Az elmúlt években a mentális egészség egyre inkább bekerült a hétköznapi beszélgetéseinkbe. Valóban tudatosabbak lettünk ezen a téren, vagy csak többet beszélünk róla?
Ez összetett kérdés. Változott a világ, sokkal több inger ér minket, az emberek pedig elkezdtek alkalmazkodni hozzá, ezért valóban tudatosabbak lettünk. Ma sokkal könnyebben jutunk hozzá információkhoz, de nagyon fontos lenne, hogy kritikusan kezeljük a forrásokat. Nézzük meg, hogy aki például egy videóban vagy a közösségi médiában szakértőként nyilatkozik, valóban rendelkezik-e megfelelő végzettséggel, szakértelemmel és tapasztalattal. Ez a fajta forráskritika szerintem felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt nagyon fontos lenne. A kamaszok és a Z generáció tagjai közül is sokan hajlamosak készpénznek venni mindent, amit a közösségi médiában látnak. Ebben a szülők példamutatásának is nagy szerepe van.
Közben kutatások is azt mutatják, hogy romlik az emberek, köztük a gyerekek mentális állapota. Sokkal gyorsabb lett az életritmusunk, az emberi agy és a lélek pedig nincs arra kitalálva, hogy ennyi ingert ilyen rövid idő alatt feldolgozzon. Néha időt kellene hagynunk arra, hogy a lelkünk utolérje mindazt, ami történik velünk.
A Mindwell Pszichológiai Központ vezetőjeként egyszerre látod a pszichológia szakmai oldalát és egy vállalkozás működését. Miben változtatta meg a vezetésről alkotott gondolkodásod az, hogy közelebbről kezdtél foglalkozni a pszichológiával?
Inkább megfordítanám: azért kerültem közelebb a pszichológiához, mert vezetőként azt láttam, hogy ha a vezető jól van, akkor a csapata is jól van. Ahogyan ha az anya jól van, akkor a család is jobban tud működni. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy ne csak a fizikai, hanem a mentális jóllétünkkel is foglalkozzunk.
Persze ezt sem kell túlzásba vinni. Meg kell engednünk magunknak, hogy vannak napok, amikor nincs annyi energiánk, nincs jókedvünk, vagy egyszerűen nem mi vagyunk a legpozitívabb emberek. De ha alapvetően jól vagyunk és harmóniában van az életünk, az a körülöttünk lévőkre is hat.
Azért alapítottam Mindwellt, mert azt láttam, hogy vezetőknek, szülőknek, felnőtteknek sokkal többet kellene a mentális jólétükkel foglalkozniuk. Nem kizárólag a pszichológiában látom ennek az útját. Van, aki a vallásban találja meg, más az ezotériában vagy valami egészen másban. A lényeg az, hogy találjuk meg a saját utunkat, és foglalkozzunk a jóllétünkkel.
Ma rengeteg szerepben próbálunk egyszerre helytállni. Hogyan lehet elengedni azt az érzést, hogy mindenhol tökéletesen kell teljesítenünk?
Szerintem ez a nőkre és a férfiakra is nagy nyomást helyez. Nőként egyszerre próbálunk helytállni vezetőként, feleségként, anyaként gyerekként, barátként – rengeteg szerepünk van. De közben a férfiak szerepei és a velük szembeni elvárások is sokat változtak.
Óriási teher tud lenni, hogy mindenben mindig tökéletesek akarunk lenni. Pedig ezt a tökéletességet át kellene formálnunk magunkban. Nem kell mindenhol száz százalékot teljesíteni, sokszor a nyolcvan százalék is elég. Az önszeretet szerintem részben éppen erről szól: bizonyos területeken egy kicsit lejjebb engedjük az elvárásainkat, és elfogadjuk, hogy így is jó.
Családanyaként például nem önzőség, ha nem kizárólag a gyerekeiden van a fókusz, és időt szeretnél fordítani magadra. Vezetőként pedig azt kell elfogadni, hogy te sem vagy tökéletes, még akkor sem, ha esetleg ezt várják tőled.
