Binge-worthy – egyévados sorozatok az ünnepekre

Bevallom, a filmek mellett a streaming is nagyon könnyen magával tud húzni. Főleg most, amíg még van verseny a platformok között. Jó lenne továbbra is úgy zárni az évet, hogy streaming-szolgáltatótól függetlenül valóban erős, önálló alkotások születnek. Szente Lulu ajánlója

Folytatás nincs, de az élmény teljes

Miután egyre nehezebb a választás, így az idei streaming-ajánlót egy sajátos válogatás alapján állítottam össze: nem azok a sorozatok kerültek bele, amelyeket már három-négy évada várunk, és ahol egy hosszú hétvége után azon kapod magad, hogy ráfüggtél, miközben még nyolc évad és húsz rész vár rád az új év elején.

Ez a válogatás azoknak szól, akik szeretik és értékelik a minisorozatok valódi funkcióját: egy jó történetet hosszabban, elmélyültebben elmesélni. Akik azt érzik, hogy egy-egy karaktert vagy eseményt szívesen néznének tovább, részletesebben kibontva, mint amit egy film enged. Ebben a formátumban a 6-8 részes, nagyjából 50 perces epizódok tökéletes egyensúlyt teremtenek.

sorozat_unnep

Olyan címeket gyűjtöttem össze, amelyek egy évadra lettek tervezve, nincs folytatásuk, vagy ha lesz is, egyelőre csak az első évad érhető el, így garantáltan nem marad ott az a szorongató érzés, hogy „Úristen, még mennyi van hátra, ezt mikor fogom végignézni jövőre?” Az új év így nem binge-hangoverrel és elvonással indul, hanem lezárt, kerek élményekkel.

Ezek az én személyes kedvenceim, nemcsak az idei kínálatból, hanem az elmúlt évtizedből is válogatva.

Pluribus (2025) – Apple TV+

Indítanék az év egyik legnagyobb meglepetésével: a Pluribus nemcsak az Apple TV+ legnézettebb sorozatai közé került, hanem valódi fordulópont lett a platform történetében. Egy sci-fi-dráma, amely egyszerre zavarba ejtő és magával ragadó, és ami ritka módon reményt adott a kisképernyős innovációnak egy meglehetősen alulmotivált streaming-időszakban.

Vince Gilligan (Breaking Bad, Better Call Saul) új, teljesen eredeti sorozata Rhea Seehorn főszereplésével egy olyan világba visz, ahol a boldogság nem feltétlenül áldás, és ahol a legboldogtalanabb ember válik kulcsfigurává.

Nem véletlen, hogy a Pluribus az Apple TV+ történetének egyik legnézettebb sorozata lett. Vizuálisan lenyűgöző, narratívában kiszámíthatatlan, és ritka példája annak, amikor egy streaming-platform nem biztosra megy, hanem mer kockáztatni.

Platform: Apple TV+
Évad: 1
Részek száma: 9
Egy rész hossza: kb. 50–60 perc
Műfaj: sci-fi dráma, társadalmi allegória
IMDb: 8,3
Rotten Tomatoes: 98%
Személyes értékelésem: 10/10

Disclaimer (2024) – Apple TV+

Alfonso Cuarón rendezésében, Cate Blanchett főszereplésével készült pszichológiai minisorozat, amely végig a néző érzékelésével játszik. A történet egy elismert dokumentumfilmes újságírót követ, akinek karrierje mások titkainak feltárására épült – egészen addig, amíg egy múltbéli történet saját narratíváját kezdi ki.

Remind magazin

Sűrű, nyugtalanító, intellektuálisan provokatív sorozat, amely a végére teljesen új megvilágításba helyez mindent. Kifejezetten „messing with your brain” élmény.

Platform: Apple TV+
Formátum: Limited series
Részek száma: 7
Egy rész hossza: 50–60 perc
IMDb: 7,5
Rotten Tomatoes: 76%
Személyes értékelésem: 10/10

The Beast in Me (2025) – Netflix

Ha van sorozat, amelyik egyértelműen túlnő a megszokott krimi-thriller sémákon, akkor a The Beast in Me pontosan ilyen. Claire Danes és Matthew Rhys végig idegőrlően feszült közös játékot hoznak. Claire Danes alakítása nekem abszolút felkeltette a figyelmem.

A történet középpontjában Aggie Wiggs áll, egy újságíró, aki saját élete válságával küzd, miközben új könyvén dolgozik. Kutatásai során egy karizmatikus, befolyásos férfi – Nile Jarvis – kerül a látóterébe, akiről egyre nehezebb eldönteni, hogy áldozat vagy egy gondosan felépített hazugság középpontja.

Ahogy a szakmai kíváncsiság és a személyes érintettség összemosódik, a sorozat azt vizsgálja, hol húzódik a határ megfigyelés és megszállottság, igazságkeresés és manipuláció között. Nem a nagy fordulatok dominálnak, hanem az a lassan növekvő bizonytalanság, amely végig ott marad a nézőben.

Platform: Netflix
Részek száma: 8
Egy rész hossza: 45–55 perc
IMDb: 7,5
Rotten Tomatoes: 83%
Személyes értékelésem: 8/10

Dying for Sex (2025) – Disney+

Nem könnyű téma, de ez a sorozat nem is próbálja annak álcázni. A Dying for Sex abból a felismerésből indul ki, hogy vannak élethelyzetek, amikor minden addigi szabály, elvárás és megfelelési kényszer értelmét veszti. Michelle Williams óriási alakítást nyújt: egyszerre törékeny, dühös, kíváncsi és meglepően felszabadult.

A történet Molly Kochan igaz történetén alapul, aki egy súlyos mellrákdiagnózisa után radikális döntést hoz: kilép a házasságából, és elkezdi újradefiniálni a saját életét, vágyait és kapcsolatait. Nem menekülésről van szó, hanem egy tudatos, fájdalmasan őszinte szembenézésről azzal, hogy mit jelent élni akkor, amikor az idő már nem végtelen. Ebben az érzelmi és fizikai utazásban kulcsszerepet játszik legjobb barátja, Nikki, aki végig mellette marad – akkor is, amikor a helyzet kényelmetlenné, zavarba ejtővé vagy nehezen feldolgozhatóvá válik.

A Dying for Sex egyik legnagyobb erőssége az, ahogyan a humort használja. Nem oldja fel a fájdalmat, nem bagatellizálja a veszteséget, inkább ellenpontot teremt. A sorozat képes egyszerre vicces és szívszorító lenni, gyakran ugyanabban a jelenetben. Ez a kettősség adja azt a különleges tónust, amitől végig nagyon emberi marad. Egy érzelmi hullámvasút.

Platform: Disney+
Formátum: limited series
Részek száma: 8
Egy rész hossza: 30–40 perc
IMDb: 7,6
Rotten Tomatoes: 98%
Személyes értékelésem: 8/10

Éles tárgyak (2018) HBO | Max

Vannak sorozatok, amelyek nem csak egyszerűen jók, hanem beégnek az emberbe. Az Éles tárgyak pontosan ilyen. Nemrég újranéztem az HBO kínálatában, és újra beigazolódott: ez az egyik legerősebb pszichológiai krimi, amit az elmúlt évtizedben televízióra készítettek. Sötét, lassú, kényelmetlen és elképesztően hatásos.

Remind magazin

A sorozat Gillian Flynn azonos című regényéből készült. Ő az a szerző, aki a Gone Girl / Holtodiglan világát is megteremtette – azt a történetet, amelyből David Fincher rendezésében ikonikus film született Rosamund Pike főszereplésével. Az Éles tárgyak azonban még ennél is intimebb, még mélyebbre ás: nemcsak egy bűnügyet vizsgál, hanem azt, hogyan öröklődnek tovább a traumák generációról generációra.

A középpontban Camille Preaker (Amy Addmas) áll, egy mentálisan erősen sérült újságírónő, aki visszatér szülővárosába, hogy két meggyilkolt kislány ügyében nyomozzon. A nyomozás azonban szinte azonnal összefonódik Camille saját múltjával, az önsértéssel, a feldolgozatlan gyerekkori sebekkel és az anyjával való, súlyosan mérgező kapcsolatával. Ez nem az a sorozat, ahol a nyomozás „külön szál” – itt minden személyes, mint az első (és legjobb) True Detective évadban, Matthew McConaughey és Woody Harrelson főszeplésével.

Platform: HBO | Max
Formátum: Limited series
Részek száma: 8
Egy rész hossza: 55–60 perc
IMDb: 8,0
Rotten Tomatoes: 92%
Személyes értékelésem: 9/10

Down the Cemetery Road (2025) – Apple TV+

A brit krimi és brit dráma iránti rajongásom nem titok – a Broadchurch számomra továbbra is etalon. És pont ezért fontos kimondani: a Down the Cemetery Road esetében nem a plot és nem a csavar a legerősebb elem. Ez a sorozat a karakterekről szól. Ruth Wilson és Emma Thompson párosa rendkívül izgalmas: két különböző női energia, sok humorral, feszültséggel és finom drámával. Lassan építkezik, nem akar sokkolni – inkább hagyja, hogy a hangulat és a dinamika dolgozzon.

