Találd meg a benned rejlő zsenit álmaid segítségével

Álmaid nem csupán tudatalatti kalandok – valójában a legkreatívabb ötletek és inspirációk forrásai lehetnek. Fedezd fel, hogyan válhatnak mindennapjaid és a munkahelyi kihívásaid megoldásának kulcsává. Fejes Réka írása.

Egy éjszaka, miközben Mary Shelley gondolatai az álom és az ébrenlét határán cikáztak, képzeletében egy torz lény alakja rajzolódott ki, egy szörnyetegé, amelyet nem Isten, hanem ember alkotott. Paul McCartney egy nap elhunyt édesanyjáról álmodott, aki fiára emelte tekintetét, és csak annyit mondott: „It will be all right, just let it be!”. A Nobel-díjas dán fizikus, Niels Bohr álmában az elektronok pontosan úgy keringtek az atommag körül, mint a bolygók a Nap körül.

A Frankenstein című regényen, a Beatles Let It Be című slágerén vagy éppen az atomszerkezet modelljén túl számos találmányt, tudományos felfedezést és műalkotást köszönhetünk az álmoknak – pontosabban azok ihlető erejének. Azonban nem kell zseninek születnünk ahhoz, hogy a kreatív megoldások forrásaként fordulhassunk álmainkhoz.

Bárki lehet kreatív

A kreatív gondolkodás a legjobb barátunk lehet, amikor egy készülő regény szövevényes cselekményét dolgozzuk ki, saját készítésű ajándékot gyártunk szeretteinknek vagy óvodás gyerkőcünk low budget farsangi jelmezét alkotjuk meg vécépapír-gurigákból, de érdemes rá támaszkodnunk olyankor is, ha a munkahelyi kihívásokkal igyekszünk megbirkózni vagy magánéletünk különböző területeit próbáljuk kiegyensúlyozni.

Tévedés azt hinni, hogy a kreativitás kizárólag a művészek kiváltsága, ahogyan azt is, hogy egy velünk született tehetség, amit vagy dobott nekünk a gép, vagy sem. 

A kreatív gondolkodás mindannyiunk kezében hasznos eszköz lehet, és mindannyian fejleszthetjük. 

Hiszen, ahogyan az amerikai agysebész és idegtudós, dr. Rahul Jandial fogalmaz Miért álmodunk? című könyvében, „a kreatív gondolkodás a problémák újfajta módon való megközelítését jelenti, egy új nézőpontot, korábban nem látott kapcsolatok megtalálását, illetve olyan megoldások alkalmazását, amelyek addig elkerülték a figyelmünket.”

De vajon mi köze a kreativitásnak az álmainkhoz?

A kreativitás birodalma

Nappal, amikor ébren vagyunk, az agy különböző hálózatai, közöttük a végrehajtó és a képzeleti hálózat attól függően váltogatják aktivitásukat, hogy éppen milyen feladatra koncentrálunk. A végrehajtó hálózat többek között olyankor aktív, amikor koncentrált figyelmet igénylő, célorientált tevékenységeket végzünk: például amikor felkészülünk egy vizsgára, bevásárló listát írunk vagy amikor autót vezetünk. A képzeleti hálózat pedig olyankor veszi át a stafétát, ha a nyári vakációról ábrándozunk, elképzeljük az általunk olvasott könyv karaktereit és helyszíneit, új receptet próbálunk ki vagy megtervezzük kertünk tavaszi ágyásait – vagyis amikor kreatív gondolatainkat engedjük szabadjára.

Álmunkban ez utóbbi, a képzeleti hálózat veszi át az irányítást.

„A képzeleti hálózat támogatja az álmodás szuper képességét, azonosítja és kiértékeli a gyengébb asszociációkat az emlékeinkben, és új, meglepő, gyakran illogikus módon köti össze a pontokat” – írja Jandial. Az álmunkban felbukkanó asszociációk és ráeszmélések olyan új nézőpontokat és megoldási lehetőségeket vethetnek fel, amelyekre napközben nem is gondoltunk, mivel az agyunk logikus része ezt nem tette lehetővé.

