Ázsiai koktélok és snackek lesznek az idei nyár kedvencei

Az ázsiai gasztronómia már régóta hódít világszerte, ám eddig kevés figyelem irányult a koktélokra és snackekre. A több mint 30 éve Magyarországon élő vietnámi származású Nguyen Thuy Phuong és barátai megmutatják az ázsiai italok és ropogtatnivalók sokszínűségét. Ezek a kreációk nemcsak az ízlelőbimbókat kényeztetik, hanem egy képzeletbeli utazásra is csábítanak.

Ázsia hatalmas kontinens, italokkal kapcsolatos kíváncsiságunk középpontjában most Vietnám áll. Phuong gyerekkora óta Magyarországon él, de a vietnámi gasztronómiai hagyományokat a mai napig őrzi családjával. A közös ételkészítés a mindennapok része, gyerekek és felnőttek, nők és férfiak közös elfoglaltsága. Többek között ezeket a gyerekkori emlékeket és ízeket hívta emlékül, amikor 10 évvel ezelőtt barátaival megnyitották SÁO nevű vietnámi éttermüket a Gozsdu udvarban. Itt a nyitás óta az autentikus ételek mellett az italoknak is nagy szerepe van. Az italkülönlegességek mindegyike Phuong nevéhez fűződik: „Vietnámban a meleg idő és a páradús klíma miatt a teázás egész nap általános. Emellett a nap folyamán szívesen fogyasztunk limonádékat is. Napnyugta után az esték főszereplői a koktélok.”

Minden érzékszervet megmozgató élmény

A túlzott cukor- és alkoholtartalom a múlté. Napjaink bárkultúrájában az élvezeté a főszerep. Ahogyan az ételek esetében, az italoknál is jellemző, hogy minden érzékszervet szeretnének megmozgatni: „a bolti szirupok helyett saját gyümölcs alapokat használunk, amikben a kereskedelmi forgalomban kapható változatokhoz képest kevesebb a cukor, és sokkal több a gyümölcs.”

A legismertebb trópusi gyümölcsfajták mellett – mangó, passion- és dragon fruit – olyan kevéssé ismerteket is szívesen használnak mint például a tamarind. Így az ital olyan lesz, mintha valódi gyümölcsbe harapnánk. Gyakran kerülnek hosszabb vagy rövidebb ideig fermentált hozzávalók is a kreációkba. A kiváló minőségű vietnámi szálas teák hidegen áztatva (cold brew) autentikus ázsiai alapot adnak a koktéloknak csak úgy, mint a kókusz- vagy uborka víz.

Szinte nincs olyan citrusféle, ami ne jelenne meg az italokban, itthon az utóbbi időben divatos alapanyag például a yuzu és a kumkvat. A vietnámi ételekben gyakran megjelenő zöld fűszernövények koktél ízesítőként is jól működnek, legyen szó citromfűről, pandan levélről, gyömbérről, mungóbabról, lótuszmagról vagy akár kardamomról.

azsiai-snack

Ázsiai snackek

A koktélok ízeit még inkább harmonizálják és az illuminált állapotot is késleltetik az italok mellé kínált snackek, amik szintén ázsiai ízlés és fűszerezés szerint készülnek. A SÁO-ban a mindannyiunk által ismert földimogyorót wokba teszik és héjában, magas hőfokon pirítva forgatják össze egy sós-citromfüves fűszerkeverékkel.

Hasonlóan frissítő és üde összhatást kelt a menta-koriander szósszal kínált wonton chips, ami megjelenésében a mexikói tortilla chipssel mutat hasonlóságot. Az olajban kisütött wonton tészta ízeit jól balanszírozza a friss fűszernövényekből készített könnyű szósz.

Egy másik családi kedvenc az olajban kisütött alga- és rizslap, ami a bolti verziókhoz képest felesleges adalékanyagok nélkül készül, ezért egészségesebb is. Akár gyerekeknek is adhatjuk.

Aki a natúrabb ízeket kedveli, azoknak a ropogós mangó szeletekből álló fruit shake-et ajánljuk. A még kemény gyümölcsöket gerezdekre vágják és sós-chilis fűszerkeverékkel forgatják össze, majd kicsit állni hagyják, hogy az ízek összeérjenek. A fűszerek előhozzák a gyümölcs ízeit, jól balanszolják a koktélok komplexitását.

A snackek között mindig nagy kedvenc a kimchi, ami Phuongéknál pak choiból készül. A zöldség legzsengébb részeit használják, ress, roppanós, bizonyos részeken puha textúra lesz a végeredmény kellemes savanyúsággal és csípősséggel.

