Change The Game: a márkaépítés egy fontos üzleti stratégia

Első alkalommal rendeznek Magyarországon Change The Game konferenciát szeptember 24-én. A szakmai előadásokból és kerekasztal-beszélgetésekből álló konferencia fő üzenete, hogy a márkaépítést üzleti stratégiaként értelmezi.

A Change The Game nem csak a nagyobb cégek vezetőinek, hanem a magyar kkv-k döntéshozóinak is iránymutatást adhat abban, hogyan tarthatnak lépést a kor kihívásaival. A konferencia különlegessége a multidiszciplináris megközelítés.
Az eseményen öt kulcsterület – gazdaság, társadalom, környezet, technológia, geopolitika – mentén vizsgálja a vállalkozások alkalmazkodását a gyorsan változó piaci környezethez. Előadást tart mások mellett Almási Kitti pszichológus, aki az emberi tényező és a vezetői mentális állapot márkára gyakorolt hatását elemzi. Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az eddig megszokott üzletmenetnek vége, és a márkastratégia új megközelítésére van szükség. A konferencián egy egyedülálló kísérlettel is készülnek: egy mesterséges intelligencia értelmezi majd az elhangzottakat, az AI-összegzést pedig összevetik majd Szabó Béla, a vállalat márkaspecialistájának humán analízisével.

„Az erős márka nem a nagyvállalatok úrihuncutsága”

Kőszegi András márkatanácsadó szerint a márka nem luxus, hanem a működés feltétele, különösen a kkv-k számára.
A szakember hangsúlyozta: a 21. század sikeres vállalatait az immateriális javak teszik értékessé: a munkatársak tudása, az innováció, a kapcsolatrendszer és mindenekelőtt a márka értéke.
„A márka egy jól definiálható üzleti érték, ami a cég eredményességét számtalan ponton támogatja. Ennek megértése ma már nem lehetőség, hanem kötelesség” – emelte ki Kőszegi András hozzátéve: „Az Instagram-posztok, TikTok-videók, LinkedIn profilok elkészítése kevés, a kommunikációt mindig meg kell, hogy előzze a márkastratégia, melynek alapja a vállalatot körülvevő dimenziók mély ismerete. A márkastratégia egy üzleti iránytű, ami eldönti, hogy egy adott aktivitás szolgálja-e a vállalat eredményességét és fejlődését.”
A szeptember 24-én megrendezésre kerülő konferencia részletes programja és a regisztrációs információk elérhetők az esemény hivatalos weboldalán.

Fotó: Pixels

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

bookbar (3)

Perfekcionizmustól a siker képletéig: így folytatódik a Business Bookbar powered by Remind őszi évada

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?