„A siker nem magányos műfaj” – Krizsó Szilvia vendége Pataki Ági

Pataki Ági neve évtizedek óta egyet jelent az eleganciával, a hitelességgel és a megújulás képességével. Krizsó Szilvia Kösz, jó(l) vagyok! című podcastjében arról beszélt, hogyan tanult meg derűsen élni, miért tartja fontosabbnak az önismeretet a tökéletességnél, és hogyan lehet méltósággal viszonyulni az idő múlásához. Szerző: Juhász Marianna

Derű, önismeret és jó választás

A podcastbeszélgetés egyik központi témája a siker volt, melynek kapcsán Pataki Ági meglepően egyszerű, mégis fontos alapelvet fogalmazott meg, miszerint az ő sikerének elsődleges titka nem más, mint a derűt. Igaz, a pozitív hozzáállás önmagában nem garantálja a sikert, de úgy véli, ha megteremtjük az optimizmus lehetőségét, már sokat tettünk a siker érdekében. Ági elmondása szerint férjétől, Kovács Gábortól sajátította el azt a szemléletet, amely szerint akkor is lehet jól élni, ha nem minden a tervek szerint alakul.

Ági szerint a sikerhez ugyanakkor elengedhetetlen az önismeret is, melynek fontos pillére, hogy tudjuk, miben vagyunk jók, de legalább ennyire fontos felismerni a saját korlátainkat is. Saját pályafutására visszatekintve úgy látja, soha nem egyedül érte el az eredményeit, melyeket tehetsége és adottságai mellett annak köszönhetett, hogy mindig nagyon jól betagozódott olyan emberek mellé, akikkel ki tudták egészíteni egymást. Ági szerint bátorság kell ahhoz, hogy az ember ne akarja egyedül learatni a sikert, hanem partnereket, társakat engedjen maga mellé. Pályafutására és magánéletére visszatekintve az egykori sztármodell arra a legbüszkébb, hogy szinte kivétel nélkül mindig rendkívül jó választásai voltak.

Pataki Ági szerint a józanság szintén fontos szerepet játszott pályafutásában. Úgy véli, miután mindig reálisan látta a lehetőségeket, képes volt felelősen élni velük. Emellett mindig is rendkívül nagyra becsülte a tudást és a tehetséget, melyet az egyik legértékesebb emberi adottságnak tart.

Az alkotás közelében érzi magát igazán jól

Bár Pataki Ági saját bevallása szerint nem tartja magát alkotónak, mindig is vonzódott a kreativitáshoz és a tehetséghez. Különleges örömet jelent számára, ha akár csak kis mértékben is hozzájárulhat egy értékes alkotás megszületéséhez. Ez a hozzáállás filmproduceri munkájában is meghatározó. Az Üvegtigris sikerét például egyértelműen az alkotók tehetségének tulajdonítja. Úgy látja, a forgatókönyvíró és a filmrendezője pontosan megérezték a kor hangulatát, míg ő és férje producerként pedig abban segítettek, hogy a produkció megszülethessen.

A podcastban Pataki Ági arról is beszélt, hogy jelenleg egy új, független filmes projekten dolgoznak. A tervek szerint Csuja László új filmje készülhet el, melynek főszereplője Kulka János lesz.

A szépség nem hiúság, hanem önbizalom

Természetesen Krizsó Szilvia nem ment el szó nélkül amellett, hogy Pataki Ági nemcsak modellként és filmproducerként, hanem üzletasszonyként is többször felhívta magára a figyelmet. Míg a rendszerváltás előtt egy butikláncot menedzselt, néhány évvel ezelőtt a nevével fémjelzett Titok elnevezésű saját márkás termékcsalád került a piacra, amely az egészségmegőrzést és a tudatos öngondoskodást helyezi középpontba.

És, hogy miért vágott bele ebbe az üzleti vállalkozásba Pataki Ági? Azért, mert szerint az életkor előrehaladtával egyre kevésbé a genetika, és egyre inkább a saját döntéseink határozzák meg, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Úgy véli, a megjelenés nem pusztán esztétikai kérdés. Ha valaki kihozza magából a maximumot, az önbizalmat, lelki stabilitást és nyugalmat is adhat. Ez természetesen nem az egyetlen összetevője a boldogságnak vagy a sikernek, de fontos része annak.

A kudarc is lehet építőanyag

Igazán inspiráló gondolata a podcastnek az a része, amikor Pataki Ági arról beszélt, nem hisz abban, hogy az életben mindennek sikerülnie kell. Bár a kudarc pillanatában természetesen nehéz megélni a csalódást, de miután az idő múlásával más megvilágításba kerülnek az események, érdemes megvizsgálni, milyen tanulságokat hordoznak, és hogyan lehet építkezni belőlük. Merthogy véleménye szerint „a kudarcra is lehet építkezni”.

Ági hasonló elfogadással viszonyul az öregedéshez is. Látja magán az idő múlásának jeleit, de nem kesereg miattuk, hanem sokkal inkább nyitottan és rugalmasan tekint a változásra. Ez a szemlélet tükröződik abban is, hogy haját természetes ősz színűre hagyta. Ebben a döntésében azok a nők inspirálják, akik életük során valódi teljesítményt tettek le az asztalra, és személyiségük nem kizárólag a szépségükre épült.

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

„Tudatosság kell ahhoz, hogy a munkámban az történjen, amit én szeretnék” – A kulisszák mögött Pataki Ágival

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?