Ők már azelőtt hisznek benned, mielőtt te hinnél magadban

Vannak olyan motivációs előadók, aki személyes történeteikkel és azok érzelmi erejével inspirálnak, míg mások konkrét, cselekvésre ösztönző tanácsokat adnak a fejlődéshez, legyen szó személyes, szakmai vagy üzleti célokról. Bár az eszközük eltérő, az irány ugyanaz: hatást gyakorolni másokra a szavak erejével. A legismertebb nemzetközi és hazai motivációs előadók közül ajánlunk most néhányat.

Tony Robbins

Amerika egyik legismertebb és legjobban megfizetett életvezetési tanácsadója és üzleti stratégája, aki elsősorban színpadi és virtuális előadásaival, valamint podcastjeivel inspirálja azt a több millió embert, akik több mint száz országból követik tanácsait, és mindazt, amit a sikerről tud. Számontartják a világ legbefolyásosabb pénzügyi szakembereként, vállalkozói ügyfelei pedig ott vannak a világ hat legjobb üzleti vezetői között. A siker Tony számára nem öncélú, motiválja a globális éhezés elleni küzdelem, az egészségügyi és humán szervezetek támogatása.

Remind magazin

Nick Vujicic

Remind magazin

A különféle közösségimédia-felületeken több mint 10 millió követővel rendelkező ausztrál Nick Vujicic keresztény evangélista és elismert motivációs előadó, aki egy ritka rendellenességgel, fokoméliával született, ezért a lábai és a karjai hiányoznak. Nem véletlen tehát, hogy számos téma mellett Nick a világ egyik legkeresettebb előadójaként különösen sokat beszél arról is, milyen az élete végtagok nélkül.

Előadásai egyszerre felemelőek, inspirálóak és érzelemben gazdagok. Az evangélium hirdetésével, történeteivel és reményteli üzeneteivel világszerte emberek millióinak ad lelekierőt.

Les Brown

A politikusból lett motivációs előadó arra tanítja hallgatóságát, hogy nincs lehetetlen, és ehhez elég csak az álmainkat követni, ahogyan ő is tette. Saját élet- és sikertörténete maga az üzenet.

Remind magazin

Nem véletlen, hogy tőle eredeztetik az egyszemélyes történetmesélést, amit előadásai során alkalmaz. Nemcsak a szavaival, hanem a beszédstílusával megteremtett hangulattal, valamint színpadi mozgásával is energiát sugároz és különös érzést kelt a hallgatóságban, akiket már több mint öt évtizede emlékeztet arra az egyszerű igazságra, hogy mindenkiben van valami különleges.

Micehlle Obama

Michelle Obama az Egyesült Államok korábbi first ladyje, nemcsak politikai és társadalmi szerepvállalásáról, hanem inspiráló és motiváló előadásairól is világszerte ismert. Motivációs előadóként különösen nagy hangsúlyt fektet a személyes fejlődésre, az oktatás fontosságára, az önbizalom erősítésére és a közösségek erejére.

Remind magazin

Előadásain gyakran oszt meg személyes történeteket saját életútjáról, ezzel bátorítva másokat, hogy higgyenek önmagukban és merjenek nagyot álmodni. Stílusa közvetlen, őszinte és karizmatikus, ami segít abban, hogy közönsége könnyen azonosuljon vele.

Bréne Brown

A professzor, író és podcast-műsorvezető sebezhetőségről szóló 2010-es TEDx-előadása minden idők egyik legnézettebb TED-előadása volt. Népszerűségét jelzi, hogy hat könyve is ott van a New York Times bestsellerlistájának élén. Motivációs előadóként több mint 25 éve inspirál és segít másokat abban, hogy empatikusak legyenek, bátorságra leljenek, elfogadják sebezhetőségüket és azt, hogy a szégyenérzet nem egyenlő azzal, hogy rosszak vagyunk. Brown szerint a jó vezető ismérve a sebezhetőség, a készségek fejlesztése, a bizalom és az értékek egyértelmű meghatározása.

Remind magazin

Pál Feri

Pál Ferenc, közismert nevén Pálferi atya, római katolikus pap, mentálhigiénés szakember és az egyik legismertebb magyar motivációs előadó.

Remind magazin

Előadásainak középpontjában az emberi kapcsolatok, a lelki egészség, az önismeret és a hit mindennapi életben betöltött szerepe áll. Stílusára a közvetlenség, a humor és mély emberismeret jellemző, így képes egyszerre elgondolkodtatni és megnevettetni a hallgatóságot. Gyakran merít példát saját életéből, valamint pszichológiai és teológiai tapasztalataiból, így előadásai egyszerre tudományos alapúak és lelki tartalmúak.

dr. Zolnay Judit

Remind magazin

A Zolnay Consulting alapítója és vezetési tanácsadója több mint 25 év multinacionális cégvezetői karrier után önálló tanácsadói pályára lépett. Tudatos karrierváltását szakmai okok és egy személyes krízis ösztönözte. Ma vezetőfejlesztéssel, executive coachinggal és üzleti tanácsadással foglalkozik, vállalatvezetőket támogat stratégiai gondolkodásban és növekedési döntésekben. Meggyőződése, hogy a kockázat nem csak veszély, hanem lehetőség is, és a maximalizmus nem lehet akadálya a fejlődésnek.

A teljes lista a Remind Bookazine 2025 téli lapszámában olvasható.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Mel Robbins

„Hagyd rájuk és vedd vissza az erődet!”

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

A longevity kifejezésről sokaknak elsőre a biohacking, a különleges étrendek, a hidegzuhany, a vörösfény-terápia vagy a legmodernebb genetikai vizsgálatok jutnak...

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Esther Perel húsz évvel ezelőtt megjelent Erotikus intelligencia című könyve ma talán aktuálisabb, mint valaha. Miközben biztonságra és állandó kapcsolódásra...

EZ IS ÉRDEKELHET

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával

Szerelem második látásra – teszteltük a Toyota bZ4X Touringot

Nem kell művésznek lenned ahhoz, hogy megtaláld a saját hangod