A Menedzserszövetség és a Volkswagen közösKék Innovációs Különdíj 2024. évi kitüntetettje: dr. Walter Katalin, Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója

Minden évben van egy este, amikor a magyar üzleti élet kiválóságai összegyűlnek, hogy megünnepeljék a legnagyobb presztízsű elismerést jelentő Év Menedzsere Díjakat és a gazdaság kiemelkedő szereplőit. A Menedzserszövetség immár három évtizede ismeri el azokat a kivételes vezetőket, akik nemcsak üzleti eredményeikkel, hanem értékalapú szemléletükkel és társadalmi felelősségvállalásukkal is példát mutatnak. Sorozatunkban bemutatjuk a díjazottakat.

Vezetőként a digitalizációt és az emberközpontúságot helyezi munkája középpontjába, miközben maradandó változásokat indít el a városi közlekedésben. Vezetése alatt a BKK célja, hogy a budapesti közlekedési rendszert hatékonyabbá, környezetbarátabbá és felhasználóbarátabbá tegye. A díjat Papp Zoltán, Porsche Hungaria Kft. Volkswagen márkaigazgató adta át május 22-én, ünnepélyes keretek között.

Mit jelent Önnek ez a díj?

Több évtizedet töltöttem piaci cégeknél, és amikor a közszférába igazoltam át, az volt a célom, hogy a versenyszférában szerzett tapasztalataimat felhasználva egy hatékony és újító szellemű közszolgáltató céget hozzak létre kollégáimmal. A BKK-val elért eredményeink igazolták, hogy ez lehetséges. Ez az innovációért járó elismerés megerősített abban, hogy világos vízióval, jól meghatározott célokkal, következetes munkával és szigorú gazdálkodással egy közcég is működhet eredményesen és korszerűen, sőt, a közszolgáltatások is fejleszthetők innovatívan. Bár ez a díj személyes elismerés, a csapatom nevében veszem át, akikkel együtt dolgozunk nap mint nap ezekért az eredményekért.

Nőként egy nem igazán nőies szektorban is sok innovációt vezetett be, melyiket élte meg a legnagyobb sikerként?

A közlekedésszervezés hagyományosan férfiak által uralt terület, ezért nagy megtiszteltetés, hogy az európai nagyvárosok közlekedési szervezeteit tömörítő EMTA engem választott elnökéül, ráadásul úgy, hogy eredetileg nem is vagyok közlekedési szakember. Az biztosan számított, hogy látták a BKK eredményeit, és közben azt is tudták, milyen forráshiányos környezetben dolgozunk Magyarországon. Ott léptünk előre, ahol Budapest közösségi közlekedése lemaradásban volt, és ahol a legnagyobb hatékonysággal tudtunk újítani: a digitalizációban. Elindítottuk a Bubi közbringarendszer új, digitalizált generációját. Megalkottuk a ­BudapestGO-t, a BKK jegyvásárlási és utazástervező alkalmazását, amit folyamatosan fejlesztünk az utasok visszajelzései alapján. Ma már 1,5 millióan használják rendszeresen. Emellett a Pay&GO-val leraktuk egy modern, elektronikus jegyrendszer alapjait. A BKK belső működését is sokkal hatékonyabbá tettük digitális megoldásokkal. Büszke vagyok ezekre az eredményekre, és hálás a csapatnak, akikkel mindezeket elértük.

Hol látja magát 5-10 év múlva?

Ha hiszünk abban, hogy a gyerekeink 10-20 év múlva egészséges és élhető városban nőhetnek fel, akkor ezért a következő években sokat kell dolgoznunk. A klímaválság közepén a városi közlekedés és a közterek zöldítése kulcsfontosságú. Ezért szeretném folytatni azt a munkát, amit a kollégáimmal együtt Budapestért végzünk. Végeredményben tehát, ha a feltételek adottak lesznek, hasonló helyen látom magam 10 év múlva is.

A díjat Papp Zoltán, Porsche Hungaria Kft. Volkswagen márkaigazgató adta át május 22-én, ünnepélyes keretek között.

