A siker nem magányos sprint – a Tudatos döntések podcast vendége Horváth János, az MVÜK vezérigazgatója

A vállalkozói lét Horváth János számára nem idegen terep: édesapja és nagyapja is ezt az utat választotta. Mégis, pályája első húsz évét multinacionális környezetben töltötte tudatos építkezéssel, folyamatos tanulással, és egy olyan attitűddel, amely később meghatározta vezetői filozófiáját is – a vezérigazgató minderről Szilágyi Gábor podcastvendégeként mesélt.

Horváth János ma már a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK) vezetőjeként azon dolgozik, hogy a hazai cégvezetők és tulajdonosok valódi, bizalmi alapú közösségben fejlődhessenek. Az út azonban korántsem volt egyenes vonalú; és talán éppen ezért hiteles.

Multinacionális alapok, vállalkozói szemlélettel

A Külkereskedelmi Főiskola elvégzése közben Horváth János rövid időt külföldön töltött, hogy stabilizálja angoltudását, majd friss diplomásként a PricewaterhouseCoopers marketingcsapatához csatlakozott, ezt követően karrierje a Citibank kötelékében ívelt felfelé. A banknál fiókvezetőként csapatával látványos eredményeket értek el: az egyik utolsó helyen álló fiókból az egyik legerősebb egységet építették fel. Horváth János elmondta: sikerének kulcsa az úgynevezett entrepreneur attitűd volt, vagyis az a vállalkozói szemlélet, amivel már alkalmazottként is képviselte a vállalat érdekeit.
„A cégben lévő lehetőségeket erőforrásnak tekintve, a cég érdekében, de magaménak érezve végeztem a munkámat” – vallja, és ez a hozzáállás később is végigkísérte pályáját.

Változás, konszolidáció és KKV

Karrierje következő állomása a Magyar Telekom volt, ahol négy éven át több különböző pozícióban, egyebek között értékesítési vezérhelyettesként is dolgozott. Elmondása szerint alkalmazkodásban, rendszerszintű gondolkodásban és változásmenedzsmentben ekkor komoly tapasztalatot szerzett. Ennek ellenére pályájának egyik legnehezebb, mégis meghatározó szakasza a Origo vezérigazgatói pozíciója volt. Horváth János Szilágyi Gábornak elmondta: ekkor tapasztalta meg igazán, hogy a CEO pozíció egy magányos szerep.
Ezt követően az MVÜK vezérigazgatója úgy döntött, a jövőben úgynevezett multimenedzserként folytatja pályafutását. A modell, amit követni akart, külföldön már jól működött azoknál a cégeknél, ahol a második vagy harmadik generáció már nem kíván operatívan részt venni a vállalat életében, és sokkal inkább professzionális vezetőre bízták volna a működést. A feladatról, ami tulajdonosi opciót, nagyobb döntési szabadságot, felelősséget és fejlődést is kínált, Horváth János úgy érezte, igazán rászabták.
A kihívás az Opten Informatikai Kft.-nél talált rá, ahol a multinacionális lét után egyúttal azt is megtapasztalta, hogy a KKV-szektor egészen más valóságot mutatott. Ez az időszak különösen meghatározó volt számára. Bár jelentős tapasztalattal érkezett, hamar ráébredt: a multi és a KKV világa között óriási a különbség.
Ebből az időszakból hozta magával azt az elvet, amely ma is meghatározza vezetői működését: mindig kell hagyni egy kis puffert a rendszerben, legyen az erőforrás, egyéb tartalék vagy mozgástér, hogy a következő célokhoz is biztonsággal el lehessen jutni.

MVÜK: új kihívások vállalkozóként

Ezt követően az Invitelhez került, ahol egy számára sikeres időszak alatt érkezett egy felkérés egy lehetséges stratégiai partnerségről az MVÜK-nál, melynek 2016 augusztusától a vezetője. A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége az elmúlt évek alatt jelentős fejlődésen ment keresztül, egyebek között tematikus CEO-eseményekkel, tulajdonosi fórumokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel és nagyrendezvényekkel gazdagodott az egyesület működése, illetve a női vezetők aránya is megnövekedett. Ez is azt mutatja: a közösség nem statikus, hanem élő, fejlődő rendszer.

A világító lámpás

Horváth János arra a kérdésre, hogy mi lenne az az egyetlen vezérelv, amit mindenképpen kiemelne az eddigi tapasztalatai alapján, úgy fogalmazott: „Hallgassunk a szívünkre. Legyünk tudatosak, mérlegeljünk, de merjünk kockáztatni. És bízzunk azokban, akik körülöttünk vannak.”
Horváth János pályája talán nem tudatosan, első naptól megtervezett íven haladt, de minden állomása hozzátett ahhoz a vezetőhöz, aki ma a hazai cégvezetői közösség egyik meghatározó alakja. És aki pontosan tudja: a siker nem magányos sprint – hanem közös építkezés.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

Guba_Gabor

Az ember, aki elhozta Magyarországra a Harry Pottert – a Tudatos döntések podcast vendége Guba Gábor

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?