Családi örökségek – Címlapinterjú Lőrinc Katalinnal, Walters Lilivel és Eifert Katával

Anya és két lánya, akiknek élettörténete egyenként is megér egy interjút. Most azonban arról beszélgetnek, hogyan hatott a múlt, a felmenők öröksége a saját életükre, a család szeretetteli védőburka mennyiben befolyásolta döntéseiket. Lőrinc Katalin táncművész, koreográfus, egyetemi tanár, Walters Lili színésznő és Eifert Kata divattervező mesélnek nekünk. László Krisztina címlapinterjúja.

Három emberrel egyszerre interjút készíteni nagy kihívás egy újságírónak, pláne, ha az interjúalanyok családtagok, és el-elmerülnek az emlékek tengerében. Az lett volna a feladatom, hogy kordában tartsam a beszélgetést, ez nem mindig sikerült, olykor magával ragadott a három nő színes egyénisége, a köztük lévő szeretetteli, cinkos kapcsolat, a sok-sok érzelmes történet, amit megosztottak velem. Egyszer Katival azonosultam, hiszen nekem is két gyerekem van. Amikor Lilit és Katát hallgattam, eszembe jutott a saját anyukámhoz fűződő viszonyom. Így született meg ez a cikk.

Kati, ha egyenként ránézel a lányaidra, mi jut eszedbe elsőnek róluk?

Kati: Nehéz kérdés, nem igazán tudom megválaszolni, mert az én életemben nincsenek kizárólagosságok. De ahogy rájuk nézek most, az mondanám, hogy Liliben az örökmozgó, vibráló lányt látom, Katára sokkal inkább a nyugalom jellemző. Ezek csak az első benyomások, belül ők ennél sokkal összetettebb személyiségek.

Lili és Kata, szerintetek anyukátok milyen, ha pár mondatban kellene bemutatni őt?

Lili: Szabad ember, azt csinál, amit akar.

De a szabadságnak ára van, és anya nem fél ezt az árat megfizetni.

Ettől olyan kemény nő, nála nincs kecmec.

Kata: Ugyanakkor nagyon törékeny, amit szeretne titkolni, de nem mindig sikerül neki.

Menjünk vissza egy kicsit a múltba, a gyerekkorba. Kati, te anno hogyan viszonyultál a szüleidhez? Milyen volt a kapcsolatotok?

Kati: Nagyon sokáig édesapámnak akartam megfelelni, az ő szemével figyeltem a világot. Fölnéztem rá, a legfontosabb ember volt az életemben. Igazából az első tartós kapcsolatom, Lili édesapja volt az első olyan személy, akihez így tudtam kötődni, egész addig úgy éreztem, az apámhoz fogható férfiú nincs a földön.

Lili: Én még ismertem nagyapót, és megértem, anya miért csodálta. Gyerekként nekem is átjött egyfajta finomsággal ötvözött stabilitás, amit áradt belőle. Az egész lénye csodálatos volt, ahogy megfogta a tárgyakat, beszélt az emberekkel.

Lányok, ti mennyire akartatok megfelelni a szüleiteknek?

Kata: Anya is, meg apa is mindig annyira elfogadó és támogató volt velünk, hogy nem alakult ki bennem semmiféle megfelelési kényszer. Egyáltalán nem mondták meg, hogy mit kellene elérnem az életben, ránk bízták azt is, mikor írjuk meg a házi feladatot, abszolút megbíztak bennünk.

Lili: Azt gondolom, ha a szülőket lekötik a saját dolgaik, nem telepednek rá a gyerekeikre. Főleg, ha művészek.

Ha azt látod a szüleiden, hogy van számukra egy fontos dolog, ami kitölti az életüket, elég gyorsan elkezdesz te is a saját dolgaiddal foglalkozni.

Papa, a nevelőapukám fotóművész, nagyon jól elvan a saját világában, a fényképezőgépeivel, lencséivel, kütyüivel.

Kata: Ugyanakkor papa már a gyerekkorunkban a kezünkbe adta a nagyon drága gépeit, megengedte, hogy játsszunk velük, értékelte a random fotókat, amiket készítettünk. Soha nem kezelt le minket, partnernek tekintett.

Kati: Én egy nagyon zárt, szeretetteli világban nőtem fel, amibe a rossz dolgok nem szivároghattak be. Megpróbáltam én is egy ilyen védőhálószerű burkot kiépíteni a családban, de ez egyáltalán nem volt tudatos. Egyszerűen én nem akartam rossz dolgokkal foglalkozni. Az biztos, hogy nem néztünk olyan filmet közösen, amelyben ütik-vágják egymást az emberek.

Lili: Veled nem, de mi simán néztünk ilyen filmeket. (Kata és Lili cinkosan összenevetnek.)

Tovább olvasnál? A Lőrinc Katalinnal, Walters Lilivel és Eifert Katával készült címlapinterjúnkat megtalálod a Remind Bookazine kilencedik számában. Kattints, és rendeld meg most!

Fotó: Lábady István

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...
japan_magyar_sef

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A sushi pultnál nincs kapkodás. Inkább a csend és a koncentrálás uralkodik. Az olaj itt nem serceg a serpenyőben, a...

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Az utóbbi időszakban egyre többen fogalmazták meg, hogy a Gen Z már nem az a generáció, amelyik csak vár és...

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

Május első vasárnapján az anyaságot ünnepeljük. Amikor ezen a napon az érzéseimen gondolkodtam, eszembe jutottak azok az idők, amikor minden...

EZ IS ÉRDEKELHET

privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről

„A jó szex nem luxus: hormonálisan és lelkileg is véd az öregedés ellen” – Krizsó Szilvia vendége Bibók Bea

Nem a sport miatt lesz alacsony növésű a tornász és ó-lábú a focista

„Ami korábban félelmetes volt, ma már szabadság” – a Tudatos döntések vendége Pokorny Lia