Ízek, imák, dzsungelek

Néha kifutnánk a világból, magunk mögött hagynánk mindent, felfedeznénk egy egészen más univerzumot. Nem menekülésképp, inkább a felfedezés vágyától hajtva. Balázs Laura nemcsak ábrándozott minderről, hanem meg is tette. Válása feldolgozásaként indult el először a perui őserdőbe önkéntes munkára, ám akkor még nem sejtette, hogy ez a szerelem még húsz év után is tartani fog. Szerző: Balogh Edina

A dzsungelek hívása

Hogy miért vág neki valaki egyedül a dzsungelnek? Miért választja azt, hogy akár heteken át, távol a civilizációtól, egy egyszerű kunyhóban vagy sátorban, esetleg egy ponyva alatt lakva, teljesen nomád körülmények között éljen? A válasz nem egy mondat, inkább egy történet. És ehhez vissza kell utaznunk az időben – egészen 1998-ig. Ekkor költözött ki Laura Amerikába, eredetileg csak egy évre, bébiszitterként.

„A tervem az volt, hogy összegyűjtök annyi pénzt, ami segíti majd az itthoni újrakezdést” – meséli. „De aztán megismerkedtem a – ma már volt – férjemmel, és végül közel tíz év lett az egy évből. Belecsöppentem a kaliforniai álomba, ami – bár kívülről vonzónak és csillogónak tűnhet – valójában elég üres és materialista. Keresni kezdtem a lehetőségeket, hogy megtöltsem értelemmel, így a jógatanári és gyógymasszőri munkám mellett elkezdtem önkénteskedni egy vadállatmentő szervezetnél, ahol állatorvosok irányítása mellett sérült állatokat rehabilitáltunk – például mosómedvéket, pelikánokat ápoltunk. Később, amikor a házasságom zátonyra futott, valahogy szembejött velem egy hirdetés, és nemsokára már Peruban voltam az őserdő közepén, egy eldugott kis biológiai állomáson a Madre de Dios folyó környékén, ahol egy „citizen science” projekt keretén belül a szakemberek munkáját leginkább azzal segítettem, hogy a dzsungelbeli ösvényeket járva vadállatokat számláltam a többi önkéntessel együtt. Az így gyűjtött adatok segítségével a biológusok azt próbálták elérni, hogy a helyet védett területté nyilvánítsák – szerencsére ez néhány év múlva meg is történt. A legközelebbi település többórányi hajóútra volt, mi kis kunyhókban laktunk, melyeknek még ajtaja sem volt – csupán egy vászonfüggöny volt hivatott távol tartani a dzsungel lakóit. 

Remind magazin

Először meglehetősen rémisztőnek találtam mindezt, de pár nap alatt oldódtak a félelmeim, és ahogy egyre közvetlenebb kapcsolatba kerültem a dzsungellel, egyre inkább elvarázsolt. Olyannyira, hogy az első perui utamat számos további, saját szervezésű felfedezőút követte – Ecuadorba, Bolíviába, Madagaszkárra, Indonéziába, Malajziába, Thaiföldre, Vietnámba, Kambodzsába, Guatemalába, Belize-be, Kolumbiába – még felsorolni is nehéz, hány helyen látogattam már őserdőket.”

Remind magazin

Regényes inspiráció

Laura utazásairól, önkéntes munkájáról sikeres blogot is vezet, Ízek, imák dzsungelek néven a Facebookon, és számos ökológiai és társadalmi témájú cikket is írt már az elmúlt években. Felfedezőútjai során igyekszik minél több olyan helyi projektet felkeresni, ahol a helyi vadvilág és természetes élőhely megóvása a cél. „Amikor még Kaliforniában élve elolvastam Elizabeth Gilbert Eat, pray, love című önéletrajzi írását, úgy éreztem, ezt a könyvet nekem kell lefordítanom magyarra. Liz története sok helyen »rárezonált« a saját életemre – én is épp egy válás kellős közepén voltam, kiábrándultam a konvencionális értékrendekből, és én is a jógában, meditációban, utazásban kerestem a megoldást. Hazautaztam, hogy elvégezzek egy műfordítói tanfolyamot, felvettem a kapcsolatot a kiadóval és – meglepetésemre – megkaptam a fordítást. Ez nagyjából az első néhány őserdei felfedezőutammal párhuzamosan történt, így a könyv egy részét például az ecuadori dzsungelben fordítottam – emlékszem, generátorról ment az áram napi 1-2 órában, és a kunyhóban egy óriási tarantula volt a lakótársam, de végül összeállt és elkészült az Ízek, imák, szerelmek – amit pár évre rá követett a Big Magic, és A lélek botanikája című könyvek fordítása, szóval Elizabeth Gilberttel jó pár könyv összeköt. Olyannyira, hogy tavaly októberben kiutaztam Torontóba, hogy részt vehessek egy kétnapos workshopján: élőben ugyanúgy elvarázsolt, mint a könyvein keresztül.”

Fotók: Balázs Laura saját

Ha szeretnéd tovább olvasni Laura történetét vásárold meg a Remind bookazine 2025/02-es számát, IDE kattintva elérheted!

Tetszett a cikk? Akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről