Viszlát, éjszakázás, helló, kora reggelek! – Így állítsd vissza az alvási rutinodat a nyaralás után

A nyár az éjszakába nyúló beszélgetések, a hajnalig tartó bulik és a lusta reggelek időszaka. Az ősz beköszöntével azonban visszatérnek a szigorú rend szerint zajló hétköznapjaink, velük együtt pedig a korai kelések.

Talán nem is sejtjük, hogy a felborult alvási rutinunk milyen mértékben nyomja rá a bélyegét a mindennapjainkra. Ha napközben zsibbasztó fáradtság tör ránk – hiába döntöttük magunkba a sokadik kávét –, nehezen koncentrálunk a feladatainkra, és még a folytonos hangulatingadozással is meg kell küzdenünk, itt az ideje, hogy olyan alvási rutint állítsunk fel, ami segít kiküszöbölni ezeket a problémákat. A SomnoCenter Alvászavar Központ tanácsai ebben segítenek!

Longevity nyeremenyjatek banner mobil

Nem ördöngösség az átállás!

Elég mindössze néhány régi-új szokást bevezetnünk az életünkbe, hogy zökkenőmentesebben menjen az átállás, ráadásul nem kell azonnali, drasztikus változásokat eszközölnünk. Fő a fokozatosság! Ha a szabadságunk ideje alatt későn feküdtünk le és későn keltünk fel, próbáljunk meg minden nap 15-30 perccel korábban lefeküdni és felkelni, mint ahogyan azt a nyáron megszoktuk egészen addig, amíg be nem áll a kívánt alvási rutin.

Esténként teremtsünk olyan környezetet a hálószobánkban, ami a könnyebb elalvást segíti. Szűrjük ki a lakás más részeiből vagy az utcáról érkező fényforrásokat, sötétítsünk be; figyeljünk rá oda, hogy a helyiség lehetőleg hűvös legyen, és zárjuk ki a zajokat.

Az is fontos, hogy minimalizáljuk a képernyőhasználatot: lefekvés előtt egy órával már ne kütyüzzünk, hiszen a készülékeinkből sugárzó kék fény megzavarhatja a melatonin termelést, ami kihat az alvási ciklusunkra.

A nyaralás alatt lazábban álltunk az étkezésekhez is, biztosan becsúszott néhány késő esti vacsora. Térjünk vissza a megszokott étkezési időkhöz, és ügyeljünk arra, hogy az esti órákban ne fogyasszunk nehéz ételeket és ne igyunk koffeint.

Ha a nyaralás során mellőztük a testmozgást, itt az ideje, hogy visszavezessük a hétköznapjainkba, iktassuk be a napirendükbe hetente többször, és lehetőleg a kései órákban már ne ragadjunk súlyzót vagy húzzunk futócipőt.

alvasi_rutin

Ha támad a stressz

A nyár vége sokak számára egyet jelent egy stresszes időszak kezdetével: visszaülünk az iskolapadba vagy újra szembe kell néznünk a munkánkkal járó kihívásokkal és más kötelezettségeinkkel. A stressz pedig az alvási rutinunkba is beleszól, hiszen a hatására nehezebben alszunk el, esetleg többször felriadunk az éjszaka közepén – ami egy ördögi körhöz vezet, hiszen minél kialvatlanabbak vagyunk, annál inkább nő a stressz szintje.

A jó hír viszont az, hogy ez fordítva is igaz: a jól bejáratott alvási rutin pozitív hatással van a mentális egészégünkre. Alkalmazzunk olyan technikákat, mint a mélylégzés, a meditáció vagy a progresszív izomlazítás, hogy csökkentsük a stresszt és javítsuk az alvásunk minőségét.

Mit tehetünk, ha romlott az alvásminőségünk?

Hiába szól a nyári időszak a pihenésről, felborult rutinunk miatt könnyen lehet, hogy romlik az alvásminőségünk is. De semmi pánik! Vezessünk alvásnaplót, hogy nyomon követhessük alvási szokásainkat, és kideríthessük, hogy mi okozza a problémát!

