hirdetés
Március utolsó hetében lehetőségem adódott részt venni egy sajtóúton, amely Törökország kevésbé ismert, ám egyre népszerűbbé váló régióiba kalauzolt el. Bár az országról elsőként a tengerpart, a bazárok színes forgataga és a ragacsos édességek jutnak eszünkbe, én arra vállalkoztam, hogy sílécre pattanok és felfedezem a Erciyes Dağı lejtőit, majd néhány nappal később a világ egyik legismertebb bakancslistás élményét pipálom ki Kappadókiában.
Utazásunk Budapestről indult a Pegasus Airlines járatával, majd Isztambul kisebbik, Sabiha Gökçen repterén való átszállás után, egy két és fél órás várakozással majd egy órás repüléssel érkeztünk meg Kayseri repülőterére. Innen egyenes út vezetett a frissen megnyílt Radisson Blu Mount Erciyes szállodába, amely nemcsak modern és stílusos, de valóban hóhajításnyira fekszik a sípályáktól.
A Erciyes Dağı – egy 3917 méter magas, ősi, mára inaktív vulkán – összesen több mint 60 kilométernyi sípályát kínál a téli sportok szerelmeseinek. Reggel, egy kiadós török reggeli után, kissé szkeptikusan álltunk a felvonó alsó állomásánál: a hó állaga inkább emlékeztetett egy fáradt jégkására, mint csillogó porhavazásra. Tamer, a mindig készséges helyi idegenvezetőnk azonban nem hagyta, hogy csalódjunk: gyorsan intézkedett, és néhány perces autóút után már a hegy túloldalán, egy magasabb, jobb állapotú pályarendszernél találtuk magunkat.
A sífelszerelést helyben béreltük – amit őszintén szólva, ma már másképp csinálnék. Ha teheted, mindenképp hozd magaddal a saját bakancsod és léced; nincs az a kölcsönző, amelyik felér az ismerős komforttal. Bár a helyi eszközpark kínálatából állítólag a legjobbat kaptuk, a pályán érezhető volt az élek és a porhó hiánya.
A síelés maga nemcsak a táj, hanem a kulturális közeg miatt is teljesen más élmény volt, mint amit az Alpokban megszokott téli napok jelentenek. Az osztrák és olasz hütteélet gőzgombócos–bombardinós miliője helyett török slágerek szóltak a hangszórókból, és az éttermek kínálatában fűszeres kebabok és pisztáciás édességek szerepeltek. Nem volt jobb – csak más. És ebben a másban volt valami kifejezetten izgalmas.
A napot a szálloda wellnessrészlegében zártuk, amely – hála a szezon végének – gyakorlatilag csak a miénk volt. Szauna és kültéri panoráma medence a hegyre kiáltással – mintha külön foglaltunk volna időpontot. Ez például az utószezon előnyeként írható le.
Két síeléssel és wellnessezéssel töltött nap után elérkezett az idő, hogy továbbinduljunk. Tamer, a mindig energikus kísérőnkkel és a lokálpatrióta sofőrünkkel másfél órás autóút után Kappadókiába érkeztünk. A látvány már érkezéskor lebilincselően hatott: a táj egyszerre volt kietlen és mesés, mintha a Mars és a holdfelszín összeolvadtak volna.
Szállásunk a Utopia Cave Hotel nevű, lenyűgöző barlangszállás volt. A kőbe vájt szobák, a szűkös, de hangulatos folyosók és a boltíves mennyezetek olyan atmoszférát teremtettek, amelyhez hasonlót eddig csak fantasy filmekben láttam. Itt az eltévedés nem stressz, hanem élmény, és a csend nem nyomasztó, hanem pihentető volt – mondanom sem kell itt sem volt tömeg, a reggeli és a wellness is mintha csak miattunk nyitott volna ki.
