AI-ok randiznak a Betone új podcastjában

A Betone utánajárt, vajon elveheti-e az AI a kreatív szakemberek munkáját.

Az AI kísérletek között is teljesen újszerű és egyedi műsort készített a Betone podcast médiacég. Az Embertelen Podcastben két mesterséges intelligencia ismerkedik, majd a további epizódokban nemcsak mély beszélgetéseket, de vitákat is lefolytatnak, méghozzá az eutanáziáról. 

Főszerepben az AI

Az utóbbi években központi téma lett a mesterséges intelligencia és annak szerepe. Egyeseket megrémíti, mekkora hatással lehet az életükre, mások viszont próbálnak az előnyeivel élni. A Betone podcast médiacéget is foglalkoztatja, vajon a műsorkészítésben mit tudhat az AI? 

Ez adta az alapötletet a legújabb fikciós, scripted storytelling típusú podcast műsorukhoz, az Embertelen podcasthez, ami műfaját tekintve sem jellemző a hazai podcast kínálatban. Az AI karakterek főszereplésével és AI hangokkal dolgozó hasonló műsor pedig információik szerint világszinten is ritkaság.

Betti és Péter

„Arra gondoltunk, hogy létrehozunk két mesterséges intelligencia karaktert – Bettit és Pétert –, emberi szituációkba helyezzük őket, és megnézzük, hogyan viselkednek. A műsor első részében a főszereplők egy randiapp segítségével megismerkednek egymással, a második részben történetekkel próbálják egymást elkápráztatni, az utolsó részben pedig egy fontos és megosztó kérdésről, az eutanáziáról vitatkoznak.

A két főszereplő karakterét (fiziológiai, szociológiai, pszichológiai jellemzőit és rövid életrajzát) a BETONE kreatív csapata találta ki, majd a közel 20 oldalnyi leírás alapján, a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásokkal foglalkozó cég, az Optimaze programozói létrehozták Bettit és Pétert.

Innentől mindent a mesterséges intelligencia talált ki. Ők írták a párbeszédeket, majd ők mondták fel a szövegeket, nem klónozott emberi hanggal, hanem az AI által generált hanggal, aminek ugyan még van kis angol akcentusa, de már egész jól beszél magyarul” – magyarázza Román Balázs, a műsor kreatív producere.

Fenyegetést jelent-e az AI?

A Betone úgy gondolja, hogy a tudás- és innovációalapú média jobb tartalmakat és hosszú távon fenntartható üzleti működést tesz lehetővé, ezért indulásuk óta kísérleteznek a műsorformátumokkal és a technológiai újdonságokkal is.

És hogy mi az Embertelen podcast tanulsága? Mint kiderült, a technológia még messze jár attól, hogy a műsorgyártás kreatív folyamataiban vagy éppen szereplőként helyettesíteni tudja az embert. Nagyon fontos konklúzió ez most, hogy alkotó emberek ezrei rettegnek attól, hogy az AI elveszi majd a munkájukat. Ugyanis hiányzik belőle az érzelmi azonosulás, a személyesség és minden olyan emberi tulajdonság, ami életet ad a történeteknek, és ezáltal a műsoroknak. 

A háromrészes minisorozat három hónap alatt készült el és április végétől elérhető az összes podcast lejátszóban.

Fotó: Pexels / Dziana Hasanbekava

Ha tetszett a cikk, ez is tetszeni fog: kattints, és olvasd el a Betone alapítóinak podcast ajánlóját!

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

„Az érdekelt, mi történik, amikor nincs könnyű kiút” – interjú Lidija Hilje horvát íróval

Miért marad valaki egy helyen, ha boldogtalan? Mit jelent “egy nálunk fiatalabb országban” felnőni? És hogyan él tovább bennünk egy...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Gyakran megesik, hogy egy ki nem vitt szemetesből, egy félmondatból vagy egy rossz hangsúlyból pillanatok alatt párkapcsolati háború lesz, pedig...

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Különleges, kizárólag a Sziget Fesztivál közönsége számára látható produkcióval tér vissza idén a Recirquel. A társulat augusztus 11. és 15....
legszinesebb_varos_lisszabon_foto_pexels4

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Tengerpart vagy hegyek? Forgalmas nagyváros vagy nyugodt vidék? Gazdag kultúra vagy pihentető természet? Általában ilyen és ehhez hasonló kérdések fordulnak...

EZ IS ÉRDEKELHET

„A legnehezebb feladat nem másokat megérteni, hanem saját magunktól megszabadulni” – Krizsó Szilvia vendége Stefanovics Angéla

Az önismeret ritkán látványos. Nincsenek hozzá tapsok, premierbulik vagy álló ováció. Inkább hosszú csendek, kellemetlen felismerések és olyan kérdések tartoznak...

Temesvár sokszínű arca: kultúrák találkozása, különleges ízek és élmények

A Visit Timișoara meghívására három napot töltöttünk Románia egyik legnyitottabb városában, hogy részt vegyünk a City Celebration fesztiválon. A változatos...
kiraly_david_sup_budapest_kozosseg_sport_naturelle

Egy hullámhosszon: hogyan formálnak közösséget a vízen és a hegyekben szerzett sportélmények?

Egy deszkával indult, ma már életérzést ad: a természet, a mozgás és az emberi kapcsolódások hármasa olyan közösségeket formál, amelyek...

Miért relatív a hatékonyság? Találd meg a saját rendszered a 21. században!

Mindenhol ugyanazokat a produktivitási recepteket látod, mégsem érzed, hogy igazán működnének? Ennek egyszerű oka van: a hatékonyság nem egy univerzális...
alkoholmentes_parfum_foto_pexels2

Az alkoholmentes parfümök jelentik az illatszerek jövőjét?

Ahogy a szépségipar egyre inkább a tudatos, bőrbarát és „clean beauty” szemlélet felé fordul, az alkohol szerepe is új megvilágításba...
kozepkor_fitnesz_hosszabb_egeszsegesebb_elet_foto_pexels

A 40-50 éves korban végzett fitnesz segíthet a hosszabb, egészségesebb élet elérésében

Egy közel 25 ezer főt vizsgáló kutatás szerint a 40-es, 50-es éveinkben (ráadásul nem élsportolói szinten) megszerzett aerob fittség akár...

A haragunkkal sokszor a múlt sérelmeit fedjük el – Krizsó Szilvia vendége dr. Piczkó Katalin

Rave, újcirkusz és drag show: exkluzív premierrel készül a Recirquel a Szigetre

Ez lett a világ legszínesebb városa, tőlünk mindössze 3000 kilométerre

Több mint wellness – amikor a hosszú élet szemléletté válik

3 magyar kötődésű nemzetközi regény a nyár végére

Amikor a randizásba is beszivárog a ChatGPT – tényleg „ick” lett az AI használata?