Egy vezető is hibázik. Le kell vetkőznünk azt a kultuszt, hogy minden szerepünkben tökéletesnek kell lennünk. Ráadásul szerintem ettől válunk emberivé. Ehhez tudnak kapcsolódni a kollégáink és a családtagjaink is. Ha valamit elrontunk, tudunk bocsánatot kérni, ami nagyon felszabadító tud lenni.
A vezetői szerep gyakran együtt jár azzal, hogy mások számítanak ránk. Hogyan lehet úgy felelősséget vállalni másokért, hogy közben ne vállaljuk magunkra mindenki problémáját?
A pszichológiai biztonság egy csapatban részben arról is szól, hogy vezetőként felhatalmazást adsz másoknak. Megmutatod nekik, hogy ők is képesek megcsinálni dolgokat, és bízol bennük. Ennek a munkavállaló számára is nagy jelentősége van, mert azt érzi, hogy megbíznak benne, értékes a munkája. Közben vezetőként sem neked kell mindenért egyedül felelned.
Persze fontos megtalálni az egyensúlyt: legyenek olyan helyzetek és döntési pontok, amikor a kollégák tudják, hogy odajöhetnek hozzád, kérdezhetnek, jelezhetik, ha elbizonytalanodtak. Vezetőként egyfajta támaszt is kell tudnod jelenteni számukra.
Mi az a vezetői gesztus vagy működésmód, amely a legtöbbet változtathat egy csapat légkörén?
Ha vezetőként meg mered mutatni, hogy te is sebezhető vagy. Szerintem ezt manapság is nagyon kevés vezető vállalja fel. El lehet mondani, hogy most én is fáradt vagyok, beteg vagyok, vagy éppen nehéz időszakom van otthon, ezért ezen a héten talán nem én leszek a legtürelmesebb vagy a legkedvesebb. Ez nem azt jelenti, hogy mindig ilyen vagy, csak azt, hogy neked is vannak nehezebb periódusaid.
Ugyanez igaz arra is, amikor hibázunk. Szerintem nagyon emberi, ha a többiek látják, hogy neked is vannak nehézségeid vannak, és ettől sokkal megértőbben tudnak feléd fordulni. Ha te megmutatod a sebezhetőségedet, ők is bátrabban mondják el, hogy mit éreznek vagy gondolnak. Egy közösségben, ha valaki sebezhetővé válik, a többiek ösztönösen segítőkészebben fordulnak felé, ami sokkal mélyebb kapcsolódást tud létrehozni.
Miért olyan nehéz vezetőként megengedni magunknak a hibázást?
Szerintem ennek kulturális gyökerei is vannak. Magyarországon sokan úgy nőttünk fel, hogy a hibázáshoz alapvetően negatív érzéseket társítottunk. Már az iskolában is sokszor nem azt emelik ki, amit jól csináltál, hanem a hibákat keresik. Ha valamit nem tudsz, akár meg is szégyeníthetnek miatta. Így ösztönösen belénk épül, hogy hibázni rossz, pedig a hibákból lehet tanulni. A mindennapi munkában is akkor tudsz fejlődni, ha egy hibánál megnézed, az okát, kielemzed az okokat, levonod a tanulságokat, és legközelebb már máshogyan csinálod.
A pszichológiai biztonság szervezeti kulturájában ezt a tudást meg is osztják egymással: elmondják, hogy „figyeljetek, én itt ezt a hibát elkövettem, rájöttem, miért történt, mit tanultam belőle, ti már ne kövessétek el”. Ha a hibázásra tanulási pontként tekintünk, az egészen más, mint amikor szégyenként éljük meg.
A legkisebb gyerekemnél tavaly láttam erre egy nagyon jó példát. Elsős volt, és amikor visszakapott egydolgozatot, tele volt piros karikákkal. Az első reakcióm az volt, hogy hú, mennyi hibája van. Aztán kiderült, hogy a tanító nem a hibákat karikázta be, hanem azt, amit szépen csinált. Mennyire más szemlélet!