Korán kelő típusnak aligha mondanám magam. Madárcsicsergésre ébredni számomra nem a valóság része, hanem költői túlzás. Ezért is néztem nagyot, amikor vacsora közben Tamer jelezte: az időjárási viszonyok megfelelőek, jóváhagyták a másnapi hőlégballonos repülést, így 4:45-kor kelünk. Reggel 4:45-kor…
Bár a hajnali 5 órás buszos indulás alatt még kómásan pislogtam kifelé, a helyszínre érve gyorsan magamhoz tértem. A semmi közepén, a sötétben leparkoló buszból kiszállva egészen elképesztő látvány fogadott minket: mint óriások, százával emelkedtek fel a ballonok a sötétségből. Amint a lángnyelvek lassan elkezdték megtölteni őket forró levegővel, úgy magaslottak fölénk egymás mellett sorakozva, míg végül elnyerték végleges formájukat és indulásra készen álltak.
4:45-kor még komolyan elgondolkodtam azon, vajon megérte-e, de 6:30-ra, a léggömb kosarában állva, a napfelkeltét figyelve több száz másik ballon társaságában, már biztos voltam benne, hogy minden egyes nem aludt perc és minden hajnali ásítás megérte, azt az 50 lélegzetelállító percet amit a levegőben töltöttünk. Ez valóban egy bakancslistás élmény, amit szavakban nehéz visszaadni – de ott, abban a lebegő csöndben, minden pillanat súlyt kapott.
Próbáld ki te is!
A repülések ára 150–250 euró között mozog, attól függően, hogy milyen csomagot választasz. VIP lehetőségek is elérhetők – de mivel sajtóúton voltunk, erről nincs személyes tapasztalatom.
Aki ismer, tudja: nálam egy utazás gasztronómiai élmények nélkül olyan, mint síelés hó nélkül – lehet, de nem érdemes.
Kayseri-ben a SUZ nevű éttermet látogattuk meg, épp a Ramadán idején. Az étlapról teljes mértékben eltűnt az alkohol – nemcsak szimbolikusan, de ténylegesen is –, ezzel is tiszteletben tartva a böjtölő vendégek szokásait. Számomra ez egyszerre volt új és tiszteletet ébresztő tapasztalat.
Kappadókiában két étteremben – a Revithia-ban és a Milloca-ban – vacsoráztunk. Letisztult enteriőr, ízlésesen tálalt fogások, és minden érzékszervre ható élmény. Bár a klasszikus, sarki döner, amit olajos szalvétával lehet csak igazán élvezni, kimaradt, a fine dining műfajban megmutatták a lokális konyhában rejlő minden lehetőséget.
Tamer, a minden részletre figyelő idegenvezetőnk tanácsa következik – azt mondta: három dolgot senki ne hagyjon ki, ha Kappadókiába érkezik. Az első – természetesen – a hőlégballonozás napkeltekor.
A második kötelező élmény egy föld alatti barlangváros meglátogatása. Kappadókia több mint 200 földalatti településrendszert rejt, melyek közül a legismertebbek Kaymakli és Derinkuyu. Ezekben a több szintes, több ezeréves, bazaltkőbe vájt alagutakban egykor teljes közösségek éltek – voltak itt éléskamrák, istállók, kéményrendszerek és templomok is. A járatok annyira szűkek és tekervényesek, hogy egyetlen séta után is könnyen megérthetjük, miért volt ez a tökéletes rejtekhely az évszázadokon át vándorló civilizációknak.
Végül pedig, a Göreme Open Air Museum – azaz a Szabadtéri Sziklatemplom-múzeum. Ez az UNESCO világörökség részét képező komplexum egyik Kappadókia leglenyűgözőbb pontja, ahol a vulkanikus kőzetbe vájt szerzetesi kolostorok, kápolnák és cellák közt sétálva szó szerint az időben utazhatunk vissza. A 10–12. századból származó, ma is lenyűgöző állapotban fennmaradt freskók és faragott belső terek mesélnek azokról az időkről, amikor ez a terület a bizánci kereszténység egyik fontos központja volt.
Ahogy Tamer mondta: „Ha erre a három helyre ellátogatsz, érteni fogod Kappadókiát – nem csak látni.” És ezzel én magam is egyet tudok érteni.
Kiemelt kép: Saban Cifcibasi / Pexels; további fotók: Szente Lulu
Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!
hirdetés