Fotó: Ajkai Dávid

A fenti írás támogatott együttműködés része

Tetszett a cikk, akkor ez is tetszeni fog!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Samsung SmartThings platform

Kevesebb pazarlás otthon – apró szokások a konyhától a ruhásszekrényig

Előfordult már, hogy bevásárlás után derült ki: abból a zöldségből otthon is volt még? Vagy a vacsora maradékára csak napokkal...
Alvó lány

Mit tehetünk a jobb alvásért a sötétebb hónapokban? Így védd a regenerációdat, amikor rövidülnek a nappalok

Életünk egyharmadát átalusszuk, mégis csak akkor kezdünk igazán foglalkozni vele, amikor a korai sötétedés, a képernyők fénye és a feszített...

Novemberi programajánló: 6+1 ötlet a tartalmas kikapcsolódáshoz

Novemberben gyakran már sötétben érünk haza, ilyenkor csábító gondolat az egész estét a kanapén tölteni. Pedig egy színházi előadás, egy...

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik
A FREYWILLE bécsi manufaktúrájának díszes homlokzatát ábrázoló rajzos illusztráció.

Amikor a művészet személyessé válik – 75 éves a FREYWILLE

Hetvenöt éve egy bécsi manufaktúrából indult el egy különleges gondolat: a művészet nemcsak a múzeumok falain élhet, hanem velünk együtt...

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

Egy anyajegy, amelynek megváltozott a formája. Egy szemölcs, amely folyton beleakad a ruhánkba. Vagy egy apró csomó a bőr alatt,...

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

„Világjárás, koncerthegyek, multikulti kalandok… Ez ám a rock and roll élet! De miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” –...

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

Van egy mondat, amit a Remind Stúdió mikrofonjai előtt sok cégvezető kimondott már, különböző szavakkal: este nem tudom megmondani, mi...

EZ IS ÉRDEKELHET

Samsung SmartThings platform

Kevesebb pazarlás otthon – apró szokások a konyhától a ruhásszekrényig

Előfordult már, hogy bevásárlás után derült ki: abból a zöldségből otthon is volt még? Vagy a vacsora maradékára csak napokkal...
Alvó lány

Mit tehetünk a jobb alvásért a sötétebb hónapokban? Így védd a regenerációdat, amikor rövidülnek a nappalok

Életünk egyharmadát átalusszuk, mégis csak akkor kezdünk igazán foglalkozni vele, amikor a korai sötétedés, a képernyők fénye és a feszített...

Novemberi programajánló: 6+1 ötlet a tartalmas kikapcsolódáshoz

Novemberben gyakran már sötétben érünk haza, ilyenkor csábító gondolat az egész estét a kanapén tölteni. Pedig egy színházi előadás, egy...

Amit nem érzünk, arra is érdemes figyelni – Mit érdemes tudnunk azokról a női egészségügyi kockázatokról, amelyek sokáig tünetmentesek maradhatnak?

Sokszor akkor foglalkozunk az egészségünkkel, amikor a testünk már jelez. Pedig vannak kockázatok, amelyek hosszú ideig észrevétlenek maradhatnak. Az öröklött...

Hogyan segíthetnek a „ha–akkor” tervek abban, hogy a jó szándékból valóban cselekvés legyen?

Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk másképp csinálni, mégis újra ugyanoda jutunk. Halogatunk, automatikusan a telefonunkért...
Férfi orvosi konzultáción férfiegészségi vizsgálat előtt

Mielőtt a test jelez – férfiegészség és tudatos megelőzés 45 felett

A férfiak egészsége az életkorral együtt változik

Egy apró bőrelváltozás is megérdemli a figyelmet

„Miért nem utazol a barátoddal, amikor turnézik?” – Egy „féltávkapcsolat” margójára

A szétdarabolt nap: ingyenes online workshop cégvezetőknek, akiknek nem az idejük kevés

„Válassz közösséget annak, aki lenni akarsz” – interjú Kovács Eszterrel, a Mat on the Moon alapítójával

„Egyetlen műtéttel elvégezhetjük az emlő eltávolítását és helyreállítását” – dr. Újhelyi Mihály a robotsebészetről

„Minden új regénynél újra kezdő vagyok” – interjú Steinunn Sigurðardóttir izlandi íróval