A Mindwell sokat foglalkozik a különböző generációk mentális jóllétével. Miben más ma egy fiatal felnőtt mentális terhelése, mint a korábbi generációké?
Nem vagyok generációkutató, de azt látjuk, hogy sokkal többen küzdenek mentális problémákkal. Ez részben abból is adódhat, hogy régen nem volt ekkora fókusz ezen, ugyanakkor az emberi agy tényleg nincs felkészülve arra a rengeteg ingerre, ami ma ér bennünket.
A közösségi média miatt folyamatosan összehasonlíthatjuk magunkat másokkal. A Z generációnál például gyakori probléma, hogy azt látják, a másiknak már ilyen munkája van, olyan egyetemre jár, sikeres, lakást rendez be, miközben ő még albérletben él, vagy az egyetemet sem fejezte be. Régen egyszerűen nem volt lehetőségünk arra, hogy akár több ezer emberrel hasonlítsuk össze magunkat egyetlen nap alatt.
Ehhez jönnek a jövővel kapcsolatos szorongások: a klímaszorongás, a gazdasági helyzet, hogy lesz-e saját lakásuk, hogyan tudnak majd családot alapítani. Közben egyre több minden tolódik az online térbe, és kevesebb az offline találkozási pont. Pedig egy személyes találkozás során ki tudod beszélni magadból a dolgokat, fel tudsz töltődni. Az emberek egyre jobban elszigetelődnek és elmagányosodnak, és a rengeteg problémát egyedül, egy szobában ülve nagyon nehéz jól kezelni.
A Mindwell kártyajátékai különböző élethelyzetekhez kínálnak kérdéseket és gyakorlatokat. Honnan jött az ötlet, hogy a pszichológiai tudást ilyen hétköznapi, játékos formában is közelebb vigyétek az emberekhez?
Azt gondolom, szakmailag így szélesebb réteget tudunk támogatni. A szülőknek például sokszor problémát jelent, hogyan beszélgessenek a kamaszokkal. Ez egy nehéz életkor, hiszen a kamasz teljesen természetes módon próbál leválni a szüleiről, bezárkózik, inkább a barátaival van, közben viszont fontos lenne fenntartani a kapcsolatot.
Mivel nálunk különböző korosztállyal foglalkozó pszichológusok dolgoznak, pontosan látják, milyen témák foglalkoztatják az egyes korosztályokat. Van kártyánk kamaszoknak, kisiskolásoknak, a Z generációnak, pároknak és szülőknek is. A kamaszoknál például előkerül az önbizalom, a testkép, a Z generációnál az összehasonlítás, a családi minták, a sikerhez való viszony, a pályaválasztás vagy a jövőkép.
Nem akartunk olyan kártyát készíteni, amely mindenkinek szól, mert ami mindenkinek szól, az valójában már senkinek sem szól igazán. Fontosnak tartottuk, hogy speciálisan az adott élethelyzetre és korosztályra szabjuk a kérdéseket. A kártyák lényege végső soron az, hogy beszélgessünk – akár a dugóban ülve, étteremben telefonzás helyett vagy nyaraláskor.
A Mindwellnél azok számára is igyekeztek elérhetővé tenni a pszichológiai támogatást, akik anyagilag nem feltétlenül engedhetnék meg maguknak. Hogyan működik nálatok a pro bono segítségnyújtás?
Ez az első pillanattól kezdve szívügyem volt, és az első naptól kezdve végzünk pro bono munkát. Szerintem nem akkor kell egy vállalkozásnak elkezdenie ezzel foglalkozni, amikor már nagyon sikeres és rengeteg bevételt termel. A társadalmi felelősségvállalást már az első naptól be lehet építeni egy vállalkozás működésébe, ha tudatosan gondolkodunk róla.
