Egyre többen érjük meg a százéves kort, de ennek hátulütője is lehet

Bár a halhatatlanság továbbra is csak álom marad, az életkor kitolódásával egyre valószínűbb, hogy akár 100 évig élhetünk. Szalóky Bálint írása.

Ugyan mind a mai napig hírértéke van annak, ha valaki eléri a százéves kort, ez valószínűleg nem sokáig lesz így. Az Amerikai Népszámlálási Hivatal projekciója szerint az elkövetkező harminc évben az Egyesült Államokban élő százévesek száma egyenesen megnégyszereződik, de a világ többi részén is jelentős növekedésre lehet számítani.

Százezerből négyszázezer

Az USA-ban jelenleg valamivel több mint százezer olyan ember él, akinek az életkora három számjegyű. Elég soknak hangzik, de azt azért sietve tegyük hozzá, hogy 336 millió lakosról beszélünk, így ők mindössze a populáció 0,03 százalékát teszik ki. Ez a szám fog 0,1 százalékra nőni 2054-re, ami még mindig rendkívül alacsonynak tűnik, valójában azonban azt jelenti, hogy legalább négyszázezren lesznek, állítja az IFL Science.

Az életkor emelkedése az 1950-es években kezdett el felfelé ívelő pályára állni. Akkor még mindössze 2300 százéves amerikairól beszélhettünk, az évek során viszont negyvennégyszeresére nőtt az arányuk.

A Népszámlálási Hivatal statisztikái szerint legnagyobb eséllyel a fehér nők érhetik el ezt a kort. Ez a jövőben változni fog: a nők aránya a jelenlegi 78%-ról 68%-ra csökken, a fehéreké pedig 77%-ról 72%-ra.

Bármilyen hihetetlen, az Egyesült Államok azonban csak második a világ százéveseit rangsorba foglaló listán. A csúcstartó Japán toronymagasan vezet: ott jelenleg 146 ezren élnek, miközben a népesség az amerikainak közel harmada, „mindössze” 125,4 millió fő. A becslések 2054-re a világon négymillió százévest vetítenek elő, és a ranglista alaposan átrendeződik: a várakozások szerint a legnagyobb számban Kínában lesznek, és náluk minden tízezer emberből négy tölti majd be ezt a kort.

Növekvő nyomás

Az elöregedő társadalom azonban az egész világon felmerülő probléma, ami az évek előrehaladtával egyre inkább aggasztó jelenség. Bár az orvostudomány fejlődése, a falvak elnéptelenedése helyett a városiasodás (és ezzel a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférhetőség) mind-mind hosszabb életidőt vetítenek elő, egyáltalán nem biztos, hogy fel vagyunk készülve ennek a következményeire. Az egészségügyre például egyre nagyobb teher fog hárulni, és ugyancsak problémát jelenthet, hogy egyetlen dolgozó adója arányaiban egyre több nyugdíjasra oszlik szét. Ez a nyugdíjrendszerek ijesztő fenntarthatatlanságát irányozza elő. Olyan kihívások ezek, amikkel az emberiségnek az elkövetkezőkben szembe kell néznie, méghozzá már a mi életünkben.

Ha azonban a várható nehézségek ellenére a hosszú életet tűztük ki célul, akkor érdemes a Bostoni Egyetemre hallgatni. Szerintük a hosszú életet titka talán korántsem meglepő módon a stresszmenedzsment, az egészséges étkezés (beleértve a húsfogyasztás minimálisra szorításával), a dohányzás mellőzése és természetesen a testmozgás. Mindezekkel együtt a magunkkal hozott génállomány nagyban befolyásolja az esélyeinket: 30%-ban ezen múlik, hogy eljussunk 90 éves korig, viszont ha már 110 év a cél, ott bizony 70%-ban a génállomány lesz a felelős, akármennyire figyeltünk is a testünk egészségére.

Fotó: Pexels / Cottonbro Studio

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: fény derült a hosszú és boldog élet titkára.

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

EZ IS ÉRDEKELHET

Egy este, ahol a kultúra és a gasztronómia találkozik

Egy jó előadás gondolatai még napokkal később is velünk maradhatnak – ahogy egy emlékezetes vacsora vagy sütemény íze is. A...

Személyes történeteink ékszerbe foglalva – megjelent a Pandora Talisman új kollekciója

A Pandora Talisman új kollekciója az asztrológia szimbólumain keresztül mesél önazonosságról, változásról és azokról a személyes történetekről, amelyek életünk különböző...

Mi is benne vagyunk a saját buborékunkban?

Mennyire látunk túl a saját tapasztalatainkon, meggyőződéseinken és azon a világon, amelyet az algoritmusok építenek körénk? Csermely Ákossal arról beszélgettünk,...

Seychelle-szigetek: egy ősi szigetvilág nyomában

A Seychelle-szigetekről nehéz úgy beszélni, hogy ne a jól ismert képek jelenjenek meg: türkizkék víz, hófehér homok, hatalmas gránitsziklák és...

Szenes Iván dalai generációkat kötnek össze

Tízezer ember énekelte együtt Szenes Iván legismertebb dalait szeptember 13-án a róla elnevezett józsefvárosi téren. A 17. Szenes Iván Emlékkoncert...

Őszi ritmusváltás: mire van szüksége a testünknek?

Szeptemberben nemcsak a naptárunk telik meg újra, a nyár lazább ritmusa után a testünknek is alkalmazkodnia kell a sűrűbb hétköznapokhoz....

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Nincs két egyforma öregedés

Back to school: A család új operációs rendszere

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében