Őszintén Cylával – interjú Kajdi Csabával

A Remind Bookazine tavaszi lapszámának címlapján Kajdi Csaba szerepel. A fotózás és a nagyinterjú kapcsán sok időt tölthettünk el vele, élvezettel figyeltük, ahogy egyre jobban megnyílt nekünk. Most László Krisztina konkrét kérdéseire Cylára jellemző, konkrét és őszinte választ adott.

Mi a véleményed a hosszú életről? Meddig szeretnél élni?

Addig szeretnék élni, amíg teljes életet élhetek, amiben egészségben, szellemileg ép vagyok, és el tudom látni magamat. Hogyha ez 57 éves koromig tart, akkor szeretnék elköszönni, de ha 104 éves koromig, akkor. Nagyon szerencsésnek tartottam a nagymamámat, ő az utolsó percig egyedül ment zuhanyozni, 87 évesen halt meg. Remélem, az ő génjeit örököltem.

De azért teszel érte, hogy fizikailag és mentálisan is sokáig egészséges maradj?

Minden percét ki akarom használni az életemnek. A szellemi frissességem megtartásáért, ha tehetem, minden évben elmegyek Rio de Janeiro-ba, beiratkozom egy portugál nyelvtanfolyamra.

Remind magazin

Semmire sem használom a portugál nyelvet, de ott akarok ülni és tanulni a nyelviskolában. És persze átveszem a város lüktetését, ami szintén feltölt energiával. Érdekes, engem a táplálkozás, a gasztronómia annyira nem izgat, edzőterembe eljárok, de már ez is egyre kevésbé érdekel. Azt észrevettem, hogy a korral a tesztoszteron- és az ösztrogénszint is csökken, lenyugszunk. Bizonyos dolgokat már elengedünk.

Mi idegesít jobban, a mások, vagy a saját elvárásaid?

A másoké. A saját elvárásaimmal rendben vagyok, elfogadtam, hogy mondjuk pontatlan vagyok, vagy néha elfelejtem, amit megígértem. Másokban a lassúság idegesít a legjobban. Ha valaki nem azonnal csinálja meg, amit kértem, hanem halogat.

Nálad mi az első jele annak, hogy túlpörögtél? Szoktál egyáltalán túlpörögni?

Én magam nem veszem észre, hogy túlpörgök, csak azt látom, hogy túl gyors vagyok másoknak. Mondok egy profán példát, egy barátnőmmel Párizsban voltam, láttam, hogy jön a busz és elkezdtem futni utána. Ő leállított, nem siettünk sehova, 10 perc múlva jött egy másik busz. A mozgólépcsőn sem bírok egyhelyben állni, nekem mindig mennem kell. Valahogy ilyen az energiaszintem.

Van módszered arra, hogy gyorsan visszatérj a jelenbe, amikor túl vagy pörögve?

Az olvasás le tud nyugtatni, meg el is tud altatni, ha nem elég izgalmas a könyv. Vagy, ha nagyon pörgök, elmegyek az edzőterembe. Próbálkoztam a jógával, engem rettentően untat, voltam pár jógaórán, de én állandóan csak a többieket figyeltem.

Felszabadító vagy kínos, ha beáll a csend körülötted?

Sokszor vágyom a csendre, éppen ezért szeretek elutazni olyan helyekre, ahol nem tudják, ki vagyok, nem ismernek fel. Nagyon fontosnak tartom az önmagunkkal való időeltöltést, hogy szeressünk önmagunkkal lenni. Szerintem a magányosság és az egyedüllét nem ugyanaz. Ha egyedül vagyok, egyáltalán nem érzem magam magányosnak.

A tudatosság és az ösztönösség jól megvannak egymás mellett, vagy inkább egymás ellenségei?

Amikor az ember egyensúlyban van magával, a tudatosság és az ösztönösség nagyon jól együtt tudnak működni.

Remind magazin

Ösztönösen megérzek dolgokat, amire az élettapasztalatom is rásegít. Világéletemben emberekkel dolgoztam, meg kellett tanulnom kiismerni őket, már a kézmozdulatukból, mimikájukból le tudok szűrni fontos információkat róluk. A munkát és a pihenést tudatosan kezelem, figyelek arra, hogy ne vállaljam túl magam. Ha az utóbbi időszakban nagyon sokat dolgoztam, akkor időben megyek haza és kialszom a 8 órámat.

