Honnan tudhatjuk, hogy internetfüggő-e a gyerek?

Netfüggö, telefonfüggő – gyakran használt kifejezések ezek, valójában ezek azonban nem betegségként definiálható függőségek. A szakemberek inkább problémás internethasználatnak nevezik azt a jelenséget, amikor valaki képtelen meglenni az online világ nélkül. Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus ad választ arra, hogy mi számít „normális” nethasználatnak, és melyik az a pont, amikor a szülőnek már érdemes közbelépnie.

Felületes elköteleződés

A köznyelvben sokszor használjuk az internet- vagy telefonfüggő kifejezéseket, ám ez azt üzeni, hogy a sok képernyőidő egészségtelen, és lényegében nem lehet befolyásolni ezt a viselkedést.

„A játékokat és az alkalmazásokat úgy tervezik, hogy a lehető legnagyobb mértékben lekössék a gyerekek figyelmét, és olyan beépített önjutalmazó rendszert tartalmaznak, ami még a felnőttek önkontrollját is próbára teszi. Nehéz megálljt parancsolni a folyamatos görgetésnek, mert az agyunk keresi és szereti az újszerű, stimuláló dolgokat” – szólal meg dr. Tárnok Zsanett A Mindennapi Pszichológia Magazin új számában. A szakértő szerint, ha folyamatosan felületesen köteleződünk el az ingerek felé, nem tudunk elmélyültebb tevékenységeket végezni, mint amilyen például az olvasás. „A jó hír az, hogy csak a lehetőséget, nem pedig a képességet veszítjük el. Vagyis megfelelő tudatossággal és jó szokások kialakításával visszaszerezhetjük azt.”

 

Serdülőkori viselkedés

A szakértő szerint amennyiben a gyereknek vannak érdemi offline szociális kapcsolatai, teljesít az iskolában, esetleg még sportol is, biztos, hogy nem beszélhetünk függőségről, inkább normális, serdülőkori viselkedésről. „Félrevezető lehet annak a megítélése, hogy sok időt töltenek-e gyerekek, kamaszok a neten, hiszen többnyire az életkoruknak megfelelő tevékenységeket végeznek, amelyeket a szülők régebben offline végeztek: társalognak, vásárolnak, zenét hallgatnak, házi feladatot készítenek, filmet néznek, játszanak. Tulajdonképpen ez az új módja a fiatalok kultúrájának, a kortárskapcsolatok fenntartásának és az azokban való részvételnek” – magyarázza dr. Tárnok Zsanett.

 
Remind magazin
 

Offline és online egyensúly

A szakértő arról is nyilatkozott, hogy a túlzott mértékű játék és közösségimédia használat összefügg a negatív mentális állapottal, többek között a szorongás, a depresszió és a szerhasználat gyakoribb előfordulásával. „Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a TikTok vagy az Instagram miatt lesz valaki depressziós. Ez inkább azért következhet be, mert az online kapcsolatok kevésbé kielégítőek, és emiatt a fiatalok szociálisan elszigeteltnek érzik magukat. Sok idejük elmegy azzal, hogy megalkossák a tökéletes posztokat, így nem marad már idő és energia az önbizalmat építő, feltöltő tevékenységekre.”

Dr. Tárnok Zsanett szerint fontos, hogy koncentráljunk az online és offline világ közti egyensúlyra, ha pedig gyermekekről beszélünk, akkor ennek a felelőssége, a határszabás a szülőké. „Természetes, hogy a fiatalok számára az online tér egy idő után privát térré válik, de akkor is érdemes megbizonyosodni róla, hogy az pozitív és egészséges-e. A szülők felelőssége, hogy vegyék komolyan, ha gyermekükön hangulati vagy egyéb negatív tüneteket észlelnek. Beszélgessenek vele, és ne várjanak a segítségkéréssel, ha esetleg úgy érzik, nem oldódik meg a probléma” – tanácsolja dr. Tárnok Zsanett.

 

Fotók: Pexels

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el cikkünket, amelyből kiderül, hogyan nevelhetsz dolgos gyereket!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A szeptemberi visszatérés az irodába sok nő számára egyet jelent azzal a kérdéssel: mit vegyek fel? Tóth Bori divattervező szerint...

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

A longevity kifejezésről sokaknak elsőre a biohacking, a különleges étrendek, a hidegzuhany, a vörösfény-terápia vagy a legmodernebb genetikai vizsgálatok jutnak...

EZ IS ÉRDEKELHET

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?

Kávé, energiaital helyett precízebb koffein? – interjú Sánta Ábellel, a FRISS alapítójával

Szerelem második látásra – teszteltük a Toyota bZ4X Touringot