Készítsd el otthon a SÁO signature kokélját, a Gin Chaót

Hozzávalók

  • 4 cl gin
  • 2 cl bodzaszörp
  • 4 cl uborka juice
  • 2 cl lime lé
  • top tonic
  • 5 db jégkocka

 

Elkészítés

  1. Az uborka juice-hoz az uborka szeleteket vízzel össze kell turmixolni és leszűrni. 
  2. Rakj minden összetevőt egy shakerbe és alaposan rázd össze, körülbelül 30 másodpercig.
  3. Tedd a jéggel együtt pohárba, a tetejét frissítsd tonikkal.
  4. Díszítsd tetszés szerint zöldséghámozóval vékonyra vágott uborka szeletekkel.

Remind magazin

Fotó: Elsa Berrien, Erdőháti Áron, Mészáros Attila

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: készítsd el a koreaiak csodaételét, a kimchit!

Legújabb podcastjaink

Tóth Vera őszintén: A Megasztár utáni átverésektől a teljes kiégésig | Tudatos Döntések

Miért hazudsz magadnak? – Az önbizalom valódi ára | Csernus Imre

Kevesebb ruha, több tudatosság – interjú Tóth Borival

Tóth Bori tervező beszélget László Krisztinával arról, hogyan olvas a vendégei fejében, miért fontosabb három jól kiválasztott darab, mint egy...

Ezért olyan megterhelő érzelmileg a politika – a Tudatos döntések vendége Dull Szabolcs

A politika sokak számára hosszú éveken át távoli, nehezen érthető és gyakran kiábrándító világnak tűnt. Az elmúlt időszak azonban látványos...

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

„Mi egészséges embereket szeretnénk, a fogyás „csak” mellékhatás” – beszélgetés dr. Nagy Gergővel, a Melea belgyógyász szakorvosával

A balatoni, vagy tengerparti fürdőzések és a lenge kánikularuhák szezonja végre idén is utolért bennünket. Ilyenkor különösen előtérbe kerül mindannyiunknál...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Az elmúlt években rengeteget beszéltünk a mentális egészségről. Tudatosítottuk, normalizáltuk, láthatóbbá tettük. De egyre világosabbá válik, hogy a valódi változást...

Oh My Green: élményoázis Budán

Hiszünk abban, hogy a természet és az ember harmóniája adja minden igazán emlékezetes esemény alapját.

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

Testünk folyamatosan kommunikál a környezetével. Érzékeli, mennyi energia áll rendelkezésre, milyen sűrűn érkezik tápanyag, mekkora a fizikai terhelés, mennyi pihenés...

EZ IS ÉRDEKELHET

Kevesebb ruha, több tudatosság – interjú Tóth Borival

Tóth Bori tervező beszélget László Krisztinával arról, hogyan olvas a vendégei fejében, miért fontosabb három jól kiválasztott darab, mint egy...

Ezért olyan megterhelő érzelmileg a politika – a Tudatos döntések vendége Dull Szabolcs

A politika sokak számára hosszú éveken át távoli, nehezen érthető és gyakran kiábrándító világnak tűnt. Az elmúlt időszak azonban látványos...

„Nagy áldás Istentől, ha olyat csinálsz, amivel az embereket kiszakíthatod gondjaikból” – interjú Michael Jackson magyar alteregójával

Miután felálltunk, stílszerűen egy Pepsi mellől, a magyar Michael Jacksonnal, még hosszan a hatása alatt voltam Darvai Karesz szavainak. Egy...

Női energiák az autóiparban

Három nő, akinek a szíve ugyanazért az autómárkáért dobog. Nem csak a távolból rajonganak érte, hanem nap mint nap tesznek...

„Sokkal jobb történetet írt nekem az élet, mint amit én terveztem” – Krizsó Szilvia vendége Kovács András Péter

Papnak készült, jogot végzett, majd a magyar stand-up egyik legismertebb alakja lett. Az út azonban korántsem volt egyenes. A Kösz,...

„A rajongásnak számos pszichológiailag hasznos funkciója van” – ezt gondolja a pszichológus a bálványozás természetéről

A Michael Jackson fiatalságát bemutató Michael című életrajzi film már bemutatása előtt nagy érdeklődésre tartott számot. Nemcsak régi rajongók milliói...

A mentális egészség nem luxus – ideje végre tenni magunkért

Oh My Green: élményoázis Budán

A bőség csapdája: a nyugati életmód az öregedés gázpedálja?

„Hagyd, hogy a zene megtörténjen!” – interjú Boldizsár Károllyal

Új irodalmi verseny indul középiskolások számára

„Nincs egyensúly, csak egyensúlyozás van” – a Tudatos döntések podcast vendége dr. Varga Eszter