Bali 5 csodája, aminek a bakancslistádon a helye

Ősi templomok, buja esőerdők, zafírkék vizű tenger. Bali kifogyhatatlan a lélegzetelállító helyszínekből, és csak arra vár, hogy felfedezzük a csodáit.

Bali Indonézia szigetvilágának legvonzóbb turisztikai célpontja. Zöld hegyekkel szegélyezett, aranyhomokos tengerpartjait, a mítoszok világát idéző templomait és a magas vízeséseket rejtő erdeit látva mindenki számára világossá válik, miért nevezik az Istenek szigetének.

Pura Ulun Danu Bratan

Bali méltán érdemelte ki az Ezer templom szigete elnevezést is. A templomok és szentélyek többsége a dzsungel rejtekében épült, ahol épp olyan szívesen látott vendégek a majmok, mint az arra járó zarándokok. A Pura Ulun Danu Bratan a sziget szívében található vízi templom, ami a 17. század közepén épült, és ahol korábban a Dewi Danunak, vagyis a víz, a folyók és tavak istenének ajánlott ceremóniákat tartottak.

Pura Ulun Danu Bratan

A Mennyország kapuja

A Pura Lempuyang, vagyis a Mennyország kapuja a sziget egyik legöregebb hindu temploma. A Világörökség részeként nyilvántartott műemlékegyüttes a Lampuvang-hegységben bújik meg több mint 1000 méteres magasságban. Ha szeretnénk ellátogatni a templomba, meg kell másznunk az 1700 fokból álló lépcsősort, de a fáradtságos út megéri a csodálatos kilátást, ami az Agung vulkánra nyílik.  

Remind magazin

Tegallalang rizsföldje

A rizs a balinéz gasztronómia egyik fő alapanyaga, termesztése immár több mint kétezer éve zajlik Balin, ezért nem meglepő, hogy a sziget bővelkedik a termesztésére alkalmazott teraszokban. Az egyik leglátogatottabb az UNESCO világörökségi helyszíneit felsorakoztató listáján is megtalálható Tegallalang rizsföldje. Az Ubud központjától nem messze elnyúló termőterületen a völgy két oldalában kialakított teraszokon zajlik a rizstermesztés. A magas pálmafákkal tarkított, folyó szelte szurdokot turistaként is bebarangolhatjuk.

Remind magazin

Ubudi Majomerdő

A Mandaca Suci Wenara Wana, azaz a Majomerdő az Ubudban élő balinéz hosszúfarkú makákók szentélye és otthona. A több mint ezer majmon túl 186 növény- és fafajt találhatunk a 12 és fél hektáros területen, az erdő továbbá három hindu templomot is rejt.

Remind magazin

Lovina Beach

A Lovina Beach a Bali északnyugati részén található partszakasz. Vonzerejét jelenti, hogy ugyan a turisták egyik kedvelt célpontja, mégsem olyan zsúfolt, mint a sziget déli, felkapottabb részei. A környéken többek között strandolhatunk, búvárkodhatunk, kipróbálhatjuk a szabadtüdős merülést vagy akár kora reggeli hajóútra indulhatunk, hogy delfinekkel találkozhassunk.

Remind magazin

Fotók: Canva, Pexels

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

Havas hegycsúcstól a kappadókiai hőlégballonokig – Törökország ezer arca

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

„Az időskor egyik legfájdalmasabb része a láthatatlanná válás” – interjú Fekete Judit íróval

A nyár elején jelent meg Fekete Judit új, hol nevettető, hol torokszorító új regénye, a Dolli – Amikor üt az...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

A hosszú élet nem csupán azt jelenti, hogy több évet élünk, hanem azt is, hogy ezek az évek energikusan, kiegyensúlyozottan...

Lisszabon, második pillantásra

A híres sárga villamos, a Pink Street vagy a Time Out market. Sokaknak leginkább ezt jut az eszébe Lisszabonról, pedig...

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„A változás állandó, én pedig kalandnak élem meg, nem problémának.” Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója ezzel a mondattal talán...

EZ IS ÉRDEKELHET

Nem a siker, hanem az önmagunkhoz való visszatalálás az, ami hosszú távon megtart bennünket – Krizsó Szilvia vendége Török Ádám

Sokáig azt hisszük, hogy az életünknek egyetlen jó forgatókönyve van. Meg kell találni a megfelelő hivatást, a megfelelő társat, a...

Tosca a csillagos ég alatt

A magyar–osztrák határ közelében fekvő Szentmargitbányai Kőfejtő az elmúlt években az európai nyári szabadtéri operajátszás egyik fontos helyszínévé vált. Idén...

„Amin nevetünk, az gyakran arról szól, ami a legjobban fáj” – a The Long Story vendége Kovács András Péter

Sokszor úgy gondolunk a humorra, mint könnyed szórakozásra: néhány jól időzített poénra, felszabadult nevetésre, egy estére, amikor kikapcsolhatjuk a gondolatainkat....

Az esztétikai kezelések örök életre szólnak? Mi történik, ha abbahagyjuk őket?

Az esztétikai orvoslás egyik leggyakoribb kérdése nem az, hogy egy kezelés fájdalmas-e, hanem az, hogy meddig tart az eredménye. Szinte...

A nyár tényleg kiszívja az energiánkat?

Miért érezzük magunkat kimerültnek akkor is, amikor szinte semmit sem csináltunk? Miért leszünk ingerlékenyebbek, lassabbak, szétszórtabbak egy hőhullám idején? És...

Nyári megfázás, nyakmerevség – nem biztos, hogy a klíma okozza

A nyári megfázások és légúti panaszok hátterében sok esetben nem maga a légkondicionáló, hanem annak elhanyagolt karbantartása és helytelen használata...

Megjelent a Remind Longevity különszáma – és most értékes nyereményekkel is gazdagodhatsz

Lisszabon, második pillantásra

Mit keresünk valójában egy fesztiválon? Talán egymást – a Tudatos döntések vendége Oszkó-Jakab Natália

„Az élethez bátorság kell” – Krizsó Szilvia vendége Kánya Kata

A Művészetek Völgye élményeket és maradandó örökséget is ajándékoz Kapolcsnak

A Myrobalan története: amikor a tibeti tudás márkává érik