Éhes vagy? Ettől a színtől még éhesebb leszel

Teljesen mást üzen Darth Vader fekete páncélja és köpönyege, mint a Chanel márka ugyancsak fekete, egymásnak hátat fordító egymásba fonódó két C-je. A fekete mindkét esetben az erőt sugallja, de míg az első esetben a veszélyt, a hatalmat és fenyegetést jelképezi, addig az utóbbinál a luxust szimbolizálja. A színválasztás ugyanis nemcsak esztétikai kérdés, hanem sokszor tudatos pszichológiai trükk is. A színek ugyanis a legfontosabb befolyásoló eszközök közé tartoznak.

A színeknek ereje van

A színekkel való manipuláció nem újkeletű, a tudatalatti befolyásolására a marketing, a filmipar és a dizájnerek is régóta használják, ugyanis a színek különféle érzelmi reakciót váltanak ki belőlünk. Ezt sokszor észre sem vesszük, csak megérzzük, hogy valamiért jó nekünk egy márka, vagy szimpatikus egy adott színben megjelenő karakter.
A színek jóval nagyobb hatással vannak ránk, mint gondolnánk. Nemcsak a hangulatunkat, hanem a szaglásunkat, az ízlelésünket, sőt még a döntéseinket is befolyásolják. A színek hatására ugyanis az agyunk különböző jelzőanyagokat termel, amelyek hatással vannak a viselkedésünkre. Az agyunk ugyanis úgy fejlődött, hogy bizonyos színeket bizonyos élményekkel vagy helyzetekkel társítson.

Elsősorban befolyásolnak

Elgondolkodott már azon, hogy miért választanak a vállalatok és a márkák bizonyos színeket a márkajelzésükhöz? Elsősorban azért, hogy befolyásoljanak. Kutatások bizonyítják, hogy a színek akár 90 százalékban is befolyásolhatják az első benyomásunkat például egy márkáról, egy termékről vagy egy környezetről.
Ha elmegyünk egy óriásplakát mellett, vagy meglátunk egy reklámot vagy egy márkalogót, legelőször a színekre figyelünk fel, amelyek hangulatokat és érzéseket ébresztenek bennünk. Rossz szín nincs, ha a választott szín valóban illik az üzenetünkhöz.

Színek és kulturális asszociációk

A színekre adott érzelmi reakciónkat befolyásolhatja kulturális hátterünk és személyes tapasztalatunk is. Bizonyos kultúrákban bizonyos színeknek olyan sajátos jelentésük vagy asszociációjuk van, amelyek más kultúrákban nem feltétlenül vannak jelen. Például sok nyugati országban a fehér a tisztasággal és az ártatlansággal társul, míg egyes ázsiai kultúrákban a fehér a gyászt és a halált jelképezi.
Hasonlóképpen a kínai kultúrában a piros gyakran a szerencsével és a jóléttel társul, míg egyes afrikai kultúrákban a veszélyt vagy figyelmeztetést jelent.

Színek pszichológiája

Most pedig nézzük meg, hogy a színek hogyan játszanak kulcsszerepet a mindennapi életünkben, kiváltképp a döntéseinkben.

piros
A pirosat a legtöbben a szenvedéllyel, az izgalommal és a szerelemmel társítják, de ugyanígy jelképezi az éhséget és az impulzusvásárlást is, ami szintén egy felfokozott állapot, ezért nem véletlen, hogy több élelmiszermárka logója is piros. Az sem véletlen, hogy a vásárlásra buzdító feliratok és gombok is piros színűek.

szin

kék
Bizonyított tény, hogy a piros, miután túlzottan felpörgeti az agyat, negatív hatással lehet a kognitív teljesítményre, ellenben a kék fokozhatja a kreativitást és a problémamegoldó képességet. Emellett a kék a bizalom és a nyugalom színe, éppen ezért ne csodálkozzunk azon, hogy több bank és pénzügyi cég ezt a színt használja, hiszen így akarnak meggyőzni bennünket, hogy bízzunk bennük.

citromsárga
A citromsárga több üzenetet is hordoz. Egyszerre vidám és optimista, de emellett veszélyre figyelemfelkeltő szín is. A márkajelzések között számos citromsárgát találunk, sőt a taxik is azért sárgák, mert így azonnal észrevesszük őket. Azonban weboldalt szinte egyet sem találunk citromsárgával, mert a túlzásba vitt színhasználat fárasztó a szemnek.

zöld
A zöld az egészség, a természet, a frissesség, az elégedettség és a pénz színe. Azok, akik ezt választják maguknak azonosításként elősorban azt sugallják, hogy természetes, friss vagy értékes dolgot kapunk tőlük.

lila
A lila, a luxus, a kreativitás, a tudás és a spiritualitás színe, ami egyben királyi vagy nemesi szín is, hiszen a lilát régen csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Ezért, ha lila van egy márkajelzésen, az azt sugallja, hogy nem olcsó termékkel van dolgunk.

fekete
A fekete, az erő, az elegancia, a titokzatosság, a prémium, a minimalizmus, a letisztultság és a luxus érzését adja. Nem véletlen, hogy a feketébe csomagolt termékekért hajlamosabbak vagyunk többet fizetni.

Fotók: Pixels

Tetszett a cikk? Kövess minket hasonló tartalmakért!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Miért alkotunk, ha senki sem látja? – Vivian Maier nyomában

Ma már szinte furcsa elképzelni, hogy valaki évtizedeken át alkosson úgy, hogy közben eszébe sem jut megmutatni, amit létrehoz. Pedig...

Lángos-csapda: miért fogy a vendéglátás, ha közben jönnek a turisták?

Magyarországon csökken a vendéglátó-vállalkozások száma, miközben a turizmus 2025-re gyakorlatilag visszatért a járvány előtti szintre. Egy friss kutatás szerint nem...

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

EZ IS ÉRDEKELHET

Miért alkotunk, ha senki sem látja? – Vivian Maier nyomában

Ma már szinte furcsa elképzelni, hogy valaki évtizedeken át alkosson úgy, hogy közben eszébe sem jut megmutatni, amit létrehoz. Pedig...

Lángos-csapda: miért fogy a vendéglátás, ha közben jönnek a turisták?

Magyarországon csökken a vendéglátó-vállalkozások száma, miközben a turizmus 2025-re gyakorlatilag visszatért a járvány előtti szintre. Egy friss kutatás szerint nem...

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel