Készítsd el a koreaiak csodaeledelét, a kimchit

Ahogy beköszöntött az ősz és eljöttek a hidegebb, szürkébb napok, úgy kerül az asztalunkra egyre többször egy finom gőzölgő zöldség- vagy húsleves, valamint különböző fermentált ételek, melyeknél nincs jobb természetes vitaminforrás. A koreai kimchi pedig világbajnok ebben, és több változata létezik, mint gondolnánk.

A hagyományos koreai gasztro kultúra sokféle erjesztett étellel büszkélkedhet, mivel régen és ma is ezeknek az ételeknek köszönhetően könnyebben átvészelhetők voltak a téli hideg hónapok. A „Kimjang: Kimchi készítése és egymással való megosztása” 2013. december 5. óta az emberiség szellemi kulturális örökségének számít, és szerves része a koreai emberek életének.

Remind magazin

A koreai csodaszer: a kimchi

A kimchi elkészítésére egy teljes évet készülnek azok a háztartások vagy közösségek, akik ősz végén hatalmas adagokban fermentálják a koreai káposztát. Ha tradicionális csípős kimchiről van szó, már akkor tavasszal megvásárolják a különböző tengeri herkentyűket, a legtöbb esetben apró garnélarákot és szardellaféléket, melyeket besóznak és hagynak erjedni, egészen addig, amíg el nem jön a kimchi készítés ideje. Ezek után, nyáron beszerzik a jó minőségű, napon szárított tengeri sót, ősszel pedig a piros chili pelyhet és a fő összetevőket, a koreai káposztát (magyarul kínai kelt) és a koreai fehér retket (itthon jégcsapretek).

Aztán a tél közeledtével a családok és a közösségek tagjai összegyűlnek egy közösen egyeztetett időpontban és nekilátnak a kimchi készítéshez, hogy a hosszú télre minden résztvevőnek legyen elég friss kimchi alapanyaga. Mert a kimchit bizony nem csak magában fogyasztják, sok finom koreai fogás alapanyaga lehet; készülhet belőle egy gazdag leves, szaftos riszes egytálétel, kimchis palacsinta, de akár még egy magyar paprikás csirkét is meg lehet vele bolondítani.

A kimchi tele van vitaminokkal és antioxidánsokkal, amik elősegítik a jobb emésztést, támogatják a fogyást, szabályozzák a koleszterinszintet, segítenek csökkenteni a stresszt, gyulladáscsökkentő hatásuk van, lassítják az öregedési folyamatokat és csökkentik a vércukorszintet. Nem véletlen tehát, hogy a kimchi nem most jött divatba, még ha úgy tűnik is. Már több száz éve finomítják az ízeit, és pont ennyi különböző fajtája létezik.

Remind magazin

Kimchi verseny

Hogy mennyire sok változata van a kimchinek, azt november 10-én a Koreai Kulturális Központban egy zártkörű „Kimchi készítő főzőverseny”-en is bemutatták. A megmérettetést már 2. éve rendezték meg a főzőkurzus tanítványai között, más-más koncepcióval. Az idei év középpontjában a kimchi állt és annak variációi. A versenyzőknek egy hagyományos kínai kelből készült és egy kreatív változatot is kellett készíteniük. A végeredménynek pedig csak a versenyzők képzelete szabott határt, mivel minden hazánkban fellelhető zöldséget, szószt és fűszert felhasználhattak. Kiderült, hogy birsalmából, sütőtökből, körtéből, gránátalmából vagy épp mangóból is ízletes fermentál finomságok készíthetőek. Sőt akár a hagyományos töltött paprikát is bátran érdemes kimchivel ötvözni. Azonban egy alapkritérium van: a kimchi attól kimchi, hogy a savanyítása sóval történik, és a fermentálás alatt érnek össze az ízek.

Aki szeretné megismerni a koreai gasztronómiát közelebbről azok a Koreai Kulturális Központ weboldalán tudnak a főző kurzusokra jelentkezni. De, hogy addig se maradjunk kimchi nélkül, hoztunk egy olyan extra receptet, ami színében és ízében is eltér az eredetitől, de ennek ellenére Koreában is nagyon sokan szeretik és készítik. Ez pedig nem más, mint a Baek-kimchi, vagy fehér kimchi. És ami a legjobb benne, hogy gyerekek is fogyaszthatják, mert nem csípős.

Remind magazin

Pink kimchi

Hozzávalók a pácoláshoz

  • 1 fej (1 kg) Baechu (Napa/kínai/Kimchi káposzta)
  • 0,7 liter víz (a káposzta súlyának 2/3-a)
  • 100 g durva szemű tengeri só (a káposzta súlyának 10%-a)

Hozzávalók a töltelékhez

  • 200 g karalábé
  • 30 g répa
  • 20 g újhagyma
  • ½ piros chili paprika
  • ½ bögre ragacsos rizskása (1 evőkanál ragacsos rizspor + ½ bögre víz)
  • 1 evőkanál fokhagyma granulátum
  • ½ teáskanál őrölt gyömbér
  • 1 evőkanál só

Hozzávalók az alapléhez

  • 50 g cékla (a pink verzióhoz)
  • ½ Nashi körte
  • ¼ hagyma
  • 1 ¾ bögre (350 ml) Dashima (szárított kombu tengeri alga) víz (a Dashima víz elkészítéséhez adjunk 500 ml vizet 1 tábla (10x10cm) szárított kombuhoz)
  • ½ teáskanál só
Remind magazin

A káposzta pácolása

Tegyük a káposztát a szárával felfelé, a leveles oldalával lefelé a vágódeszkára. Vágjuk el a káposztát a feléig, majd rázzuk szét. Vágjuk félbe a száras felét. Oldjuk fel a sómennyiség felét vízben. Gyorsan áztassuk be és rázzuk meg a félbevágott káposztát a sós vízben és tegyük egy nagy tálba. A maradék só felével szórjuk meg a káposzta szárát. Ismételjük meg a káposzta mindkét oldalán. Tegyük a maradék sót a káposzta száras oldalára, helyezzük el a belsejével felfelé. A két oldalt tegyük egymásra. Tegyünk rá egy nehéz tárgyat, hogy lenyomja. Cseréljük meg az oldalt 1-2 óránként (az évszaktól függően) és pácoljuk addig, amíg a külső szár elhajlik anélkül, hogy eltörne. Öblítsük le folyó víz alatt kétszer-háromszor, hogy lemossuk a maradék sót és koszt. Szűrjük le a káposztát úgy, hogy a belsejével lefelé beletesszük egy szűrőbe fél-egy órára.

A kása elkészítése

Tegyük egy lábosba a ragacsos rizsport és a vizet. Keverjük össze habverővel. Közepesen erős tűzön forraljuk fel. Közben kevergessük folyamatosan spatulával. Amikor elkezd forrni, kapcsoljuk alacsonyra a lángot és folytassuk a kevergetést még öt percig. Kapcsoljuk le a tüzet és fedjük le. Hagyjuk állni öt percig. Majd vegyük le a fedőt és hagyjuk hűlni.

A többi összetevő elkészítése

Vágjuk julienne-re a karalábét és a répát. Vágjuk félbe a chili paprikát és kaparjuk ki a magokat. Vágjuk vékonyan julienne-re. Vágjuk az újhagymát 3 cm hosszú darabokra.

A töltelék elkészítése és hozzáadása

Keverjünk össze mindent a töltelékhez. Felezzük el. Töltsük meg a rétegeket kimchi töltelékkel a szárhoz közel. Kenjük a pasztát a leveles részre. Ismételjük, amíg az összes réteget jól megtöltjük. Vágjuk félbe a káposztát, hogy negyedeket kapjunk. Göngyöljük a káposztát a legnagyobb levélbe. Tegyük a kimchit szorosan egy edénybe. Hagyjuk állni egy napot (nyáron fél napot) szobahőmérsékleten.

Az alaplé elkészítése és hozzáadsa

Keverjük össze az alaplé hozzávalóit egy turmixgépben. Öntsük bele a kimchi edényébe egy finom szűrő segítségével. Hagyjuk állni még egy napot (nyáron fél napot) szobahőmérsékleten. Ezután hűtőben tároljuk.

Kiemelt kép: Pexels

Fotók: Koreai Kulturális Központ / Antal Zsani

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és készíts indiai vajas csirkét!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

EZ IS ÉRDEKELHET

Több élmény, kevesebb küzdelem – így változtatta meg az e-bike a Balaton körüli bringázást

Van az a pillanat, amikor az ember visszagondol egy korábbi kihívásra, és egyszer csak felteszi magának a kérdést: „Ezt tényleg...

„Mindig legyél hosszú távfutó” – a Tudatos döntések vendége Azurák Csaba

Az újságírás nem a kérdezőről szól, hanem arról, akit kérdeznek. Azurák Csaba szerint a jó riporter legfontosabb eszköze a kíváncsiság,...

A szlovén Adria titka: nemcsak a tenger miatt fogsz beleszeretni

Vannak helyek, amelyeket nem azért nem fedezünk fel, mert túl messze vannak, hanem mert túl közel. Szlovénia számomra sokáig pontosan...
wilheim_david_somodi_janos_magyar_fagylalt_las_vegas

Magyar fagylaltok Las Vegasban: különleges hozzávaló volt a titok

Amikor februárban kiderült, hogy a Gelato Festival World Masters világbajnokságát nem Bolognában, hanem Las Vegasban rendezik meg, Somodi János és...

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben