A válás 21. századi valósága: mítoszok helyett szakmai támogatás – hasznos tanácsok dr. Tarr Krisztina családjogásztól

A válás életünk egyik legmegrázóbb, legbizonytalanabb időszaka lehet. Mégis, sokan még ebben a krízishelyzetben is halogatják, hogy ügyvédhez forduljanak – inkább találgatnak, szoronganak, internetes fórumokat böngésznek, vagy a mesterséges intelligenciát kérdezgetik. Dr. Tarr Krisztina családjogásszal arról beszélgettünk, miért olyan nehéz megtenni az első lépést, és hogyan tud segíteni egy szakember abban, hogy a káoszból rendezett, kiszámítható folyamat legyen. Szerző Juhász Marianna

Az internet és a félelem rossz tanácsadó

Dr. Tarr Krisztina szerint két jellemző oka van annak, amiért a válást fontolgatók halogatják ügyvéd segítségét kérni. Az egyik, hogy azt gondolják, ha a Google-t vagy az AI-t kérdezik, akkor releváns információhoz jutnak, és beletörődnek az internetes „tudás” félrevezető biztonságába. Azonban a jogszabályok folyamatosan változnak, az online felületeken található információk pedig gyakran elavultak vagy pontatlanok. A mesterséges intelligencia általános válaszai pedig nem helyettesítik az eseti jogi tanácsot, különösen egy olyan érzékeny területen, mint a családjog, hiszen minden ügy egyedi, az internet pedig nem az egyedi élethelyzetre ad választ.
A másik ok, ami miatt sokan elodázzák, hogy ügyvédhez forduljanak, nem más, mint a félelem – különösen bántalmazó kapcsolatokban. A válások jelentős részénél jelen van valamilyen pszichés vagy verbális bántalmazás, amelyben az egyik fél megfélemlítve él. Így nem mer információt kérni, mert attól tart, hogy:
• elveszíti a gyermekét,
• „rossz színben tüntetik fel”,
• vagy a másik fél fenyegetései valósak.

Remind magazin

Ezek a félelmek – ahogy dr. Tarr Krisztina hangsúlyozza – legtöbbször nem valósak, csupán a bizonytalanságból és a megfélemlítésből fakadnak.
„Egy ügyvéddel való konzultáció még semmire nem kötelez, azonban rengeteg szorongást old. Az ügyfelek 99 százaléka általában megkönnyebbülve köszön el tőlem, hiszen pontos válaszokat kap a kérdéseire; és jellemzően annak az ellenkezőjét, amitől éppen félt. Ha pedig az ügyfél félelmeinek egy része visszaigazolható, akkor segítek neki tisztán látni abban, hogy a félelme alapjául szolgáló helyzet hogyan kezelhető, hogyan oldható meg.” – teszi hozzá a szakember.

Mítoszok a gyermekelhelyezés körül

A férfiak gyakori félelme, hogy válás esetén hátrányba kerülnek a gyermeknevelést illetően, vagy, ha a különélést választják, nem is láthatják a gyermeküket. A családjogász szerint ez a szemlélet már idejétmúlt.
„A bíróságok ma már nem csak az édesanyákat részesítik előnyben. Az európai irányelvek egyre inkább a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás felé terelik a magyar gyakorlatot. Így, ha egy édesapa jelen akar lenni a gyermeke életében, akkor – ha csak a bizonyítási eljárás eredménye nem ezzel ellentétes – jelen is lesz.” – mondja dr. Tarr Krisztina hozzátéve: a kéthetente egy hétvége mint „apás idő” már nem bírósági gyakorlat. A láthatás mértéke elsősorban a szülő kérésétől és a gyermek érdekétől függ.

Remind magazin

„Asszonytartás”: valós fenyegetés vagy sem?

A válást fontolgatókat sok esetben visszatartja a konkrét döntés meghozatalától az a tévhit, hogy ha kenyértörésre kerül a sor, akkor házastársi tartást, közismertebb nevén „asszonytartást” kell majd fizetnie. Dr. Tarr Krisztina szerint ez is tipikus eszköz arra, hogy valakit megijesszenek és visszatartsanak attól, hogy lépjen. A családjogász azonban tisztázza: a házastársi tartás nem nemhez kötött, és csak nagyon szűk körben alkalmazható.
Az kérhet házastársi tartást, aki önhibáján kívül rászorul, például egy pici babával otthon lévő anya, vagy tartósan beteg, keresőképtelen fél.
Ezzel szemben egy önellátó, dolgozó fél esetében szinte kizárt, hogy a bíróság tartást állapítson meg.

Így segít az ügyvéd: stratégiaépítés és nyugalom a krízisben

A „stratégia” kifejezés sokakban azt az érzést keltheti, hogy a válás egy harc. De dr. Tarr Krisztina szerint ez valójában az ügyfél helyzetének legjobb megoldási tervét jelenti, melynek része a személyes helyzet teljes feltérképezése, a célok tisztázása, a reális jogi lehetőségek és kockázatok átbeszélése, valamint egy olyan útvonal kijelölése, amely jogilag és érzelmileg is vállalható.
„Hiába jó a jogi tanács, ha az ügyfél lelkileg nem bírja cipelni az üggyel járó terhet. Az általam képviselt tudatos válás módszerének lényege, hogy olyan stratégiát építsünk, ami a válófélben lévő erejéhez, lehetőségeihez igazodik.” – hangsúlyozza a szakember, aki kiemeli: miután a válás krízishelyzet, ezért jó esetben az ügyvéd mentális támaszként is jelen van, ha megvan ehhez a készsége és az empátiája. A jogi tudás mellett ez óriási segítség lehet hiszen csökken a szorongás, átláthatóvá válik a folyamat az ügyfél számára, aki nem érzi magát egyedül, ez pedig hosszú távon a tárgyalások és az ügy kimenetelére is pozitívan hat.

Fotó: freepik.com

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

valas

A válás mindig krízis, de nem kell, hogy tragédia legyen

REMIND EXPERT

dr_Tarr_Krisztina

Dr. Tarr Krisztina

Dr. Tarr Krisztina családjogi ügyvédként egyedi módon és tudatosan alakítja az ügyféllel való közös munkát, melynek a jogi ismereteken túl fontos részét képezik a pszichológiai tapasztalatok és tudás alkalmazása. Ügyvitele coaching szemléletű, ami azt jelenti, hogy az ügy megoldása mellett fontosnak tartja, hogy az ügyfél tudatosan felismerje, miben gyökerezik a kialakult élethelyzete, és ebből kifolyólag az ügyvitele során kognitív módon bekövetkező személyiség fejlődés hozzájáruljon az eredményes munkához. Meggyőződése, hogy minden krízis tanít, és, hogy megoldás minden esetben lehetséges. Ez a szemlélet az ügyvédi irodájához forduló ügyfelek számára nagy biztonságot ad a válásukkal összefüggésben felmerülő minden kérdés tekintetében.
home

Elindult az Remind Expert program, böngéssz témakörök/szakértők szerint

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?