Na persze ne arra számítsunk, hogy felvillan előttünk egy matematikai egyenlet megoldása vagy egy álombéli alak egyértelműen közli velünk, hogy mit tegyünk egy bizonyos élethelyzetben (van rá példa, de nem ez a jellemző). Mivel az álmok erősen vizuálisak, ezért ha választ adnak, akkor azt többnyire képek formájában teszik. Azonban érdemes mellőznünk az álomszótárak használatát is, hiszen egyénfüggő, hogy kinek milyen szimbólumrendszerrel dolgoznak az álmai. 

Mondhatjuk, hogy Mary Shelley-nek, Paul McCartney-nak és Niels Bohrnak szerencséjük volt, amiért álmaik örvénye éppen abba az irányba sodorta őket, amely nagyszerű dolgok megalkotását inspirálta. Azonban mi magunk is tehetünk azért, hogy kiaknázhassuk az álmainkban rejlő lehetőségeket.

No de hogyan aknázzuk ki az álmainkban rejlő lehetőségeket?

Bár álmaink fürkészése okkult elfoglaltságnak tűnhet, az elmúlt évtizedekben kutatók hosszú sora foglalkozott azzal, hogy milyen hatással vannak ránk az álmaink, ezzel együtt pedig különböző módszereket fejlesztettek ki arra, hogy valamelyest megszelídíthessük és saját javunkra fordíthassuk őket.

Emlékezz vissza

Ha szeretnénk kamatoztatni az álmainkban rejlő lehetőséget, mindenekelőtt nem árt, ha emlékszünk is rájuk. Nem véletlen, hogy ha reggelente ugyan el is tudjuk csípni álmunk néhány morzsáját, nagy része – vagy akár az egésze – teljesen elillan, mire kicsoszogunk a fürdőszobába. Agyunk ugyanis gondoskodik róla, hogy felébredve autobiografikus memóriánkba – amely életünk megtörtént eseményeit tárolja – véletlenül se keveredjenek oda szürreális álmaink.

Janidal azt javasolja, hogy lefekvés előtt nyilvánítsuk ki abbéli szándékunkat, hogy emlékezni szeretnénk álmainkra. Mondjuk ki ezt a kívánságot hangosan vagy írjuk le egy papírra. (Kutatások igazolják, hogy az önszuggesztió növeli az esélyét annak, hogy később emlékezzünk álmainkra.) Reggel aztán, amikor felébredünk, ne nyúljunk azonnal a telefonunk után. Maradjunk mozdulatlanok, idézzük fel azt, amire az álmunkból emlékszünk, majd jegyezzük fel. Minél többet foglalkozunk ezzel a gyakorlattal, annál több részletet tudunk majd feleleveníteni.

Remind magazin

Szuggeráld

Ahogyan képes vagyunk arra programozni az agyunkat, hogy reggel emlékezzünk az álmainkra, akár befolyásolhatjuk is azokat az önszuggesztió segítségével. Lefekvés előtt gondoljuk át a problémát, amivel foglalkozni szeretnénk, majd képzeljük el, hogy éjszakai beúszik a téma az álmunkba. Választ nemcsak éjszaka kaphatunk. Előfordulhat, hogy bár nem emlékszünk az álmunkra,  hirtelen ráeszmélésre fog ösztönözni bennünket a napunk folyamán.

Szundíts rá egyet

Nem véletlenül szokás aludni rá egyet, mielőtt meghozunk egy nagyobb horderejű döntést. 

Kutatók bizonyították, hogy akár már egy délutáni szunyókálás is a segítségünkre lehet a kreatív problémamegoldásban.

Ugyanis ha kreatív gondolkodás segítségével szeretnénk megugrani egy kihívást, érdemes beiktatnunk a kérdésfelvetés után egy inkubációs periódust, azaz egy hosszabb-rövidebb szünetet, amíg félretesszük a feladatot. Ezalatt, bár nem feledkezünk meg róla, nem is törekszünk rá aktívan, hogy megoldjuk azt. Egy délutáni szundi pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy kitöltsük ezt az időszakot, hiszen egy harminc-hatvan perces szunyókálás képes helyreállítani az ismétlődő feladatokban megfáradt agyat, a hosszabb, hatvan-kilencven perces alvás – amely magában foglalja a REM-fázist is – egyszerre fokozza a teljesítményünket és javítja a tanulási képességünket.