A mentális egészség támogatását olyanoknak is lehetővé tesszük, akik ezt egyébként nem engedhetnék meg maguknak. Alapítványokkal dolgozunk együtt, többek között a Világszép Alapítvánnyal, az Egyszülős Központtal és a Romaster Alapítvánnyal. Rajtuk keresztül olyan gyerekekkel, fiatal felnőttekkel és felnőttekkel találkozunk, akiknek nagy szükségük van támogatásra, de maguktól nem feltétlenül férnének hozzá. Lehet szó egyéni terápiáról, csoportos foglalkozásról, de akár az őket segítő szakembereknek tartott speciális workshopokról is. Segítünk roma fiataloknak, nevelőotthonban élő fiataloknak vagy egyszülős családok gyerekeinek.
Időnként például pedagógusoknak is tartunk ingyenes online előadásokat olyan témákról, mint a bullying vagy a szülőkkel való kommunikáció. Az online forma ráadásul lehetővé teszi, hogy vidékről is bekapcsolódjanak.
Van olyan tapasztalat a pro bono programból, ami különösen megmaradt benned?
A nyári csoportjainkban például együtt vettek részt olyan gyerekek, akiknek a családja ki tudta fizetni a programot, és olyanok, akik pro bono kerültek be. Nem tettünk közöttük különbséget. Ez mindkét oldal számára nagyon érdekes tapasztalat. A gyerekek megtapasztalják, hogy társadalmi helyzettől függetlenül ugyanazokon a dolgokon tudnak szorongani, ugyanazokat találják cikinek, hasonló gondolataik és vágyaik vannak. Megszülethet bennük az a felismerés, hogy „nem vagyok egyedül ezzel”.
Létrehoztátok a Mindwell MentalCare Awardsot is. Mi volt a célod ezzel a díjjal?
Azért hoztam létre, mert azt látom, hogy a pszichológia most nagyon felkapott téma, és vannak olyan pszichológusok, akik sokat szerepelnek, reflektorfényben vannak. Közben viszont rengeteg olyan szakember dolgozik kis falvakban, kistelepüléseken, állami vagy közigazgatási területen, akiknek a munkájára egyáltalán nem irányul reflektorfény. A díjjal azt szeretnénk megmutatni, hogy az ó mindennapi munkájuk mennyit ad hozzá a társadalmunkhoz, és rájuk irányítani a reflektorfényt.
Sokszor éppen ők tesznek elképesztően sokat a mentális egészségért a szürke hétköznapokban. Volt például olyan jelöltünk, aki tizenöt éve mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkozik. Ezek a szakemberek sokszor töredék fizetésért, nem magánpraxisban, hanem az állami vagy szociális szférában végzik nap mint nap a munkájukat. Tavaly például egy hajléktalanszállón élő ember jelölt egy mentálhigiénés szakembert, aki tíz éven keresztül segítette őt. Végül sikerült kikerülnie a rendszerből, és másokkal együtt lakásba költöznie. Ebben tíz év munkája volt. Szerintem az ilyen történetekről beszélnünk kell, mert ezek az emberek sokszor láthatatlanul végeznek elképesztően fontos munkát.
Ha egy dolgot taníthatnál meg a fiataloknak arról, hogyan érdemes bánniuk önmagukkal ebben a gyorsan változó világban, mi lenne az?
Azt, hogy figyeljenek magukra, és kapcsolódjanak másokhoz. Legyenek valódi kapcsolataik, mert egy családi vagy baráti kapcsolati háló mindig fel tud emelni, ki tud húzni a nehéz helyzetekből. A szülőknek pedig azt üzenném, hogy figyeljenek a gyerekeikre, mert erre vágynak, és ezt nem lehet pénzzel, tárgyakkal, de még jó utazásokkal sem pótolni.
És valójában nemcsak a gyerekek vágynak a figyelemre. A munkahelyen is azt szeretnénk, hogy figyeljenek ránk és elismerjenek bennünket. Mindenki vágyik a valódi figyelemre és a kapcsolódásra, ezt kellene megadnunk egymásnak.
Fotó: Mindwell Pszichológiai Központ
A fenti cikk támogatott tartalom.