Fontos hangsúlyozni, hogy ebben az esetben elengedhetetlen a fokozatosság szem előtt tartása. Ne akarjuk egyetlen nap alatt megváltani a világot, apránként hozzuk előre a lefekvés és a felkelés időpontját.

Végezetül pedig tartsuk szem előtt, hogy az alvás kulcsszerepet játszik az immunrendszerünk megerősítésében és a betegségek megelőzéséven. A bioritmusunk, azaz testünk belső órája szabályozza az alvási ciklusunkat és a hormontermelésünket. Ha ez a ritmus felborul, az immunrendszerünk is meggyengülhet. Az elegendő és megfelelő minőségű alvás tehát támogatja a szervezet ellenállóképességét, amire az őszi időszakban fokozottan szükségünk van.

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog: 6 tipp a pihentető alvásért!

Fotó: Pexels / cottonbro studio, Andrea Piacquadio

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

A nyakunk nem felejt – a kimondatlan feszültségek testi nyomai

Miért feszül meg a nyakunk és az állkapcsunk, valahányszor olyasmire bólintunk rá, amit valójában belül elutasítunk? El tud-e múlni a...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezetője, nemcsak sikeres cégvezetőként, hanem inspiráló emberként is példát mutatott évek óta. Súlyos betegséggel...

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A modern egészségtudatosság ma már jóval túlmutat a wellness trendeken és az általános optimalizálási modelleken. Egyre többen keresnek olyan tudományosan...

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Kilencvennégy évesen is alkot, sportol, figyel a világra, és olyan friss szellemiséggel beszél az életről, amely sokakat inspirálhat. Szinetár Miklós...

EZ IS ÉRDEKELHET

Történelem, elegancia, Adria – újraértelmezett örökség Opatijában

Vannak helyek, amelyek egyszerűen többet jelentenek egy szálláshelynél. Hogy miért? Mert nemcsak falak, szobák és szolgáltatások alkotják, hanem történetek és...

„Azt hiszem, minden úgy történt, ahogy történnie kellett” – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Dóra

Szinetár Dóra életében mindig jelen volt a figyelem a színpadon, a nyilvánosság előtt és a magánéletében is. A Kösz jó(l)...

„Test, energia, tudat” – mit tanít a tibeti orvoslás a mindennapi egészségről?

Az egészségtudatos életvezetés és a minőségi hétköznapok keresése napjainkra egyre többek vágyott célja. Elérésén sokan, sokféleképpen fáradoznak, s ebben a...

Egy nap, amikor a telefon nem elszakít a világtól, hanem közelebb visz hozzá

Egy készüléket igazán nem akkor lehet megismerni, amikor tökéletes fényben, gondosan előkészített környezetben mutatják meg, hanem akkor, amikor kilépsz vele...

Csak klubtagoknak – ilyen a modern kori magánklubok világa

A világ magánklubjai reneszánszukat élik: az egykori arisztokrata szalonokból kreatív közösségek, inspirációs terek és kapcsolatépítő hálózatok születtek, amelyek az új...

Longevity okosan: a hosszú élet titka az információ

A hosszú élet önmagában nem elég: a cél, hogy minél tovább maradjunk aktívak és egészségesek. A Remind Magazin eseményén Póda...

„Más száz év alatt sem élne annyit, amennyit én megéltem ” – Gazsi Zoltánra emlékezünk

Stop guessing. Start knowing.- Új korszakot nyit a GIM Magyarországon a precision longevity szemléletben

A hosszú élet titka nemcsak az évek számában rejlik – Krizsó Szilvia vendége Szinetár Miklós

Megérkezett Magyarországra a Fiat Topolino – a legkisebb 4 kerekű Dolce Vita nagykövet

„Nem vagyunk elrontva, csak vissza kell találnunk önmagunkhoz” – a Tudatos döntések vendége Kovács Eszter

Könnyűnek lenni komoly dolog