Tudvalevő rólad, hogy két szenvedélyed van: az írás és a főzés. A legrövidebb út a nők szívéhez című könyved is erről ad tanúbizonyságot. Melyik szenvedély jelent meg előbb az életedben?
A főzés, hiszen később tanultam meg írni, mint főzni. Négyéves lehettem, amikor egyik nap az óvodában mákos guba volt az ebéd, ami nekem annyira ízlett, hogy odamentem a dadushoz, és elkértem a receptet. Elmagyarázta, hogy hogyan kell csinálni, persze mire hazaértem elfelejtettem a java részét. A következőképpen készítettem el: fölvágtam a kifli karikákat, nyakon öntöttem őket tejjel és megszórtam mákkal. Aztán föltálaltam a nagypapámnak, aki nagyon aranyos volt, jóízűen megette az egészet. Úgyhogy hamarabb kezdtem el etetni, mint írni.
A könyved középpontjában az ételek és az emlékek kapcsolata áll. Melyik emléked van a legnagyobb hatással arra, ahogyan ma a főzésről gondolkozol?
Talán a családi asztal körüli összejövetelek és a vasárnapi húsleves az, ami mindenképpen hatott rám. Érdekes módon máshogyan készítette a nagymamám, máshogyan készíti az anyukám, és máshogyan én, ennek ellenére mindegyiket tökre szeretem. A húsleves összeforrasztja a családot. Hiába vannak konfliktusok, élünk ezerfelé, ha össze tudunk ülni vasárnap egy húsleves köré, akkor nagyon nagy baj nem lehet.
Van olyan recepted, ami a hozzá kapcsolódó élmény miatt áll hozzád közel?
A barackos gombóc receptje, amit a nagymamámtól örököltem. Amikor kicsi voltam, és a Balatonhoz mentünk nyaralni, mindig elkészítette nekünk. Ő nem azt a receptet használta, ami a könyvemben szerepel, én az övének egy megúszósabb verzióját szoktam elkészíteni. Én túróból, ő krumplis tésztából készítette. Belerakta egy nagy jénaiba, átkötötte egy kockás abrosszal, és úgy küldte le hozzánk a nyaralóba. Most is nagyokat nyelek, ha rágondolok. A barackokat is egyenként válogatta ki a zöldségesnél. A nagymamám egy hete halt meg, ezért ez a recept most még közelebb áll a szívemhez. Amikor az ember félbevágja ezt a kézzel készült gombócot, és kifolyik belőle a barnás, cukros lé, az maga a szeretet.
Mesélj egy kicsit arról, hogyan működsz a konyhában! Előre eltervezed, hogy mit fogsz főzni a héten, vagy inkább a pillanatnyi ihlet alapján állsz neki az ebédnek? A klasszikus receptekre esküszöl, vagy izgatnak az újdonságok?
Szeretek kipróbálni új dolgokat. Az Instán folyamatosan figyelem a recepteket, amiket az algoritmus dob föl. Sokat – szerintem irreálisan sokat – szoktam azon gondolkodni, hogy mit főzzek, és ha utazom, mindig utánaolvasok, hogy mit érdemes az adott helyen megkóstolni. Amikor angolt tanítottam, folyton arról kérdeztem a diákjaimat, ha elutaztak valahova a hétvégén, hogy mit ettek ott.
Egyszer olvastam a trippa alla fiorentináról, a toszkán pacalról. Amúgy nem vagyok egy nagy pacalos, de gondoltam, hogy ha legközelebb Firenzében járok, kipróbálom. Megvetettem a repülőjegyet – fél évvel az utazás előtt –, egyúttal asztalt foglaltam abba az étterembe is, ami híres volt erről a bizonyos pacalról. Fél évig nagyokat nyelve vártam az utazást, és amikor végre eljött a nap, amiről azt hittem, talán már sosem jön el, beültem az étterembe. Jött a pincér, de én már tudtam, hogy mit fogok kérni, mondtam is neki, hogy pacalt szeretnék. Erre közölte, hogy sajnálja, de aznap nincs pacal az étlapon.
Általában tudom, hogy mit szeretnék enni vagy főzni, de sokszor elcsábulok. Szombaton például kijöttem a piacra, hogy mángoldot vegyek, de megláttam, hogy lehet kapni a wasabino nevű növénykét, úgyhogy vettem azt is, és készítettem mellé pulled porkot. Általában az alapanyag alapján kezdek el kattogni, hogy mit készítsek.
