostanában viszont a pop- és a Space Age-stílus dobogtatják meg a szívem.
Az ötéves múltra visszatekintő, évente megrendezett 360 Design kiállítás idei eseményén találkoztam először a munkáiddal, mégpedig egy hívogató, egyszerre kényelmesnek tűnő és játékos külsejű puff, valamint egy narancssárga szék alakjában. Milyen koncepció mentén készítetted ezeket a tárgyakat?
Mindkét tárgy a MOME-n készült, egy-egy kurzus részeként, bár teljesen más megközelítésben. Másodév első félévében készítettem a széket, amelynek koncepciója, hogy egy régi darabot újragondolva ismét gyártásba lehessen vinni. A szék alapját a ‘70-es években, a Veszprémi Szigeti József Faárugyár (ma Balaton Bútorgyár) által készített Bohém szék adta. Az vezérelt, hogy közületi étkezőszékek mintájára, vendéglátóipari felhasználásra alkossak, modern anyagokkal és kivitelezéssel idézve meg a régi darabot. Megtartottam a szék eredeti zöld kárpitjára jellemző színvilágot, viszont modern anyagként bútorlinóleumot használtam, amely könnyen tisztítható és környezettudatos – ehhez a Forbo linóleumgyártótól kaptam alapanyagot. A projekt során szembesültem az ergonómiai változásokkal: egy régi bútordarabot térképeztem fel, hogy párhuzamba állítsam a mai igényekkel, és egészen meglepő eredmények születtek. Ez a projekt sokat tanított a konstrukciós alapelvekről, az anyagok természetéről, és azok öregedéséről is. A következő félévben ehhez képest más szemléletet kívánt meg tőlem a puff, amelynek kurzuscíme már önmagában izgalmas volt: Pszichedelikusan lebegő puff.
Milyen számodra egy puff, amikor „pszichedelikusan lebeg”?
Egy játékos művészi alkotást szerettem volna létrehozni, nem feltétlen egy gyártásra szánt bútordarabot. A lebegés érzését gyerekkorom játszóterei ihlették, amikor a rugós játékokat használtam. Így jutottam arra az elképzelésre, hogy egy játékos ülőalkalmatosságot alkossak, amely a felhasználó testére reagál. Létrehoztam egy puffot, amely egyszerre játékos és kiszámíthatatlan. Puha textilt és lágy formákat választottam, hogy ösztönözzem az interakciót. A textilt is magam készítettem, a mintát és az anyagot is, amit tufting eljárással hoztam létre. Ez egy olyan technika, amely során fonalat lőnek egy feszített vászonba, így szőnyeget alkotva. A puff fa talapzatát lézervágott körökből építettem fel, amelyeket gyalultam és csiszoltam. Ez a darab igazán közel áll hozzám, mert úgy érzem, sikerült megugrani a saját elvárásaimat, az emberek pedig nem félnek tőle, sőt inkább vonzza őket, alig tudják megállni, hogy hozzá ne érjenek – jó érzés ezt látni.
A 360 Design kiállítás idei szervezői a Nyugati Pályaudvar régi várócsarnokát választották kiállítási térnek, a retro stílust emelve a középpontba; az alkotók a hatvanas és hetvenes évek lakberendezési stíljében hozták alkotásaikat. Mit jelent neked ez az időszak? És mit adott hozzá a kiállított darabjaidhoz ez a különleges helyszín?
Ezt az időszakot elsősorban design- és történelmi könyvekből ismerem, de a popkorszak esztétikája, színei és szelleme mindig is meghatározó volt számomra. A magyar ’60-as évekhez szorosabban legutóbbi féléves projektem kapcsolt, amelyben Borz Kováts Sándor munkásságát tanulmányoztam. Vonzódom azokhoz a tárgyakhoz, amelyek játékosak, szórakoztatók. Igyekszem olyan színeket és formákat választani, amelyek kiemelik a tárgyakat és érdeklődést váltanak ki. Bevallom, először kicsit féltem a helyszíntől, de utólag remek választásnak tartom a régi várócsarnokot. A szervezők látványosan formálták át a teret és a sok különböző stílust képviselő alkotó munkája egybe gyúrva különleges atmoszférát teremtett. A kipróbálható szekció kifejezetten tetszett, mivel így a látogatók valóban meg is élhetik a tárgyakat, nem csak nézik őket.
A 360 Design milyen lehetőségeket nyújt számodra?
Első alkalommal vettem részt a 360 Design eseményén, és fantasztikus volt látni, hogyan működik egy nagyszabású kiállítás és esemény! A megnyitón sok ismerőssel találkoztam, de rengeteg új emberrel is megismerkedtem. A 360 Design fontos munkát végez azzal, hogy teret biztosít nekünk, feltörekvő és már a szakmában lévő fiatal tervezőknek, hogy bemutatkozhassunk és kapcsolatokat építhessünk. Ráadásul a gyártók is profitálhatnak az ilyen eseményekből; a ‘Meet the Designer’ program kifejezetten erősítette a kapcsolatépítést a tervezők, gyártók és érdeklődők között.
A bútortervezés melyik szegmense vonz: a lakossági bútoroké, a vendéglátóipari vagy az egyedi művészeti alkotás irányába mennél?
Mindhárom terület izgat, de talán a lakossági bútorok állnak legközelebb a szívemhez. Gyerekkoromban sokszor költöztünk, és nem válogathattam a tárgyak között, amelyek körülvettek, azt használtam, amit éppen kaptunk. Ez a tapasztalat rávilágított, mennyire meghatározza a környezetünk a mindennapjainkat, és arra ösztönzött, hogy olyan tárgyakat tervezzek, amelyek a lehető legjobb élményt nyújtják használóiknak, és azok minél többekhez eljussanak. Ezt a szenvedélyemet ötvözöm a gyártástechnológiák iránti érdeklődésemmel. Egyelőre mindegyik területtel kísérletezem, kíváncsian várom, hogy mi lesz ebből.
A legújabb kiállítás, amelyen alkotóként részt vettél, a MOME által életre hívott Sequences of Ideas épp a napokban ért véget. Mennyiben volt ez a projekted folytatása az előzőnek?
Egy tanulási folyamatban egyik tárgyból következik a másik, és nálam sincs ez másképp. Igyekszem az eddigi tapasztalataimra építeni, új dolgokat kipróbálni és a tudásomat folyamatosan gyarapítani. Például a ZIP projektben a fenntarthatóságot más megközelítésből vizsgáltam: itt a tárgyak javíthatóságát és hosszú élettartamát helyeztem előtérbe, míg a korábbi székemnél a természetes anyagok következetes használata volt a központi téma.
Hova tovább?
Most a diplomára koncentrálok, és arra, hogy minél több tapasztalatot szerezzek az egyetemen. Újabban fogalmazódott meg bennem az igény, hogy egy közösséggel, kisebb stúdióval, illetve gyártókkal dolgozzak együtt. Sokat adnak a projektjeimhez a közös ötletelések a szaktársaimmal. Hiszem, hogy egy ember tette is sokat számít, de többek közös munkája még nagyobb hatást érhet el.
Fotó: Garai Bernadett
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
A karakteres darabok jót tesznek a térnek – Interjú Hortobágyi Kata enteriőrtervezővel