Könnyen mondasz nemet?

A nem számomra sokáig egy nehéz szó volt, de amikor modellügynökként dolgoztam, meg kellett tanulnom nemet mondani. Most mások mondják a nemet helyettem, nekem is van ügynököm, így a cuki oldalamat mutatom a hirdetők felé.

Intuíció vagy túlgondolás. Nálad melyik az, ami gyakrabban győz?

Nagyon fontosnak tartom az első intuíciót, mindig arra kell hallgatni. Amikor elkezded túlgondolni a dolgokat, akkor hozod meg a legrosszabb döntéseket, legyen szó párkapcsolatról, vagy a munkádról. Az egyik legnagyobb hibám, hogy sokáig elfogadok egy helyzetet, és az utolsó cseppnél hirtelen robbanok ahelyett, hogy már az első konfliktusnál megmondtam volna a véleményem.

Mostanában, mi okozza a legnagyobb örömöt neked?

Az utazások anyámmal. Hogy még aktív, el tud kísérni az útjaimra. Mindig is azt vallottam, hogy addig kell szeretnünk, amíg lehet, mert egyszer csak késő lesz.

Hasonlóan érdekes interjúkat és egyéb tartalmat találsz a Remind Bookazine 2026 tavaszi lapszámában!

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

frei_tamas

Légy egyedi, légy más, légy az első! – interjú Frei Tamással

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

APOLLO Gallery: ahol a képek életre kelnek, az események élménnyé válnak

Eddig a Budapest szívében dinamikusan lüktető Blaha Lujza térről leginkább az egykori Nemzeti Színház, a néhai Apollo Filmszínház, vagy a...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Csetvei Krisztina közgazdászként indult, ma már a móri borvidék egyik legizgalmasabb borásza. Borai a nemzetközi piacokon is jelen vannak, miközben...

Az otthon új dimenziója

Sokáig azt hittem, hogy van kertünk. Ma már tudom, hogy inkább csak egy tér volt a ház körül - jelenlét...

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Hogyan lehet jól lenni egy olyan világban, ahol a hírek szinte folyamatosan szorongást keltenek bennünk? Mit tehetünk akkor, amikor a...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az erdők varázsa Ausztriában

Amikor elhagyjuk a város zaját, kilépünk a digitális mindennapok ingeráradatából, és megérkezünk a természetbe, más ritmusban kezd el működni körülöttünk...

„Nem szabad hallgatni” – Krizsó Szilvia vendége Kajdi Csaba

Mi történik, amikor egy influenszer nemcsak reklámfelületként tekint a saját platformjára, hanem társadalmi felelősséget is vállal? Mi az ára annak,...
fejlodes

A változás kis lépésekben jön – így kezdjünk neki!

Kétségtelen, hogy az agyunk a kontrollérzetet szereti a legjobban. Éppen ezért nem véletlen, hogy ha változás jön, az mindent felforgathat,...
privat_uzemmod

Privát üzemmód: csendes harc a magánéletünkért

Manapság a privát kifejezés erősen a digitális beállításainkra fókuszál. Bepipáljuk, beállítjuk, aztán kizökkenünk, amikor csak a „Mindent elfogad” lehetőség maradt....

Kiderült, melyik sporttal élhetünk a legtovább – a hosszú élet titka talán egy ütővel kezdődik

Nem feltétlenül az a sport segít a leghosszabb élethez, amelyiktől a legjobban kifulladunk. Egy friss, kutatásokat összegző elemzés szerint sokkal...

„Nem a könnyebb ellenállás felé megyünk” – a Tudatos döntések vendége Schiller Márk

Gyermekként már az óvodában is autó volt a jele, és soha nem volt kérdés számára, hogy egyszer a családi vállalkozásban...

Palackba zárt pillanatok, bakelitbe karcolt hangulatok – interjú Csetvei Krisztina borásszal

Az otthon új dimenziója

„Tudatosan kell tanulnunk a jóllétet” – Krizsó Szilvia vendége Al Ghaoui Hesna

Két világ, egy ritmus – egy japán nő és egy magyar séf története

A generáció, mely kézbe vette a saját jövőjét

Anyának lenni… – egy édesanya vallomása veszteségről és újrakezdésről