Érd tetten az álmodat

Állítólag a híres spanyol festőművész, Salvador Dalí sem volt rest az álmokhoz fordulni inspirációért. Ő azonban nem várta meg az éjszakát. Ha hozzá szeretett volna férni elméjének legkreatívabb bugyraihoz, leült egy székbe kezében egy kulccsal, és várt, amíg el nem szundított. Akkor aztán a kulcs hangos csörömpöléssel leesett az alá helyezett tányérra, Dalí pedig magához tért, és tetten érte az álom és az ébrenlét határán testet öltött gondolatait.

„Amikor éppen elalszol, egyfajta átmeneti állapotba kerülsz. Ilyenkor félig még tudatunknál vagyunk, de már az álomszerű, szabadon lebegő gondolatok is jelentkeznek. Ebben az állapotban nyitottak vagyunk a kreatív gondolkodásra” – írja Janidal.

Fordítsd termőre az álmaidat

Egy ihletett pillanat, egy aha-élmény vagy egy felismerés persze csak fél siker. Ahhoz, hogy igazán nagyszerű dolgokat alkossunk a kreatív gondolkodás és álmaink erejének segítségével, termőre kell fordítanunk az inspirációt. A siker elengedhetetlen összetevője a mögé tett munka, de ahhoz, hogy Mary Schelley, Paul McCartney, Niels Bohr vagy Salvador Dalí nyomdokaiba lépjünk, vagy egyszerűen csak megkönnyítsük hétköznapjainkat és megtanuljunk kreatívan megbirkózni a mindennapok kihívásaival, az erőforrás ott van mindannyiunk kezében.

Fotó: Ron Lach / Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Nehezen indul a reggel? 5 tipp, hogy télen is lendületesen kezdődjön a nap

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

Hol kezdődik a valódi szabadság? – a Tudatos döntések vendége Szűcs Péter

Szűcs Péter számára az utazás többet jelent annál, minthogy minél több szép helyet lásson, vagy esetleg kiszakadjon a megszokott környezetből....

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Nem akart társadalmi érzékenyítő projekteket gyártani, egyszerűen csak a saját traumái feldolgozásaként kezdte el fényképezni azt a világot, amit ismert:...

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Ma, amikor a nyugati divat letisztultságot, monokróm harmóniát és visszafogottságot diktál, érdemes elgondolkodni: vajon mit veszítünk el azzal, hogy leszokunk...

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

Fischl Mónika az évek során megtanulta, sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az élete, ha végre nem másoknak akar mindenáron megfelelni, hanem fontosabb...

EZ IS ÉRDEKELHET

Az éhség tényleg elveszi az eszünket?

Ismerős az a pillanat, amikor egy fontos feladat közepén egyszer csak már csak arra tudsz gondolni, hogy enned kellene? Amikor...

2 könyv arról, hogyan találhatunk vissza ahhoz az élethez, amely valóban a miénk

Van, hogy nem egy nagy tragédia vagy váratlan fordulat miatt érezzük úgy, hogy változtatnunk kell. Nincs látványos összeomlás, csak egyre...

A DJ, amikor „megérkezik”

Metha több mint húsz éve építi a zenei pályáját. A történetében engem leginkább az érintett meg, hogyan tudta közben megőrizni...

Az embernek előbb élnie kell, hogy legyen miből játszania – Krizsó Szilvia podcastjának vendége Hámori Ildikó 

Hámori Ildikó több mint hat évtizede van jelen a színpadon és a filmvásznon, mégsem érzi úgy, hogy az életkorának határt...

Szeptemberi bakancslistánk: programok testnek, léleknek és szellemnek 

A nyár könnyedsége után az új évszak jó alkalom arra, hogy a megszokott rutin mellett helyet adjunk valami újnak. Összegyűjtöttük...
kave_foto_unsplash

Napi 2-3 csésze? A kávé és a mentális jóllét finom egyensúlya

A kávé régóta több, mint egyszerű élénkítő ital. Reggeli rituálé, délutáni szünet, beszélgetések kísérője, és egyre több kutatás szerint akár...

„Most tanulom, milyen örömből dolgozni” – interjú Sivák Zsófiával

Színtelen elegancia, avagy milyen viszonyban vannak a színek és a bátorság

Nem másnak, magunknak kell megfelelnünk – Krizsó Szilvia vendége Fischl Mónika színésznő

„Nem visszatértem, hanem újrakezdtem” – interjú Dobay Eszterrel

Miért érezzük fáradtabban magunkat szabadság után? Így győzd le a nyaralás-másnaposságot!

Vörösfény-terápia: több mint wellness-trend?