Amire fel lehet készülni, és amire nem – ezeket a kihívásokat tartogatja a szülés utáni időszak

Mindenkinek van valamilyen sejtése arról, hogy a szülés utáni hetek óriási változást hoznak az ember életébe. Az anyának és a babának is elkezdődik a gyermekágyas időszak, végletes érzelmekkel, fáradsággal, kételyekkel, az öröm mellett ugyanis a frissen szült nő identitása is gyökeresen megváltozik. Országh Kitti írása
Remind magazin

A szülés utáni első hat hét

Friss anyaként számítottam rá, hogy a szülés utáni hetekben, hónapokban sok segítségre lesz szükségem, így eleve úgy készültünk a férjemmel, hogy hat hétig itthon lesz velünk és együtt leszünk a családdá válás időszakában. Hosszú és nehéz felépülésem volt, így ez a lehető legjobb döntésünk volt, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennyi időt lehettünk együtt, a hivatalos apaszabadság ugyanis összesen csak 10 nap.

Az úgynevezett gyermekágyas időszak a nyugati társadalmakban hat hétig tart, ekkor a nőgyógyásznál tett látogatásunkkal hivatalosan is megállapítják, hogy folytathatjuk a szexuális életünket, felajánlják a fogamzásgátlási opciókat, és utunkra engednek. A testünk és a lelkünk is nagyon messze van azonban a szülés előtti állapottól, egyes szakértők szerint a regenerálódás akár két évig is eltart. Ebben az időszakban a legnagyobb ajándék egy anyának a nyugalom és a környezete végtelen támogatása. Kritikának, hosszú vendégeskedésnek ezekben a napokban még nincs helye, érdemes ilyenkor az apukákat „őrző” szerepre felkérni, mely során gondoskodnak arról, hogy az anyának csak a babájára kelljen figyelnie, és ha ő elfárad, akkor biztosítani kell neki az elvonulás lehetőségét.

Regenerálódás aktívan, mikortól?

Mindent csak szépen fokozatosan, az első két hét után elég rövid sétákra elindulni, és ha eddig nem, akkor most érdemes a hatodik hét letelt után medencefenék specialista, gyógytornász segítségét kérni az állapotfelméréshez. A jó szakember ezen a területen ritka, mint a fehér holló, de ez olyan kulcsfontosságú intéznivaló magunkért friss anyaként, amiért utazni is érdemes más településre.

Az inkontinenciával nem kötelező együttélni, pedig sokan így hiszik: a vizelettartási problémák mögött nem ritkán a megyengült medencefenék áll, ami természetes úton erősíthető, ahogy egy korábbi cikkünkben is írtunk róla.

A rendszeres sporthoz való visszatérést is gyógytornásszal kell egyeztetni, aki szinte biztos, hogy fokozatosságra int, de az is, hogy javasolja majd az erősítő edzéseket, kevésbé a futást, de ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne szépen lassan a kocogást is újrakezdeni.

Mostoha terület, az anyák mentális egészsége

Az Egyesült Királyságban az úgynevezett Edinburgh skálát alkalmazzák védőnők arra, hogy pontosabb képet kapjanak az anya mentális hogylétéről, ahogy ezt egy másik cikkünkben kifejtettük. Itthon sajnos ennek a területnek minimális támogatottsága van, jó esetben a védőnő, nőgyógyász észreveszi az árulkodó jeleket arról, ha az anya nincs jól, esetleg az apa, a közvetlen családtagok érzékelik megváltozott mentális állapotát, és segíteni akarnak.

A szülés utáni hetekben jelentkező baby blues” a szakirodalom szerint normálisnak mondható, ugyanis az ember által átélhető legnagyobb hormonázuhanást tapasztalják meg a nők, aminek bizony a tartós lehangoltság, hangulatváltások, sírás is lehetnek a kísérői. Azonban a hónapokig tartó vagy akár a szülés után hónapokkal jelentkező depressziót komolyan kell venni, az éppen zajló hormonális folyamatok, az esetleges szülési trauma vagy a környezet felől érkező megerősítések hiánya mélyíthetek az anyában felbukkanó kilátástalanság érzését, és sokan igen nehezen kérnek ilyenkor segítséget, tartva a megbélyegzéstől.

Pedig hosszú távon ez a legjobb döntés, egy felkészült pszichológus szakember segíthet átvészelni a kisbabás időszak megpróbáltatásait és kezelni a szülés utáni depressziót.

Van, amire nem lehet felkészülni

Anyává válni időigényes és felforgató utazás: mert bár hivatalosan a kisbabánk születésével anyákká válunk, ez azért jóval hosszabb út lehet, mint előre elterveztük. Számos váratlan szituációt kell kezelnünk, sok mindent átértékelni, kellemetlenségeket, nehéz érzések átélni, hosszú hónapokig küzdeni alváshiánnyal. Viszont! A várandósságunk előtti életünk teljesen más színben tűnik majd fel: ami akkor fontosnak tűnt, most jelentéktelenné válhat, és a szeretetnek olyan mélységét tapasztalhatjuk meg a gyerekünkkel, amilyet korábban sosem. Értük érdemes lehet.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

EZ IS ÉRDEKELHET

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával