7412 kilométerrel közelebb Mumbaihoz – A Bombay Budapestben jártunk

Létezik egy hely Budapest belvárosában, ami nem akar többnek látszani, mint ami – mégis sokkal többet tartogat annál, mint amire számítanánk. Nem indiai díszletek között tálalt közhelyeket vagy menüs sablon curryket kínál, hanem az indiai metropolisz ízeit – pontosan 7412 kilométerrel közelebb a magyar fővároshoz.

A Bombay kortárs. Vibráló. Kozmopolita. Egy város (az indiai metropoliszt, Mumbait 1995 előtt Bombay-nek nevezték – a szerk.), egy stílus, egy ritmus. És egy étterem, amit négy Budapesten élő indiai barát közösen álmodott meg – úgy, hogy közben nem elfelejteni, hanem újraértelmezni akarták hazájuk gasztronómiáját. Élettel, zenével, lendülettel.

„Sosem volt időnk igazán találkozni. Mindig mondtuk, hogy majd… aztán nem lett belőle semmi. Azt akartuk, hogy legyen egy tér, ahol ez megtörténhet” – mesélte Manish Jain, az egyik alapító. Így lett a Bombay: egy közös tér, ahol az indiai közösség otthon érezheti magát, és ahol mindenki bárki megtapasztalhatja, milyen, amikor az ízek nem csak jók, hanem otthonosak is.

A Bombay nem autentikus akar lenni, egyszerűen az. A konyha északtól délig India ízeit olvasztja egybe portugál főzési technikákkal és saját ötletekkel. A Thali – ami az ebédidő főszereplője – nem csak egy menü. Inkább egy játék. Egy kompozíció. Egy tál, amin összeáll, amit aznap épp kívánsz: valami valami csípőset, valami ropogósat, valami újat. És mindig más. Ez nem az a business lunch, ahol háromig próbálod lenyomni a rizst, hanem egy ebéd, aminek tényleg van arca.

A tulajdonosok nemcsak az ételek elkészítését vették komolyan, hanem azt is, amit az étkezés jelent. Náluk az étkezés örömének megosztása egy életstílus. Nem performansz, nem protokoll – hanem a hétköznapok legtermészetesebb kapcsolódási formája. Ezért nem csoda, ha ebéd közben beszélgetésbe bonyolódsz a szomszéd asztalnál ülővel. Itt valahogy magától értetődő a közvetlenség.

Aztán ahogy lemegy a nap, a Bombay új arcát mutatja. A fények melegebb tónusokban játszanak, a konyhából fűszeres illatok szállnak, a pult mögött pedig beindul az improvizáció. A koktélkultúra itt nem dekoráció, hanem élmény. A bartenderek nemcsak italt kevernek, hanem hangulatot. És mindehhez jönnek az élő DJ-szettek, amik nem ráerőltetik magukat az estére, csak simán aláfekszenek a vibe-nak.

A Bombay nem akar mindenki kedvence lenni. De aki egyszer ráérez az ízére, az nagyon könnyen törzsvendéggé válik. Mert van benne valami, ami ritka: stílus, minőség és valóság. Az a fajta hely, ahol nem csak jól eszel – de jól is érzed magad.

Fotó: Socially / Bodor Krisztián

Tetszett a cikk? Ez is tetszeni fog!

5 budapesti étterem, amely Ázsia egzotikus tájaira repít

Legújabb podcastjaink

Nem vagy elrontva! Így találd meg a kedvenc önmagad

Szinetár Miklós: "Soha nem volt bennem pánik, hogy mi lesz holnap”

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Irány a Kerekdomb Fesztivál! Egy hétvége a zene, kultúra és bor jegyében

Mi fér bele egy őszi hétvégébe? Egy jó koncert, egy pohár bor, egy színházi előadás, egy túra és persze néhány...

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egy konferencia akkor igazán jó, ha nemcsak információval, hanem energiával is feltölt. A megfelelő tér, a természetes fény, a jól...

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

Lengyelország az elmúlt években egyre erősebben jelenik meg a magyar utazók térképén. A növekvő érdeklődésre a lengyel turisztikai régiók is...

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Ma már szinte megszámlálhatatlan szakkör, sportfoglalkozás, művészeti program és fejlesztő foglalkozás közül választhatnak a családok. De honnan tudhatjuk, hogy egy...

EZ IS ÉRDEKELHET

A munkahelyi határok nem falak, hanem átjárók

Az egészséges határhúzás nem az elzárkózásról szól. Sokkal inkább olyan, mint egy jól működő határátkelő, ami lehetővé teszi az együttműködést,...

A kifogás nem probléma, hanem tünet. És rossz helyen keresed az okát

Ötven perc tárgyalás, minden érv elhangzik, a végén mégis jön a „meg kell beszélnem a kollégámmal". A reflex ilyenkor a...

Nincs két egyforma öregedés

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni az öregedésre, mint egy nagyjából kiszámítható folyamatra: telnek az évek, a test pedig fokozatosan változik. Egy...

Back to school: A család új operációs rendszere

Új tanév, új órarend, új különórák, új logisztika – szeptemberben mintha az egész család egyszerre kapna rendszerfrissítést. Ilyenkor nemcsak azt...

Mindannyian kapcsolódásra vágyunk – interjú Ólafur Arnalds izlandi zeneszerzővel és producerrel

Ólafur Arnalds számára a zene soha nem csak a hangokról szólt. Az izlandi zeneszerző és multiinstrumentalista új projektje, a Falling...

Merj lépni! – 3 könyv arról, hogy ne halogasd tovább az életet

Van, hogy elhalasztunk valamit, mert azt hisszük, úgyis lesz még rá időnk. Egy utazást, egy beszélgetést, egy régóta dédelgetett tervet....

Nem csak a meeting számít – mitől lesz egy üzleti esemény valóban emberközpontú?

Egyre több okunk van Lengyelországba utazni

97 gyerekprogram kapta meg idén az Edisonprogram minősítést

Back to office: nem több ruha kell, hanem tudatosabb gardrób

A hosszabb, jobb élet nem csodamódszerekkel kezdődik

Mi történik a vággyal, amikor minden azonnal elérhető?