Ha kitennének egy lakatlanszigeten, és csak egyetlen alapanyagot vihetnél magaddal, mi lenne az?
Lehet kettő?
Lehet.
Vagy számolhatjuk a fűszeres polcomat egynek? A curry és a római kömény iszonyú nagy kedvenceim, nélkülük biztosan nem lenne értelme az életemnek. Meg a vaj, meg a sajt nélkül…
Nana, ez már három!
Jó, hát, mondjuk, ha a fűszeres polcom meg a sajt között kellene választanom, akkor nagyon meg lennék lőve.
Mit szeretsz jobban: ha te főzhetsz másoknak, vagy ha neked főznek mások?
Nagyon szeretek másoknak főzni, de örülök, hogy feltetted ezt a kérdést. Hallottam külföldi séfeket erről beszélni, és Mautner Zsófi és a Főzelékes Feri is arról számolt be, amikor beszélgettem velük, hogy az emberek nem merik meghívni őket vendégségbe, nem mernek nekik főzni. De így voltam ezzel egyébként én is, amikor összebarátkoztam a Fűszeres Eszterrel. Imádom Eszter karakterét, a szakácskönyveit, régóta követem őt Facebookon. Amikor áthívtam magamhoz, én is nagyon izgultam, hogy azért mégiscsak a Fűszeres Eszternek főzök.
Veled előfordult már, hogy valaki nem mert meghívni magához, mert tart a véleményedtől?
Előfordult már, hogy nem viszonozták a vendéglátást, de nem azért, mert tartottak tőlem, sokkal inkább azért, mert más nem annyira szeret vendégséget tartani, mint én.
Rengeteg dologgal foglalkozol egyszerre: két kamaszgyerek anyukája vagy és újságíró, mindemellett könyvet írsz. Hol van helye az életedben még a főzésnek is?
Arra mindig fogok időt szakítani! Hétvége például nem múlik el főzés nélkül! A nyáron Vietnámba utaztunk, és alig vártam, hogy hazaérjek, és elkészíthessem a barátaimnak azokat az ételeket, amiket kint kóstoltam. Egy hosszú, stresszes nap után nagyon ki tud kapcsolni, ha beállhatok a konyhába és főzhetek valami finomat. Ilyenkor minden nyűgömet és bosszúságomat el tudom engedni, mert világossá válik, hogy ezek mind mulandóak, az ételek okozta öröm viszont örök.
Vagyis a főzés számodra egyfajta mindfulness tevékenység.
Igen! Meg őszintén: nincs az a probléma, amit egy jó kis focacciával ne lehetne orvosolni, nem?
Bizony nem csak a férfiak szívéhez vezet a gyomrukon keresztül az út?
Persze, hogy nem! Az enyémhez is, a nők szívéhez is – legalábbis azokéhoz, akiket én ismerek. Nálunk, a szerkesztőségben is mindenki hedonista. A helyzet az, hogy nőként nem igazán divatos enni. Vannak olyan nőismerőseim, akik randikon azért rendelnek inkább csak salátát, nehogy azt gondolják róluk, hogy mohók. Mikor jutunk odáig, hogy ki merjük rendelni a csülköt, és ne mondjunk le a fokhagymáról sem?Ha leülünk valakivel vacsorázni, az ételekkel való kapcsolatunk is meg tudja nyitni a beszélgetést. Annyi minden eszünkbe juthat egy-egy fogásról: utazások, nagymamák, exek…
Melyik az az étel, ami a te szívedhez vezet?
Sok ilyen van. Ha szomorú vagyok, én nem egy vájdling fagylalttal ülök a tévé elé, az én comfort foodom a mac and cheese. Sok tejszínnel és sajttal, és teszek bele egy kis fokhagymát is. Mindezt úgy sütöm össze, hogy kívül roppanós legyen, de belül pihe-puha maradjon. A mac and cheese-ben az a becsapós, hogy ha vágunk belőle egy szeletet, mindig marad egy kilógó egy tésztaszál a tálban maradt részéből, ezért, ha van egy kis OCD-nk, akkor addig vágjuk az újabb és újabb szeleteket, amíg el nem fogy az egész.