Platform: Apple TV+
Évad: 1
Részek száma: 9
Egy rész hossza: 45–55 perc
IMDb: 7,1
Rotten Tomatoes: 80%
Személyes értékelésem: 6/10

Tetszett ez a cikk? Ez is tetszeni fog!

3 sorozat, amelyben nőké a főszerep

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

Már nemcsak azért eszünk, hogy ne éhezzünk – Te tudod, mik azok a funkcionális élelmiszerek?

Mit szólnál ahhoz, ha az, amit megeszel, nemcsak energiát adna, hanem konkrétan befolyásolná azt is, hogyan öregszel, mennyire vagy fókuszált,...

A nő, aki „újrafestette” az életét – interjú Németh Brigitta festőművésszel

Nyolcévesen már tudta, hogy alkotni szeretne, sikeres formatervezőként mégis évekre eltávolodott a festészettől. Az anyaság, az önazonosság keresése és egy...

Egy nap, amikor megáll az idő – ilyen egy természetközeli esküvő a város szélén

A mai párok egyre kevésbé vágynak merev forgatókönyvekre és hagyományos rendezvénytermekre. Sokkal inkább olyan helyszíneket keresnek, ahol a nagy nap...

Longevity: folyamatosan tanulunk és korrigálunk – interjú Hámori Barbarával

Több mint 500 oldal, közel harminc szakértő, rengeteg kutatás és egy személyes küldetés. Hámori Barbara Az én kék zónám című...

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

8 program, amitől igazán emlékezetes lesz a júliusi nyár

Ha a nyári hétvégéket és estéket tartalmas élményekkel szeretnéd megtölteni, júliusban sem maradsz programok nélkül. Kortárs művészet, jazzfotó-kiállítás, jóga a...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

Sárvár gasztronómiai térképe új, izgalmas szereplővel bővül. Megnyitotta kapuit az Aura by Melea, ahol a tudatos táplálkozás alapelvei kortárs, gourmet...

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Három gyermek édesanyja, író, költő, grafikus, aki hosszú utat tett meg addig, hogy ki tudja mondani: ma már szereti önmagát....

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A longevity szemlélet ma már szerencsére nemcsak trend, hanem sokak számára valódi életvezetési cél: fókuszba került a megfelelő mennyiségű és...

EZ IS ÉRDEKELHET

Már nemcsak azért eszünk, hogy ne éhezzünk – Te tudod, mik azok a funkcionális élelmiszerek?

Mit szólnál ahhoz, ha az, amit megeszel, nemcsak energiát adna, hanem konkrétan befolyásolná azt is, hogyan öregszel, mennyire vagy fókuszált,...

A nő, aki „újrafestette” az életét – interjú Németh Brigitta festőművésszel

Nyolcévesen már tudta, hogy alkotni szeretne, sikeres formatervezőként mégis évekre eltávolodott a festészettől. Az anyaság, az önazonosság keresése és egy...

Egy nap, amikor megáll az idő – ilyen egy természetközeli esküvő a város szélén

A mai párok egyre kevésbé vágynak merev forgatókönyvekre és hagyományos rendezvénytermekre. Sokkal inkább olyan helyszíneket keresnek, ahol a nagy nap...

Longevity: folyamatosan tanulunk és korrigálunk – interjú Hámori Barbarával

Több mint 500 oldal, közel harminc szakértő, rengeteg kutatás és egy személyes küldetés. Hámori Barbara Az én kék zónám című...

A mozgás a legjobb befektetés, amit a jövőbeli önmagunkért tehetünk – a Tudatos döntések vendége Pozsonyi Zsolt

Sokan szeretnének hosszú életet, de valójában nem az évek száma a legfontosabb, hanem az, hogy meddig maradunk energikusak, önállóak és...

Otthon a kertben: Tectona

Van egy hely, ahol az otthon folytatódik. Ahol nem kell sietni, csak jelen lenni. Ahol még a formák is lassításra...

Szezonális ízek és letisztult elegancia Sárváron

„A lovak mellett gyógyultam meg” – Krizsó Szilvia vendége Szabó Imola Julianna

Hosszú élet: laza tudat – longevity tibeti szemmel

A család nem kötelesség a szeretetre

Természetesség, biztonság, szakmaiság

Vulkána, vadlovak és női erő – interjú Sziládi Noémivel