Nem kell mindig jól lenni
Ungár Anikó számára a jóllét nem azt jelenti, hogy minden pillanatban minden rendben van. Sokkal inkább egyfajta hozzáállást az élethez. Azt, hogy a nehéz helyzetekben sem ragadunk bele a panaszkodásba, hanem megpróbáljuk megkeresni azt, ami továbbvihet. Ebben nagy szerepe volt az édesanyjának is, aki nehéz körülmények között is arra tanította: mindig lehet találni valamit, amibe kapaszkodhatunk.
„Először magunkat kell megismerni” – vallja Anikó. Szerinte ugyanis ebből következik minden más: hogy milyen embereket engedünk közel magunkhoz, milyen kapcsolatokat választunk, és milyen életet építünk magunknak.
Volt idő, amikor nem a saját életét élte
Az önmagunkhoz való hűség fontosságát saját történetén keresztül is megtapasztalta. Egy szerelem miatt egy időre feladta azt, ami addig az élete fontos része volt: a bűvészetet és a színpadot. Nem bánja ezt az időszakot, sőt, ma már úgy tekint rá, mint az élete egyik fontos tapasztalatára. Egy ponton azonban rá kellett jönnie, hogy más életét éli. A felismerés pedig egyben visszavezetett hozzá is: ahhoz, amit valóban szeretett volna.
A veszteség után az anyaság adott új erőt
Férje halála fiatalon, kisgyermekes anyaként érte. A tragédia után nem volt ideje hosszasan keresni a válaszokat: ott volt előtte a fia, akinek biztonságot kellett adnia. Az anyaság közben olyan erőket is felszínre hozott benne, amelyekről korábban talán maga sem tudta, hogy megvannak benne. A nehéz időszakban is az vezette, hogy a gyereke érezze: van helye a világban, és számít, amit csinál.
Hatvan felett sem kezdett el hátradőlni
Ungár Anikó történetének egyik visszatérő motívuma, hogy soha nem tekintette lezártnak azt, amit már elért. Új dolgokat tanult, franciául kezdett tanulni, festett, rádiózott, kutyát fogadott örökbe, és hatvanéves kora körül a színpadi műsorát is teljesen új irányba vitte. A hagyományos bűvészet után a mentalizmus felé fordult, vagyis ismét tanulni kezdett valamit, amiben korábban nem volt otthon. Talán éppen ez az egyik legfontosabb üzenete: az újrakezdésnek nincs lejárati ideje.
A saját életünkhöz mindig vissza lehet térni
A beszélgetésben többször visszatér ahhoz, hogy az életünket végső soron a döntéseink alakítják. Nemcsak azok, amelyeket meghozunk, hanem azok is, amelyeket nem. Fiatalon például nemet mondott egy nagy Las Vegas-i lehetőségre, mert már akkor azt kezdte mérlegelni, hogyan szeretne élni néhány év múlva. A döntés később egy egészen más élet felé vitte: negyvenévesen megszületett a fia.
Anikó ma sem a megszokásban keresi a biztonságot. Inkább a kíváncsiságban, a változás elfogadásában és abban, hogy időről időre meg merjük kérdezni magunktól: ez még tényleg az én életem? Mert szerinte jól lenni nem azt jelenti, hogy mindig ugyanott maradunk, hanem azt, hogy képesek vagyunk továbbmenni, és közben önmagunk maradni.
